Hűvös szellővel köszöntött be a másnap reggel. A párás ablakokon túl még szunnyadt a világ, csak a hópelyhek hullása jelezte az idő múlását. Ebben az örökké-reggel időben rekedtünk meg, s bár a lassan földre szálló hó nem enged erre következtetni, az idő megállt.
Az égen rekedt nap egyetlen kósza sugara vetődött csak be az ablakon, s ez az egy találta most meg a kedvesen szunnyadó hölgyet. Egy-két tétova mozdulat, s felpattant egy szem. Üres tekintete emlékeztet már csak a tegnap estére, egyébként mintha elfelejtett volna mindent. Azt egyből észrevette ez nem az ő ágya, a falon sem a megszokott dekor. Egy utolsó ásítás keretében végre sikerült kinyitnia a szemét. Most már tisztán látta a falra festett hatalmas apokalipszist. Valahol agya legbelső részén kipattant egy szikra, lassan már kapiskálta hol lehet. Pár gondolat foszlánnyal arrébb már megvolt a válasz minden kérdésre, amit pár gondolattal később fog feltenni, de ez az egy nem hagyta nyugton. Próbált felkelni, lába beleütközött valamibe. A valami mint később kiderült egy láb volt, s most gazdája ugrott fel álmából.
Pedig milyen álom is volt az, még tisztán látja maga előtt. Csak ők ketten, egyedül a semmi közepén. Talpuk alatt puha forró talaj, körülöttük a tapintható sötétség, mely gyenge vöröses fényt is adott egyben. Összeszűkült a világ, már csak körülöttük létezett. Ők pedig, a világ utolsó párja, szorosan egymásba kapaszkodva, szinte már állati szintre lealacsonyodva engedték útnak ösztöneiket. Egy tompa rúgás szakította meg az aktust, a kamera eltávolodott, már csak hangyák voltak a fekete háttérben, a kivehetetlen messzeségben.
Pislantás, majd még egy. Lassan kezdenek kirajzolódni a részletek. Balján egy ismerős arc, mintha még mindig álmodna. Megpróbál felülni, valamitől szörnyen fáj a karja. Valahogy sikerül ülő pozitúrába helyezkedni, csak percek kérdése volt az egész. Hatalmas, kerek szemek szegeződnek rá. Ugyanazok a szemek, melyek álmában is megigézték, kezdett egyre ismerősebb lenni a színdarab. Ismét eszébe jutott sajgó lába, megpróbált érte nyúlni. S mert egy kéz beleakadt a takaró is engedelmesen követte gazdája útját, csak épp a nőn nem maradt semmi. Ebben a pillanatban, és a rákövetkező párban tudatosult bennük kik is valójában. Az ébredés mindig hosszú és nehéz folyamat...
A hosszúra nyúlt csendet nevetés töri meg, egyszerre pattant ki mindkettőjük szájából az őszinte öröm. A felismerés szakaszában járunk, lassan már kezd derengeni hogy az előbbi álom tulajdonképpen a valóság, és kezdenek tisztulni a tegnap este elmosódott képei. Mind ketten jót derültek az ügyön, egyszer ennek is el kellett jönnie. A véletlenszerűen elszórt harapásnyomok, a még most is fényes rúzsfolt, s megannyi apró jel most megelevenítette a múltat, ismét maga előtt látja mi történt tegnap. Egy homályba burkolózó gyönyörű este legendája.
2010. december 26., vasárnap
2010. december 25., szombat
Ne aggódj!
Futott ahogy csak tudott. Készletei már-már kifogytak, energia szintje a padlót súrolta. De súrolta ott még bakancsa is, most százszor elátkozta magában a percet amikor reggel még jó ötletnek tartotta a hideg elleni védelmet. Minden gramm másodperceket jelentett, minden megtett lépéssel egyre közelebb került a célhoz. Tüdeje már sípolt, sosem volt egy sportember, most már nagyon sajnálja hogy nem töltött el több időt a konditermekben. Próbálta felidézni a reggeli utolsó képet a fejében, az arcát. Csak még egyszer látni akarta, ez minden. Fél órája futott megállás nélkül a kihalt utakon. Mindenki otthon ült a szeretteivel. Elbaszott egy este.. Valószínűleg ő volt az egyetlen ember aki az utcákat rótta ezekben a késői órákban. Most nem számított az idő, nem érdekelte hol van, melyik napon, vagy hogy milyen évet írunk. Egyetlen egy gondolat kavargott a fejében, meg kell találnia, most azonnal.. Óráknak tűntek a percek, minden mozdulat az utolsó volt. Azt már nem tudja mióta is fut, csak halad előre a sötét sikátorban. Az erős szél, és a szúrós cseppekben hulló eső már nem tudta lelassítani. Egy kétségbe esett, utolsó reményébe kapaszkodó ember, segélykiáltása ez. Már elfogytak a kibúvók, nincs több lehetőség. Most egyszer utoljára ott lehet, nem szabad elszalasztania.
Lassan feldereng az ismerős panelház képe a ködben. Robusztus vonalai darabokra szelték az összegyűlt párát, óriásként emelkedik ki az áttetsző fura anyagból. Krémes lágy illat terjeng a levegőben. "Talán már el is kezdődött" gondolta. Nem, még nincs itt az ideje. Utolsó lélektartalékait összegyűjtve ront be a bejárati ajtón. Meg lehet az zárva volt, az üveg egy nagy sóhajtással utat engedett hősünknek. Már senki sem zavarhatta meg az idilli hangulatot. Még pár lépcsőfok és megérkezik. Hazaér. Ütemesen kopognak a nehéz talpak a lépcsőház kövezetén, ha nem tudnánk az okát, akár még azt is hihetnénk megőrült. Nem, erről szó sincs. Talán ő maradt az egyetlen ép ember a világon, a világ utolsó pár percében. Lépéseibe beleremegnek a lépcsőfokok, alatta már kezd felsírni a város. Minden megmaradt erejével az ajtónak vetődik, a sarokvas engedékenyen megadja magát. Feltápászkodik a földről, nem is hitte hogy ennyi energia rejtőzik még benne. A következő tíz másodperc lassított felvételként jut el az agyáig. Minden ajtó nyitva, minden villany ég. Kedvese a teraszon áll a szakadó esőben, talán már érzi mi fog történni. Már csak egy utolsó lélegzetvételre van idő, karjai szorosan ráfonódnak a nőre.
-Félek -mondja elhaló hangon. Szeméből jól kivehető volt minden képkocka ahogy pereg le egy egész élet műve. Ahogy a férfi szemébe néz, csak határtalan ragyogást talál, ő már nem fél semmitől. Szemtől szemben állnak, szorosan egymásba kapaszkodva.
-Ne aggódj kedvesem, csak a világ szakadt ketté..
Lassan kezd elgördülni a vakító fénnyel közeledő függöny. Másodpercek lehetnek csak hátra. Egy utolsó csókot erőltetnek a románcba. A nő forró kezei még egyszer utoljára felkorbácsolják az ősi szenvedélyt. Körülöttük fehér fénnyel izzik a levegő, egy pillanat alatt pedig elnyeli őket is a gépezet. Fénysebességgel csapott szét minden irányba a földön, amerre járt, csak kihalt fekete tájakat hagyott maga után, és kimondhatatlan ürességet. S bár az anyag már eltűnt, ők még mindig ott álltak álmaik képzeletbeli erkélyén kéz a kézben, ölelkezve. Egy utolsó energia kitörés hordozza magában a férfi utolsó szavait: "Így pusztítottam el tehát a földet"
Lassan feldereng az ismerős panelház képe a ködben. Robusztus vonalai darabokra szelték az összegyűlt párát, óriásként emelkedik ki az áttetsző fura anyagból. Krémes lágy illat terjeng a levegőben. "Talán már el is kezdődött" gondolta. Nem, még nincs itt az ideje. Utolsó lélektartalékait összegyűjtve ront be a bejárati ajtón. Meg lehet az zárva volt, az üveg egy nagy sóhajtással utat engedett hősünknek. Már senki sem zavarhatta meg az idilli hangulatot. Még pár lépcsőfok és megérkezik. Hazaér. Ütemesen kopognak a nehéz talpak a lépcsőház kövezetén, ha nem tudnánk az okát, akár még azt is hihetnénk megőrült. Nem, erről szó sincs. Talán ő maradt az egyetlen ép ember a világon, a világ utolsó pár percében. Lépéseibe beleremegnek a lépcsőfokok, alatta már kezd felsírni a város. Minden megmaradt erejével az ajtónak vetődik, a sarokvas engedékenyen megadja magát. Feltápászkodik a földről, nem is hitte hogy ennyi energia rejtőzik még benne. A következő tíz másodperc lassított felvételként jut el az agyáig. Minden ajtó nyitva, minden villany ég. Kedvese a teraszon áll a szakadó esőben, talán már érzi mi fog történni. Már csak egy utolsó lélegzetvételre van idő, karjai szorosan ráfonódnak a nőre.
-Félek -mondja elhaló hangon. Szeméből jól kivehető volt minden képkocka ahogy pereg le egy egész élet műve. Ahogy a férfi szemébe néz, csak határtalan ragyogást talál, ő már nem fél semmitől. Szemtől szemben állnak, szorosan egymásba kapaszkodva.
-Ne aggódj kedvesem, csak a világ szakadt ketté..
Lassan kezd elgördülni a vakító fénnyel közeledő függöny. Másodpercek lehetnek csak hátra. Egy utolsó csókot erőltetnek a románcba. A nő forró kezei még egyszer utoljára felkorbácsolják az ősi szenvedélyt. Körülöttük fehér fénnyel izzik a levegő, egy pillanat alatt pedig elnyeli őket is a gépezet. Fénysebességgel csapott szét minden irányba a földön, amerre járt, csak kihalt fekete tájakat hagyott maga után, és kimondhatatlan ürességet. S bár az anyag már eltűnt, ők még mindig ott álltak álmaik képzeletbeli erkélyén kéz a kézben, ölelkezve. Egy utolsó energia kitörés hordozza magában a férfi utolsó szavait: "Így pusztítottam el tehát a földet"
2010. december 15., szerda
A halál rokona vagyok
A halál rokona vagyok, rossz helyre születtem,
Angyalként kihalt a táj, csupasz, kietlen.
Körülöttem néma szobrok, csak forgolódnak,
Nem sejtik, amit már régóta tudnak.
Szemébe nevetek Lucifernek, de végig kell néznem,
Már várom, magam előtt látom, ahogy eljön értem.
De addig is, míg vánszorog a kínzó halál,
Egy angyal keres téged, s egyszer megtalál.
Évek múltak, hogy tollam szegték, de lebegek,
Erőm teljében érj, akkor mindent megteszek.
Lángoló testemmel téged is felperzsellek
Utoljára még egyszer, a mennyekbe emellek.
Angyalként kihalt a táj, csupasz, kietlen.
Körülöttem néma szobrok, csak forgolódnak,
Nem sejtik, amit már régóta tudnak.
Szemébe nevetek Lucifernek, de végig kell néznem,
Már várom, magam előtt látom, ahogy eljön értem.
De addig is, míg vánszorog a kínzó halál,
Egy angyal keres téged, s egyszer megtalál.
Évek múltak, hogy tollam szegték, de lebegek,
Erőm teljében érj, akkor mindent megteszek.
Lángoló testemmel téged is felperzsellek
Utoljára még egyszer, a mennyekbe emellek.
2010. december 2., csütörtök
Nevedet keresem
Nevedet elfelejtettem eme fergetegben,
Helyette kedvesemnek kereszteltem.
Meglehet tetszett neked eme helyzet,
Mert kezemet menten melledre helyezted.
Meztelen testemen rejtekhelyet kerested,
Kezed remegett, de el nem eresztetted.
Kerek szemedbe menten beleszerettem,
Ez lehet egy jel, el ne eresszem.
Jelemet tenyeremmel kebledbe helyeztem,
Nyelvem elveszett, e szeretet rengetegben.
Szeretkezel velem,s lehet ez nem szerelem,
De neked egy remek este, el nem feledem.
Helyette kedvesemnek kereszteltem.
Meglehet tetszett neked eme helyzet,
Mert kezemet menten melledre helyezted.
Meztelen testemen rejtekhelyet kerested,
Kezed remegett, de el nem eresztetted.
Kerek szemedbe menten beleszerettem,
Ez lehet egy jel, el ne eresszem.
Jelemet tenyeremmel kebledbe helyeztem,
Nyelvem elveszett, e szeretet rengetegben.
Szeretkezel velem,s lehet ez nem szerelem,
De neked egy remek este, el nem feledem.
2010. szeptember 30., csütörtök
Irónia
Ma megöltem magam,
S én végig néztem.
Csendben halgattam
Míg elfojt a vérem.
Nem ugrottam le,
Csak szálltam.
Nem pont olyan lett
Amit vártam...
S én végig néztem.
Csendben halgattam
Míg elfojt a vérem.
Nem ugrottam le,
Csak szálltam.
Nem pont olyan lett
Amit vártam...
2010. szeptember 20., hétfő
Mellettem a porban
Figyelj most kérlek, mesélek valamit.
Maradj most csendben, s dobj egy cigit.
Elmondok egy titkot, mit apám mesélt.
Elmondom hogy volt, miről senki sem beszélt.
Zsúfolt pesti utcán, jaj nézni nem tudom,
Hogy hajt most át, tank a csontokon.
Ablakból látom, hogy folyik el az élet.
Remélem érted, miről mesélek...
Az út is felbőg, láncok súlya nyom.
Barátom vére, folyik le arcomon.
Csecsemő a porban, nevét most hagyta el.
Egy egyen férfi, ólommal altat el.
Sírok még most is, anyám ringat el.
Bújok még most is, simogat kezeivel.
Ott fekszik ő is, mellettem a porban.
Tágra nyílt szemei suttogják...
refr:
Az út is felbőg, rabláncok súlya nyom.
Testvérem vére, folyik le arcomon.
Ott fekszik ő is, mellettem a porban.
Vérben úszva súgja, mi vár rá a pokolban.
Maradj most csendben, s dobj egy cigit.
Elmondok egy titkot, mit apám mesélt.
Elmondom hogy volt, miről senki sem beszélt.
Zsúfolt pesti utcán, jaj nézni nem tudom,
Hogy hajt most át, tank a csontokon.
Ablakból látom, hogy folyik el az élet.
Remélem érted, miről mesélek...
Az út is felbőg, láncok súlya nyom.
Barátom vére, folyik le arcomon.
Csecsemő a porban, nevét most hagyta el.
Egy egyen férfi, ólommal altat el.
Sírok még most is, anyám ringat el.
Bújok még most is, simogat kezeivel.
Ott fekszik ő is, mellettem a porban.
Tágra nyílt szemei suttogják...
refr:
Az út is felbőg, rabláncok súlya nyom.
Testvérem vére, folyik le arcomon.
Ott fekszik ő is, mellettem a porban.
Vérben úszva súgja, mi vár rá a pokolban.
2010. augusztus 25., szerda
Már korábban is gyanítottuk, 'freddiew' most lebukott.
Régebb óta kísértük figyelemmel 'freddiew' munkásságát, aki most úgy néz ki megdönthetetlen bizonyítékkal szolgált saját bűnösségének bizonyításában. Mára már tudjuk, hogyan volt képes a youtube megannyi fegyveres összetűzésének sztárja, ennyi fejest bevinni. A válasz elszomorító egyszerűsége egy általa fejlesztett aimbotban rejlik.
Ezen filmkészítő bagázs (ami ha talán nem is a magas költségvetésű filmjeiről lett híres) rémtettének tudható be a Modern Warfare: Frozen Crossing továbbá a Real Life Portal Gun és még megannyi sikerfilm, hasonló témákat boncolgat a két világ határán.
Eme remekmű, próbálja szemléltetni hogyan is nézhetne ki egy IRL-AimBot.
Ezen filmkészítő bagázs (ami ha talán nem is a magas költségvetésű filmjeiről lett híres) rémtettének tudható be a Modern Warfare: Frozen Crossing továbbá a Real Life Portal Gun és még megannyi sikerfilm, hasonló témákat boncolgat a két világ határán.
Eme remekmű, próbálja szemléltetni hogyan is nézhetne ki egy IRL-AimBot.
2010. augusztus 18., szerda
"Analóg pasi vagy egy digitális világban
" -mondta majd még egy utolsó csókot erőltetett a románcba.
- Viszlát Hollywood, viszlát Dominika...
Szóval az történt hogy ma meghülyült az MSN. Elfelejtette kitenni a szokásos "szmájlikat" és engem teljesen megidézett a pillanat. Egy kis valódi kőkorszak, semmi mozgó vacak. De gyanítom mikor újraindítom megint kezdődik minden előröl, de addig inkább élvezem e nomád életmódot.
Jó éjszakát kedves mostohatestvérem.
- Viszlát Hollywood, viszlát Dominika...
Szóval az történt hogy ma meghülyült az MSN. Elfelejtette kitenni a szokásos "szmájlikat" és engem teljesen megidézett a pillanat. Egy kis valódi kőkorszak, semmi mozgó vacak. De gyanítom mikor újraindítom megint kezdődik minden előröl, de addig inkább élvezem e nomád életmódot.
Jó éjszakát kedves mostohatestvérem.
2010. augusztus 16., hétfő
2010. augusztus 11., szerda
- Ha egy nap úgy érzed, sírnod kell... hívj ENGEM! Nem ígérem, hogy felvidítalak, de sírhatok VELED!
- Ha egy nap el akarsz futni... ne félj ENGEM hívni, Nem ígérem, hogy megállítalak, de futhatok VELED!
- Holnap, ha senkit sem akarsz hallgatni... hívj ENGEM, ígérem VELED leszek... ígérem nagyon csendben!
- De ha egy nap hívsz, és nincs válasz... gyere gyorsan, látogass meg. lehet, hogy NEKEM van RÁD szükségem!!
- Ha egy nap el akarsz futni... ne félj ENGEM hívni, Nem ígérem, hogy megállítalak, de futhatok VELED!
- Holnap, ha senkit sem akarsz hallgatni... hívj ENGEM, ígérem VELED leszek... ígérem nagyon csendben!
- De ha egy nap hívsz, és nincs válasz... gyere gyorsan, látogass meg. lehet, hogy NEKEM van RÁD szükségem!!
2010. augusztus 9., hétfő
2010. augusztus 4., szerda
Lelkem a napon pihen
Lelkem a napon pihen, a fűben hogy melegedjen...
Amíg viszont ott sütkérezik, én megpróbálok Istent játszani.
Try to find different ways to murder my heart.
Istent akarok játszani.
Annó tévedtél. Ebben nincs semmi rossz. Alkotni kell.
Amíg viszont ott sütkérezik, én megpróbálok Istent játszani.
Try to find different ways to murder my heart.
Istent akarok játszani.
Annó tévedtél. Ebben nincs semmi rossz. Alkotni kell.
2010. augusztus 2., hétfő
A remény rabjai
Mindannyian azok vagyunk. Reménykedünk, ez éltet, ettől van még értelme a szürke napok közötti felkelő holdnak.
Film megtekintése szigorúan angolul :)
Írnom kéne valami hosszút a reménykedésről, de most nem jön ki semmi. Reménykedek én is valamiben. Sőt sok mindenben, de egyben igazán. Majd elválik.
Majd később talán felkerül milyen is az igazi remény.
Reménykedjünk benne..
Film megtekintése szigorúan angolul :)
Írnom kéne valami hosszút a reménykedésről, de most nem jön ki semmi. Reménykedek én is valamiben. Sőt sok mindenben, de egyben igazán. Majd elválik.
Majd később talán felkerül milyen is az igazi remény.
Reménykedjünk benne..
2010. július 21., szerda
Man In Black
Legújabb ördögi terveim között szerepel, hogy Dáviddal beállunk magánnyomozónak, és a Skylineal cirkáljuk a pesti fényben úszó utcákat.
Öltönyök, sznobok, éjszakai bárok, estek, pénz, korrupció, bűn, féltékenység, szerelem...
Meg minden ami velejárója egy ilyen businnessnek.
Öltönyök, sznobok, éjszakai bárok, estek, pénz, korrupció, bűn, féltékenység, szerelem...
Meg minden ami velejárója egy ilyen businnessnek.
2010. július 20., kedd
2010. július 17., szombat
Sosem szerettem annyira Gagát. Voltak érdekes számai, de a túlzott agyonjátszás a rádióban elvette a varázsát a dolgoknak.
Ezt a számot még nem hallottam tőle, meg is fogott az elején amiről beszél.
I colored you a valentine
Struggled just to stay inside the lines
I lose my mind
I really can't believe
I lost myself again
Looking for something crazy
Beautiful love and now
I'm talking in circles again
Most pedig nem tudom mi van. Vicc hogy minden számmal lehozom magam.
Kéne már egy nő megint. Ez a sok picsa nem elégít ki :/
Túl sok az üres fej, a vágytól és gondolattól mentes érzet, egy "álvalóság" az egész. Én nem élvezem.
Már megint nem fognak meg az ilyenek. Tartósabb, értelmesebb kapcsolatra vágyok...
Once Again.
By the way: Ez sokkal kifejezőbb, és még jobban rám (nk, na érted) illik.
Ezt a számot még nem hallottam tőle, meg is fogott az elején amiről beszél.
I colored you a valentine
Struggled just to stay inside the lines
I lose my mind
I really can't believe
I lost myself again
Looking for something crazy
Beautiful love and now
I'm talking in circles again
Most pedig nem tudom mi van. Vicc hogy minden számmal lehozom magam.
Kéne már egy nő megint. Ez a sok picsa nem elégít ki :/
Túl sok az üres fej, a vágytól és gondolattól mentes érzet, egy "álvalóság" az egész. Én nem élvezem.
Már megint nem fognak meg az ilyenek. Tartósabb, értelmesebb kapcsolatra vágyok...
Once Again.
By the way: Ez sokkal kifejezőbb, és még jobban rám (nk, na érted) illik.
2010. július 14., szerda
Heroes, again
Ma este megnéztem egy filmet. A cím lényegtelen, maga a történet is. Egy szereplőre összpontosítok.
Nem. Ő sem fontos. Mi hát?
Hős. Igen, ez az a szó.
Mi, ki a hős, mitől lett azzá?
Nincs igazi kérdés, már mindent tudok.
Azért mégis: Hogyan ismerhetjük fel hétköznapunk szuperhőseit?
Egyszerű. Ugyanolyan átlagos embernek tűnnek mint mi magunk. Átlagos embereket kell keresnünk hogy hősökre leljünk. Talán nem is kell olyan messzire menni, hamar találunk egyet.
It's a mad world..
2010. július 13., kedd
Como Estais Amigos v2
Hogy érzed magad barátom,
Mit tudnál mondani a holtaknak?
Térdeljünk le, mormoljunk imát?
Ők már nem szólnak, hallgatnak.
Hagyjuk hát égni a tüzet,
Nézzük a tisztító lángot.
Képes lennél emlékezni,
Milyen volt a gyönyörű álom?
Ne sírj hát barátom,
Ha száz évig élünk is.
Ne hulljanak könnyeink hiába.
Talán később elfelejtjük őket,
A ki nem mondott szent ügyünket,
A tetteket, az áldozatot amit hoztak,
De a szomorúság visszatér, mit ők okoztak.
Nézzünk hát a napba, táncoljunk a fényben?
Igyunk rá, s leszen teljes lelki béke...
Talán ha örömkönnyeink hullanának,
Nem érhetne minket utol a bánat.
Ne sírj hát barátom,
Ha száz évig élünk is.
Ne hulljanak könnyeink hiába.
Ott ahol már nem hallod a kiáltást,
Ott belül, élvezd a kilátást,
Ott nincs győzelem, elméd játszik,
Ott a bánat ül csak, fájdalom látszik.
Ne sírj hát barátom,
Ha száz évig élünk is.
Ne hulljanak könnyeink hiába.
Ne mutassuk meg gyöngeségünk a világnak.
I have a hearth that is beating
Nem is oly rég gitároztam Gabival. Próbáltam beállni végre egy normális ritmikus pengetésre. Hogy is nézett ki?
A sok fel-le között néha fellépett egy plusz hang. Egy kis ugrás ami színt vitt a monoton zúgásba.
A szív ritmusa, szokták (bár előbb találtam ki) mondani. A megszokott ritmust megtörte valami. Azóta sokkal hevesebben ver, néha kihagy, van hogy megszakad a dallam.
Hm, nem is oly rég mondhattam ilyet: "A szívemnek még új ez a frekvencia". Valami ilyesmiről van szó.
Bár már beállt a normális ütem, néha előjön egy bónusz hang, egy mellék leütés. A régi nagy sodrás utóemléke..
A sok fel-le között néha fellépett egy plusz hang. Egy kis ugrás ami színt vitt a monoton zúgásba.
A szív ritmusa, szokták (bár előbb találtam ki) mondani. A megszokott ritmust megtörte valami. Azóta sokkal hevesebben ver, néha kihagy, van hogy megszakad a dallam.
Hm, nem is oly rég mondhattam ilyet: "A szívemnek még új ez a frekvencia". Valami ilyesmiről van szó.
Bár már beállt a normális ütem, néha előjön egy bónusz hang, egy mellék leütés. A régi nagy sodrás utóemléke..
2010. július 9., péntek
Remember me
Emlékezz rám (2010)
Sokan bírálják ezt a filmet, hogy csak egy elkényeztetett hülye gyerek álomvilága, satöbbi. Azt hiszem nekem átjött a lényeg. Megértettem miről szól. S ami a legszarabb hogy megtaláltam benne magam. Kurvára nem ezen kéne már lovagolnom. Megannyi dolog van még ezen kívül.
Megannyi amit le tudok szarni. Valahogy semmi másra nem tudok gondolni.
Ma megint voltam kondiba, valszeg reggel 8-9 között kimegyek minden reggel, aztán délután is, és ezzel meg is vagyok.
Rég nem foglalkoztam már igazán a húgommal. Pedig van egy. Ha meglenne a kocsim, elvinném valamerre, egy ilyen tesós napra. Érdekes hogy csak most jutottam el ide. Abban sem vagyok biztos hogy Krisztinek említettem e egyáltalán őt. Anita látta, még el is voltak együtt. Vajon meséltem neki róla? Szánalmas hogy ilyen dolgokon jár az eszem. Hogy egyáltalán megkérdőjelezem hogy meséltem e róla neki. Biztos csak a film hozta ki belőlem mind ezt.
Kicsit most kibuktam, ez minden. De hogy min.. Huh, ez az amit senki se tud megmondani. Én. Én igen. Én megmondtam magamnak. De utána az sírva elszaladt. Nem is láttam soha többé. Így halt ki egy részem. Talán ez a gond, hogy az már nem funkcionál, azért van mind ez. Fiatal vagyok, a sejtek még könnyen regenerálódnak. Bár azt mondják ezek sohase, de majd kiderül. Én bízok benne.
Arra gondoltam elhívom majd Andit megnézek vele egy filmet, kiviszem vele a kutyát, a többi még képlékeny, de szeretnék egy napra a bátyja lenni. Úgy igazán...
Egy szombati nap lenne, mondjuk most szombaton. Raknánk kint egy kis tüzet is. Szalonnát sütnénk, vagy valami. Sőt talán még az egyik novellámat is felolvasnám neki. Este pedig hazavinném, mert másnap megyünk templomba.
Vicc hogy ehhez egy filmet kellett megnéznem... De ismerem magam. Csak úgy sosem veszem észre a dolgokat, valami nagynak kell történnie ahhoz hogy észbe kapjak.
Sokan bírálják ezt a filmet, hogy csak egy elkényeztetett hülye gyerek álomvilága, satöbbi. Azt hiszem nekem átjött a lényeg. Megértettem miről szól. S ami a legszarabb hogy megtaláltam benne magam. Kurvára nem ezen kéne már lovagolnom. Megannyi dolog van még ezen kívül.
Megannyi amit le tudok szarni. Valahogy semmi másra nem tudok gondolni.
Ma megint voltam kondiba, valszeg reggel 8-9 között kimegyek minden reggel, aztán délután is, és ezzel meg is vagyok.
Rég nem foglalkoztam már igazán a húgommal. Pedig van egy. Ha meglenne a kocsim, elvinném valamerre, egy ilyen tesós napra. Érdekes hogy csak most jutottam el ide. Abban sem vagyok biztos hogy Krisztinek említettem e egyáltalán őt. Anita látta, még el is voltak együtt. Vajon meséltem neki róla? Szánalmas hogy ilyen dolgokon jár az eszem. Hogy egyáltalán megkérdőjelezem hogy meséltem e róla neki. Biztos csak a film hozta ki belőlem mind ezt.
Kicsit most kibuktam, ez minden. De hogy min.. Huh, ez az amit senki se tud megmondani. Én. Én igen. Én megmondtam magamnak. De utána az sírva elszaladt. Nem is láttam soha többé. Így halt ki egy részem. Talán ez a gond, hogy az már nem funkcionál, azért van mind ez. Fiatal vagyok, a sejtek még könnyen regenerálódnak. Bár azt mondják ezek sohase, de majd kiderül. Én bízok benne.
Arra gondoltam elhívom majd Andit megnézek vele egy filmet, kiviszem vele a kutyát, a többi még képlékeny, de szeretnék egy napra a bátyja lenni. Úgy igazán...
Egy szombati nap lenne, mondjuk most szombaton. Raknánk kint egy kis tüzet is. Szalonnát sütnénk, vagy valami. Sőt talán még az egyik novellámat is felolvasnám neki. Este pedig hazavinném, mert másnap megyünk templomba.
Vicc hogy ehhez egy filmet kellett megnéznem... De ismerem magam. Csak úgy sosem veszem észre a dolgokat, valami nagynak kell történnie ahhoz hogy észbe kapjak.
Remember me...
Live for the moments.
2010. július 6., kedd
Everybody fails
Tömtem egyet amíg filmeztem. Nagyszerű vanília íze volt. Rég nem volt ilyen jó soha egyik se. Megbabonázott a füst. Finom, lágy, érzéki. Tökéletes volt. Már nagyon rég nem éreztem ilyet. Soha ezelőtt. Új lángra kapott bennem a szén. Gyönyörű volt. Izgalmas íz a számban. Leírhatatlan boldogság. Mintha nem is a földön lettem volna. Lebegtem. Túl jó volt.
Nem sokkal később megszenesedett a dohány. Elmúlt a varázs. Elrontottam a tömést. Kapkodtam, nem szántam rá elég időt.
És így lett vége. Már csak a filmet nézem...
Nem sokkal később megszenesedett a dohány. Elmúlt a varázs. Elrontottam a tömést. Kapkodtam, nem szántam rá elég időt.
És így lett vége. Már csak a filmet nézem...
2010. július 5., hétfő
Where is my mind?
Már régóta nem tudok normálisan aludni. Mindig olyan dolgokat álmodok amit már nem szabad, amit nem kéne. Elmém játszik velem, mégis megteszi. Ugyanazt álmodom minden este, mindig más köpenybe bújtatva bár, de mindegyik történet ugyanoda hajt. Azt hiszem nem is kérdéses hogy hova. Csak azt nem értem miért. Hogy mi a *** van velem?
Vannak dolgok amiket nem tehetek meg, amikre csak gondolni lehet. Bár én gondolni se mertem, én hagytam ott lebegni az üresség, a csend, a tudatlanság árnyékai között, egymagában. Hosszú idő telt el, és már azt se tudom hogy mi volt az a végső esemény ami mind ezt kiváltotta. Aztán telt az idő, és még mindig telt. Én pedig hagytam hogy ezt mind megtegye velem az idő, hogy csak így folyjon el ujjaim között. Egy homokszem csúszik ki kezeim közül, egy újabb végzet zuhan le a mélybe. Fiatal kezeimben még megannyi szem, megannyi lehetőség, miért nézünk hát mindig arra ami elmegy, aminek vége?
Emberek vagyunk. Talán ez lehet az oka. Az hogy nincs ok. Én aki mindent rendszerekben lát, egy racionális lény, most meghazudtolja magát, szembefordul hitével. Na erre mit mondjak. Nem lehet mondani semmit.
-Nagyon hiányzol... *snip*
De ennyi. Túl kell lépni. Konkrétan már túl is léptem, ha azt nézzük hány nőt fektetem meg azóta, de egyik sem volt jó. Szimplán nem éreztem közben azt amit kéne. Ez megint egy olyan mélypont lesz mint anno Anita előtt, de nem érdekel, valahogy majd csak kimászok belőle. "Egyedül fogom megoldani" :/
Az mondjuk zavar hogy minden a tudtom nélkül történ(t)nik, hogy én nem tudok semmiről, de már házak égnek, emberek ölik egymást, amíg páran jót nevetnek hatalmuk teljén. Persze nem sok értelme van másokat hibáztatni az el nem követett bűneikért, mindenki szent, csak én nem. Nem is leszek soha. Ilyen áron nem éri meg...
Vannak dolgok amiket nem tehetek meg, amikre csak gondolni lehet. Bár én gondolni se mertem, én hagytam ott lebegni az üresség, a csend, a tudatlanság árnyékai között, egymagában. Hosszú idő telt el, és már azt se tudom hogy mi volt az a végső esemény ami mind ezt kiváltotta. Aztán telt az idő, és még mindig telt. Én pedig hagytam hogy ezt mind megtegye velem az idő, hogy csak így folyjon el ujjaim között. Egy homokszem csúszik ki kezeim közül, egy újabb végzet zuhan le a mélybe. Fiatal kezeimben még megannyi szem, megannyi lehetőség, miért nézünk hát mindig arra ami elmegy, aminek vége?
Emberek vagyunk. Talán ez lehet az oka. Az hogy nincs ok. Én aki mindent rendszerekben lát, egy racionális lény, most meghazudtolja magát, szembefordul hitével. Na erre mit mondjak. Nem lehet mondani semmit.
-Nagyon hiányzol... *snip*
De ennyi. Túl kell lépni. Konkrétan már túl is léptem, ha azt nézzük hány nőt fektetem meg azóta, de egyik sem volt jó. Szimplán nem éreztem közben azt amit kéne. Ez megint egy olyan mélypont lesz mint anno Anita előtt, de nem érdekel, valahogy majd csak kimászok belőle. "Egyedül fogom megoldani" :/
Az mondjuk zavar hogy minden a tudtom nélkül történ(t)nik, hogy én nem tudok semmiről, de már házak égnek, emberek ölik egymást, amíg páran jót nevetnek hatalmuk teljén. Persze nem sok értelme van másokat hibáztatni az el nem követett bűneikért, mindenki szent, csak én nem. Nem is leszek soha. Ilyen áron nem éri meg...
2010. július 2., péntek
This is how the story went
I met someone by accident
That blew me away
That blew me away
It was in the darkest of my days
When you took my sorrow and you took my pain
And buried them away, you buried them away
And I wish I could lay down beside you
When the day is done
And wake up to your face against the morning sun
But like everything I've ever known
You'll disappear one day
So I'll spend my whole life hiding my heart away
You dropped me off at the train station
Put a kiss on top of my head
You watched me wave
Watched me wave
Then you went on home to your skyscrapers
Neon lights and waiting papers
That you call home
You call it home
And I wish I could lay down beside you
When the day is done
And wake up to your face against the morning sun
But like everything I've ever known
You'll disappear one day
So I'll spend my whole life hiding my heart away
I woke up feeling heavy hearted
I'm going back to where I started
The morning rain
The morning rain
And although I wish that you were near
That same old road that brought me here
Is calling me home
Is calling me home
And I wish I could lay down beside you
When the day is done
And wake up to your face against the morning sun
But like everything I've ever known
You'll disappear someday
So I'll spend my whole life hiding my heart away
And I can't spend my whole life hiding my heart away
I met someone by accident
That blew me away
That blew me away
It was in the darkest of my days
When you took my sorrow and you took my pain
And buried them away, you buried them away
And I wish I could lay down beside you
When the day is done
And wake up to your face against the morning sun
But like everything I've ever known
You'll disappear one day
So I'll spend my whole life hiding my heart away
You dropped me off at the train station
Put a kiss on top of my head
You watched me wave
Watched me wave
Then you went on home to your skyscrapers
Neon lights and waiting papers
That you call home
You call it home
And I wish I could lay down beside you
When the day is done
And wake up to your face against the morning sun
But like everything I've ever known
You'll disappear one day
So I'll spend my whole life hiding my heart away
I woke up feeling heavy hearted
I'm going back to where I started
The morning rain
The morning rain
And although I wish that you were near
That same old road that brought me here
Is calling me home
Is calling me home
And I wish I could lay down beside you
When the day is done
And wake up to your face against the morning sun
But like everything I've ever known
You'll disappear someday
So I'll spend my whole life hiding my heart away
And I can't spend my whole life hiding my heart away
2010. július 1., csütörtök
Mad worldv2
Tévedtem, tök egyszerű volt a kotta :D
Remélem tesómat is fogja érdekelni, ott hagytam neki, hátha megtanulja.
Remélem tesómat is fogja érdekelni, ott hagytam neki, hátha megtanulja.
2010. június 24., csütörtök
Mad world
http://www.youtube.com/watch?v=hW93CV6m-JU
Nem tudom abbahagyni, annyiszor hallgattam már meg.
Érdekel a zongora, most azon is szeretnék megtanulni játszani.
Megszereztem a szám kottáját. Erős kezdés :)
Nem tudom abbahagyni, annyiszor hallgattam már meg.
Érdekel a zongora, most azon is szeretnék megtanulni játszani.
Megszereztem a szám kottáját. Erős kezdés :)
Tamás választ kap
Mivel 2012-re a síkok közti gát egyre jobban felbomlik az emberek is kezdenek feltörni magukban bizonyos "pecséteket,,. Nekem is egyre több lámpás esetem van, sőt én bekapcsoltam a szagelszívót egy elektromos zuhanyzót, kocsiriasztót úgy hogy az elektromos ajtókat kinyitottam és még sorolhatnám. ahogy megy az idő egyre több ilyen lesz egyre több energia szabadul fel, ennek a kivetülése pedig az ami az állapotodat tükrözi. nem kell félni.
A lányos dolog meg: valószínűleg erős szexuális energiád lehet és emiatt.
Egy újabb soha be nem fejezendő alkotás
Túl sok ötlet van itt bent. Egy részük kiforratlan, egy részük túlzottan éles. Nem látom át őket. Nehéz.
Régebben amikor alkotási pánikról beszélgettem egy "barátommal" még nem tudtam hova tegyem a dolgokat. Most úgy érzem, nem igazi ürességről van szó, pusztán tisztább lett a kép, és a sok kusza gondolat már nem gyötört. Átláttam mindent. Ez volt a baj. Úgy nekem nem megy ha minden tiszta. Valaminek kavarognia kell hogy alkossunk. Valaminek tönkre kell menni hozzá. Valaminek el kell vesznie. Véget kell érnie.
Valóban fel kell áldoznom minden ezért?
"de időtlen álmokat írni nem lehet boldog ragyogásban"
Régebben amikor alkotási pánikról beszélgettem egy "barátommal" még nem tudtam hova tegyem a dolgokat. Most úgy érzem, nem igazi ürességről van szó, pusztán tisztább lett a kép, és a sok kusza gondolat már nem gyötört. Átláttam mindent. Ez volt a baj. Úgy nekem nem megy ha minden tiszta. Valaminek kavarognia kell hogy alkossunk. Valaminek tönkre kell menni hozzá. Valaminek el kell vesznie. Véget kell érnie.
Valóban fel kell áldoznom minden ezért?
"de időtlen álmokat írni nem lehet boldog ragyogásban"
Kengyel Éva
Volt egy srác. Kereste élete értelmét. A lét értelmét. Megbabonázta az időutazásról szóló elméletek gondolata. Versenyezni akart az idővel. A magáévá tenni azt.
???
profit.
Elutazott oda ahol a világ véget ér. Ott talán megtudhatja mi volt az értelme mind ennek. Harminc éves volt már ekkor. Úgy gondolta, ha van is emberi értelemmel felfogható, megmagyarázható dolog, azt itt kell keresnie. Ahol valami véget ér, ott mindig kezdődik valami új. Valójában a világ még nem ért véget itt. Csak az emberiség. A természet megkezdi munkáját, rendbe hozza azt amit mi gyarló emberiség elrontottunk. Miután minden újra virágba borult. Ahogy újra feléledt a természet. A két vándor kiszállt az időgépből. Újrakezdhetik ott, ahol annak idején egy bolond pár elrontotta...
Mikor ezt el kezdtem írni még nem láttam a befejezést. Ez a legjobb az egészben. Hogy még nem látom mi lesz a vége. Erről szólna az egész.
Miért nézek akkor mégis mindig előre?
Emberek... phew.
2010. június 23., szerda
Tamás válaszra vár
A következő sorokat picit túljátszom, az igazi alany nem én vagyok hanem egy közeli barátom.:
Üdvözletem Káin,
Azóta olvasom blogotok ahogy megjelent az első kommentes reklám, sőt mondhatni az elejétől. Mindennap megnézem mik az új posztok, legfőképpen egy bizonyos téma érdekel, a megmagyarázhatatlan. Bár már megannyi idő eltelt, még mindig nem találtam meg az én válaszomat.
Tudni akarom miért van az hogy esténként minden lány megijedt a társaságomban. Miért van az hogy valahányszor elmegyek egy lámpa alatt az kialszik. (Vagy opcionálisan bekapcsol) Valahányszor esténként az utcán sétálgatunk, mögöttem sorra alusznak ki a fények. Valahányszor ha erősebb érzelmi behatás ér, megőrülnek az elektromos tárgyak. Miért fagy le a mobilom két óránként, mitől száll el a net folyton.
Miért alszanak ki azok a kurva lámpák?
Néha már az őrületbe kerget az egész. Nem tudom hogyan és mivel lehetne ezt megmagyarázni. Remélem valahol már készen vannak a válaszok.
Ha esetleg van valami ötleted a témához kapcsolódóan, várom válaszod ezen a címen, vagy pedig sokszor olvasott ismeretterjesztő magazinotokban.
Üdvözlettel: Snowmaker
2010. június 20., vasárnap
Mozibuzi.com
Elkezdődött a nyári film parádé. Minden nap pia+pipa+film. Ha véletlen akadna a hálónkra valami jó film is, azt ki írom.
2010. június 19., szombat
Thanks for the memories...
I'm gonna make you bend and break (it sent you to me without wings)
Say a prayer, but let the good times roll
In case God doesn't show (let the good times roll, let the good times roll)
And I want these words to make things right
But it's the wrongs that makes the words come to life
Who does he think he is (if that's the worst you got better put your fingers back to the keys)
One night and one more time
Thanks for the memories
Even though they weren't so great
He tastes like you only sweeter
One night yeah and one more time
Thanks for the memories
Thanks for the memories
See, He tastes like you only sweeter
ooooooooh
Been looking forward to the future
But my eyesight is going bad
And this crystal ball
It's always cloudy except for (except for)
When you look into the past (look into the past)
One night stand
One night stands out!
One night, and one more time
Thanks for the memories
Even though they weren't so great
He tastes like you only sweeter
One night, yeah one more time
Thanks for the memories
Thanks for the memories
See, He tastes like you only sweeter
They say I only think in the form of
Crunching numbers in hotel rooms
Collecting page six lovers
Get me out of my mind
Gets you out of those clothes
I'm a line away from
Getting you into the mood (wa-ooooohhh)
One night, One more time
Thanks for the memories
Even though they werent so great
He tastes like you only sweeter
One night, Yeah One more time
Thanks for the memories
Thanks for the memories
See, He taste like you only sweeter
One more night and one more time
thanks for the memories
even though they werent so great
he tastes like you only sweeter
One night, One more time
Thanks for the memories
Thanks for the memories
See, he tastes like you only sweeter
Say a prayer, but let the good times roll
In case God doesn't show (let the good times roll, let the good times roll)
And I want these words to make things right
But it's the wrongs that makes the words come to life
Who does he think he is (if that's the worst you got better put your fingers back to the keys)
One night and one more time
Thanks for the memories
Even though they weren't so great
He tastes like you only sweeter
One night yeah and one more time
Thanks for the memories
Thanks for the memories
See, He tastes like you only sweeter
ooooooooh
Been looking forward to the future
But my eyesight is going bad
And this crystal ball
It's always cloudy except for (except for)
When you look into the past (look into the past)
One night stand
One night stands out!
One night, and one more time
Thanks for the memories
Even though they weren't so great
He tastes like you only sweeter
One night, yeah one more time
Thanks for the memories
Thanks for the memories
See, He tastes like you only sweeter
They say I only think in the form of
Crunching numbers in hotel rooms
Collecting page six lovers
Get me out of my mind
Gets you out of those clothes
I'm a line away from
Getting you into the mood (wa-ooooohhh)
One night, One more time
Thanks for the memories
Even though they werent so great
He tastes like you only sweeter
One night, Yeah One more time
Thanks for the memories
Thanks for the memories
See, He taste like you only sweeter
One more night and one more time
thanks for the memories
even though they werent so great
he tastes like you only sweeter
One night, One more time
Thanks for the memories
Thanks for the memories
See, he tastes like you only sweeter
2010. június 17., csütörtök
További ötletek
Van mégis
Egy idősödő nő elvált, egy gyerekes anya. Tudatában annak hogy álmait sosem válthatja már valóra, érlelődik otthon egyedül. Egyetlen barátnőjével beszélget minden szabadidejében, siratja az elmulasztott lehetőségeket. Barátnője világítja rá a tényre, az a csillagfényű álomvilág létezik, de most már lánya álmodja tovább.
Egy idősödő nő elvált, egy gyerekes anya. Tudatában annak hogy álmait sosem válthatja már valóra, érlelődik otthon egyedül. Egyetlen barátnőjével beszélget minden szabadidejében, siratja az elmulasztott lehetőségeket. Barátnője világítja rá a tényre, az a csillagfényű álomvilág létezik, de most már lánya álmodja tovább.
2010. június 15., kedd
Ha volna két életem.
http://www.youtube.com/watch?v=FpQxdbmFn4Y
Erről van szó. Van ott egy komment az elején, a top rated között. Azt még én írtam nem is oly rég :)
Szóval ha volna két életem, az egyiket biztos annak adnám akit szeretek/tem/fogok.
"Ha volna két életem, mindkettőt neked adnám.."
Ezt írtam oda.
Azt már tudom hogy ez az egy életem mennyire failos a mindennapokban, lesz még mire edzenem. Ha volna két életem, az egyik talán még mindig Kriszti közelében élne. Ha így nézzük egy másik még Anitánál lenne lemaradva. Visszább nézve, egy jutna Katának, Ivettnek és a többi. Ha most húsz darabba kéne szakadnom, és lehetőségem lenne rá megtenném. Talán csak túl kéne lépnem a fizikai valóságon.
Ha az összes eddigi "életem" nézem vissza, mindegyik egy lehetőség az életben. Elképzelhető hogy innen messze, ahol a véletlenek hasonló összefüggésben követték egymást, együtt vagyunk. A világ túl felén, vagy egy párhuzamos valóságban nekem mindegy. Csak az a kérdés nekem melyik lehetőség fog jutni, az így felsorolt, és még további lehetőségekből.
Ha a világűr végtelen, minden megtörténik valahol, sőt minden végtelenszer történik meg. Belegondolni is rossz hogy ugyanezeket a bűnöket máshol is elkövetem. Bármire gondolok épp, egy igaz-hamis állítás mindkét oldala megtörténik valahol. Sőt az ezekből kiágazó valóság is. Ha csak öt másodpercet nézünk, ami alatt mondjuk megtörténik 3-4 választás, 3-4 lehetőség közül, az is csak 4 a negyediken valóság, ami megtörténik valahol. Ami igazából nem is sok, figyelembe véve hogy 5 másodperc alatt teszem azt 6milliárd ember hoz döntéseket, ami így csak egy kicsiben módosítja be az eredményünket.
Széttörve és megtaposva a nagyszámúk tükrét, mert mint látszik számolni nincs is értelme, a döntéseinknek pont hogy az irracionális végről kéne hogy szóljanak, egy pár dolgot kimondhatunk. Ami megtörténik velünk, azon ebben a valóságban már nem tudunk változtatni. Vigasztaljon a tudat hogy ez máshol szebb és jobb, vagy épp hogy végtelen sok Én elszenvedi ugyanezt szerte a világűrben. Már nem is vagyunk annyira egyedül.
Az hogy nekem nem lehet két életem még nem kell hogy lehozó élmény legyen. Megvan a saját egyke kis életem, amivel még lehet nem is tudom mit lehetne kezdeni, de az enyém, és törekednem kell arra hogy valami egyedit alkossak a végtelenség, az azonosság tengerén. Hátha valahol valaki ugyanezt teszi épp.
Erről van szó. Van ott egy komment az elején, a top rated között. Azt még én írtam nem is oly rég :)
Szóval ha volna két életem, az egyiket biztos annak adnám akit szeretek/tem/fogok.
"Ha volna két életem, mindkettőt neked adnám.."
Ezt írtam oda.
Azt már tudom hogy ez az egy életem mennyire failos a mindennapokban, lesz még mire edzenem. Ha volna két életem, az egyik talán még mindig Kriszti közelében élne. Ha így nézzük egy másik még Anitánál lenne lemaradva. Visszább nézve, egy jutna Katának, Ivettnek és a többi. Ha most húsz darabba kéne szakadnom, és lehetőségem lenne rá megtenném. Talán csak túl kéne lépnem a fizikai valóságon.
Ha az összes eddigi "életem" nézem vissza, mindegyik egy lehetőség az életben. Elképzelhető hogy innen messze, ahol a véletlenek hasonló összefüggésben követték egymást, együtt vagyunk. A világ túl felén, vagy egy párhuzamos valóságban nekem mindegy. Csak az a kérdés nekem melyik lehetőség fog jutni, az így felsorolt, és még további lehetőségekből.
Ha a világűr végtelen, minden megtörténik valahol, sőt minden végtelenszer történik meg. Belegondolni is rossz hogy ugyanezeket a bűnöket máshol is elkövetem. Bármire gondolok épp, egy igaz-hamis állítás mindkét oldala megtörténik valahol. Sőt az ezekből kiágazó valóság is. Ha csak öt másodpercet nézünk, ami alatt mondjuk megtörténik 3-4 választás, 3-4 lehetőség közül, az is csak 4 a negyediken valóság, ami megtörténik valahol. Ami igazából nem is sok, figyelembe véve hogy 5 másodperc alatt teszem azt 6milliárd ember hoz döntéseket, ami így csak egy kicsiben módosítja be az eredményünket.
Széttörve és megtaposva a nagyszámúk tükrét, mert mint látszik számolni nincs is értelme, a döntéseinknek pont hogy az irracionális végről kéne hogy szóljanak, egy pár dolgot kimondhatunk. Ami megtörténik velünk, azon ebben a valóságban már nem tudunk változtatni. Vigasztaljon a tudat hogy ez máshol szebb és jobb, vagy épp hogy végtelen sok Én elszenvedi ugyanezt szerte a világűrben. Már nem is vagyunk annyira egyedül.
Az hogy nekem nem lehet két életem még nem kell hogy lehozó élmény legyen. Megvan a saját egyke kis életem, amivel még lehet nem is tudom mit lehetne kezdeni, de az enyém, és törekednem kell arra hogy valami egyedit alkossak a végtelenség, az azonosság tengerén. Hátha valahol valaki ugyanezt teszi épp.
2010. június 13., vasárnap
Nagyra vagyok magammal
Nagyra vagyok magammal. Ez nem kérdés. De meg is tehetem. Ha csak egy hónapra is, de enyém volt a föld legszebb nője (szubjektív). Nem is tudom mi kellhet ennél több a boldogságomhoz.
Ilyen egyszerű minden.
Ilyen egyszerű minden.
2010. június 11., péntek
Ki nevet a végén
Régebben láttam már ezt a filmet, most amíg jött le a house md. megnéztem még egyszer. Amikor utoljára láttam, nem igazán tudtam figyelni. Lekötött az az angyali szempár, az a megidéző tekintet. Szóval legtöbbet háttal feküdtem a monitornak, bár kétlem hogy a másik fél látott volna belőle valamit :)
Most épp nézem és megint nagyon adja. A film tökéletesen megoldotta azt amivel én mindig is próbálkozok.
De legalább a végén mindketten nevetünk.
Most épp nézem és megint nagyon adja. A film tökéletesen megoldotta azt amivel én mindig is próbálkozok.
De legalább a végén mindketten nevetünk.
2010. június 10., csütörtök
Pályázat, ha valakit érdekel.
A hétköznapok irodalma - verspályázat
A Dél-Alföldi Művészeti Kör pénz fődíjas irodalmi pályázatot hirdet A hétköznapok irodalma címmel. A pályázatra bárki nevezhet vers és/vagy próza kategóriában.
A pályamunkák beküldésének feltétele: 500 Ft nevezési díj / alkotás, amelyet postai utalványon kérünk elküldeni Sz. Szécsényi Barbara nevére és címére: 6800 Hódmezővásárhely, Oldalkosár u. 11. 8. em. 45.
Pályázni csak olyan alkotásokkal lehet, amelyek még sem nyomtatásban, sem webes felületen nem jelentek meg. A beküldőnek vállalnia kell, hogy az eredményhirdetés időpontjáig semmilyen formában nem hozza nyilvánosságra pályaművének sem címét, sem szövegét vagy annak bármely részletét. (Mindezek a korrekt elbírálás miatt szükségesek.)
Kérjük, hogy a novellák terjedelme ne haladja meg a három A/4-es oldal terjedelmet, valamint, hogy aki haikuval szeretne nevezni, az haiku-füzért küldjön be.
A verseket és a novellákat a következő e-mailre várjuk: palyazat.deemka@freemail.hu
A pályamunkák beküldésének határideje: 2010. július 31. éjfél
Az eredményhirdetés időpontja és helyszíne: 2010. augusztus 7. szombat, szegedi Poet-találkozó. A pályázókat az eredményről e-mailben is értesítjük. Kérésre a nyereményt postai úton elküldjük, amennyiben a nyertes személyesen nem tudja átvenni.
Díjazás: az első helyezettek vers és próza kategóriában pénz fődíjat kapnak. A második és a harmadik helyezettek, esetleges különdíjasok könyvcsomagot. A nevezések számától függően a második, harmadik helyezettek is számíthatnak pénzdíjra.
Elbírálás: a pályaműveket hattagú zsűri bírálja el:
- a Dél-Alföldi Művészeti Kör alapító tagjai Kovács Ágnes, Sz. Szécsényi Barbara, Jagos István, Kormányos Sándor
- meghívott zsűritag: Fehér József, MÍNSZ-nagydíjas, MMSz díjas, Kortárs Verstár díjas költő, író
- valamint a zsűri elnöke, Kövesdy Márton, a poet.hu irodalmi portál főszerkesztője.
Az alkotásokat kérjük névvel beküldeni a megadott címre, a zsűri tagjai ezeket név nélkül kapják meg és két fordulóban bírálják el. A pályaművekért és a titkosságért a művészeti kör egyik alapító tagja, Bánfi Beáta felel. A zsűri tagjai természetesen nem vesznek részt alkotásaikkal a pályázaton.
Elszámolás: a pályázattal kapcsolatos minden pénzügyi nyilvántartás és elszámolás nyilvános, kérésre bármely résztvevőt tájékoztatjuk a befolyó összegről és annak felhasználásáról.
- a nevezési díj 70%-a teljes egészében az első 3 helyezettet illeti, pénzben (a verseket és a prózákat külön díjazzuk, külön elszámolással - az első helyezett mindenképpen pénzdíjat kap, a második és harmadik abban az esetben, ha ehhez megfelelő számú pályamű és nevezési díj érkezik be)
- a nevezési díj 30%-a könyvcsomagokra, egyéb nyereményekre, felmerülő költségekre (oklevél, nyomtatás, szerkesztés, stb.) fordítódik
A pályamunkák beküldésének feltétele: 500 Ft nevezési díj / alkotás, amelyet postai utalványon kérünk elküldeni Sz. Szécsényi Barbara nevére és címére: 6800 Hódmezővásárhely, Oldalkosár u. 11. 8. em. 45.
Pályázni csak olyan alkotásokkal lehet, amelyek még sem nyomtatásban, sem webes felületen nem jelentek meg. A beküldőnek vállalnia kell, hogy az eredményhirdetés időpontjáig semmilyen formában nem hozza nyilvánosságra pályaművének sem címét, sem szövegét vagy annak bármely részletét. (Mindezek a korrekt elbírálás miatt szükségesek.)
Kérjük, hogy a novellák terjedelme ne haladja meg a három A/4-es oldal terjedelmet, valamint, hogy aki haikuval szeretne nevezni, az haiku-füzért küldjön be.
A verseket és a novellákat a következő e-mailre várjuk: palyazat.deemka@freemail.hu
A pályamunkák beküldésének határideje: 2010. július 31. éjfél
Az eredményhirdetés időpontja és helyszíne: 2010. augusztus 7. szombat, szegedi Poet-találkozó. A pályázókat az eredményről e-mailben is értesítjük. Kérésre a nyereményt postai úton elküldjük, amennyiben a nyertes személyesen nem tudja átvenni.
Díjazás: az első helyezettek vers és próza kategóriában pénz fődíjat kapnak. A második és a harmadik helyezettek, esetleges különdíjasok könyvcsomagot. A nevezések számától függően a második, harmadik helyezettek is számíthatnak pénzdíjra.
Elbírálás: a pályaműveket hattagú zsűri bírálja el:
- a Dél-Alföldi Művészeti Kör alapító tagjai Kovács Ágnes, Sz. Szécsényi Barbara, Jagos István, Kormányos Sándor
- meghívott zsűritag: Fehér József, MÍNSZ-nagydíjas, MMSz díjas, Kortárs Verstár díjas költő, író
- valamint a zsűri elnöke, Kövesdy Márton, a poet.hu irodalmi portál főszerkesztője.
Az alkotásokat kérjük névvel beküldeni a megadott címre, a zsűri tagjai ezeket név nélkül kapják meg és két fordulóban bírálják el. A pályaművekért és a titkosságért a művészeti kör egyik alapító tagja, Bánfi Beáta felel. A zsűri tagjai természetesen nem vesznek részt alkotásaikkal a pályázaton.
Elszámolás: a pályázattal kapcsolatos minden pénzügyi nyilvántartás és elszámolás nyilvános, kérésre bármely résztvevőt tájékoztatjuk a befolyó összegről és annak felhasználásáról.
- a nevezési díj 70%-a teljes egészében az első 3 helyezettet illeti, pénzben (a verseket és a prózákat külön díjazzuk, külön elszámolással - az első helyezett mindenképpen pénzdíjat kap, a második és harmadik abban az esetben, ha ehhez megfelelő számú pályamű és nevezési díj érkezik be)
- a nevezési díj 30%-a könyvcsomagokra, egyéb nyereményekre, felmerülő költségekre (oklevél, nyomtatás, szerkesztés, stb.) fordítódik
2010. június 8., kedd
Meg akarlak tartani
Megőrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megoldás, ez a jóság.
Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is.
Éhezem, mert nagyon kívánlak.
Testedet, ami kéjekre gyújtat,
Hadd lássam mindig hódítón
Vanília égboltján a múltnak.
Öledbe hullva, sírva, vágyva,
Oh! Könyörgök hozzád asszonyom
Űzz, kergess az éjszakába.
Mikor elhalványodik ajkam,
Akkor kapjon lángra a tied,
Ronts, feküdj zihálva rajtam.
Meg akarlak tartani téged
Mégsem tehetem. Menedékül
Hívom, e megszépítő messzeséget.
Maradjon meg az én álmom,
Egy asszonyról aki szeret,
Akire én örökké vágyom.
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megoldás, ez a jóság.
Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is.
Éhezem, mert nagyon kívánlak.
Testedet, ami kéjekre gyújtat,
Hadd lássam mindig hódítón
Vanília égboltján a múltnak.
Öledbe hullva, sírva, vágyva,
Oh! Könyörgök hozzád asszonyom
Űzz, kergess az éjszakába.
Mikor elhalványodik ajkam,
Akkor kapjon lángra a tied,
Ronts, feküdj zihálva rajtam.
Meg akarlak tartani téged
Mégsem tehetem. Menedékül
Hívom, e megszépítő messzeséget.
Maradjon meg az én álmom,
Egy asszonyról aki szeret,
Akire én örökké vágyom.
2010. június 7., hétfő
poet
Reggeltem poet.hu -ra. Azt nem tudom van e valami értelme. Szét tudom bombázni a világhálót a saját szemetemmel. Bár most még azt se, mert átmenetileg beszart ez az opció.
Teli vagyok ötletekkel. Kisebb nagyobb novella témák. Csak le kéne őket vázolni, majdan pedig megírni. Egyelőre még nincs hozzá erőm.
Lévén egy csodagyerek, felnőttként tudós, feltaláló. Megsérül az idegrendszere, rövidmemória vesztés. Elszánt harca az idővel, a ciklikus ismétlődéssel, létrehozni a biokinetika csúcsát, egy új agyat. A mestermű viszont ráébreszti saját csapdájára. Az ő agya nem szokványos, a beültetéssel elveszne minden, amit őt önmagává tette. Megéri eldobni mindent, egy új egészséges élet reményéért?
Új gyerek került a nevelőotthonba. A szülei elvesztése, s a karambol tragédiája, a hatalmas nyomás az agyban, mind befolyásolták énjét. A néma gyermeket az egyik nővér veszi szárnyai alá. Megpróbálja meggyógyítani, szeretettel. Az emlékezés teljes hiánya megnehezíti ebben, de a végén egy nem várt, valódi áttörés jelentkezik. A mára már felnőtt férfi, még ennyi év után is tisztán emlékszik minden együtt töltött percre, mindenre ami most ehhez a sírhoz húzza.
Teli vagyok ötletekkel. Kisebb nagyobb novella témák. Csak le kéne őket vázolni, majdan pedig megírni. Egyelőre még nincs hozzá erőm.
Lévén egy csodagyerek, felnőttként tudós, feltaláló. Megsérül az idegrendszere, rövidmemória vesztés. Elszánt harca az idővel, a ciklikus ismétlődéssel, létrehozni a biokinetika csúcsát, egy új agyat. A mestermű viszont ráébreszti saját csapdájára. Az ő agya nem szokványos, a beültetéssel elveszne minden, amit őt önmagává tette. Megéri eldobni mindent, egy új egészséges élet reményéért?
Új gyerek került a nevelőotthonba. A szülei elvesztése, s a karambol tragédiája, a hatalmas nyomás az agyban, mind befolyásolták énjét. A néma gyermeket az egyik nővér veszi szárnyai alá. Megpróbálja meggyógyítani, szeretettel. Az emlékezés teljes hiánya megnehezíti ebben, de a végén egy nem várt, valódi áttörés jelentkezik. A mára már felnőtt férfi, még ennyi év után is tisztán emlékszik minden együtt töltött percre, mindenre ami most ehhez a sírhoz húzza.
200-1=199
Szimplán kitörölte a nevet a könyvből. Letagadta a létezését.
Az ember nem teheti meg nem történté az eseményeket. Az ami történt, ő maga. Ezt akarja megkérdőjelezni?
Ő is benne volt. Ő is része. A részévé vált. Most pedig mindent semmissé tekint, eldobja a múltat, letagadja saját gyengeségét. Holott élvezte, holott erényévé kéne hogy váljon.
Csak szembe kell nézni a jelennel.
Az élettel.
Magammal.
Magunkal.
Vele.
Velem.
Az ember nem teheti meg nem történté az eseményeket. Az ami történt, ő maga. Ezt akarja megkérdőjelezni?
Ő is benne volt. Ő is része. A részévé vált. Most pedig mindent semmissé tekint, eldobja a múltat, letagadja saját gyengeségét. Holott élvezte, holott erényévé kéne hogy váljon.
Csak szembe kell nézni a jelennel.
Az élettel.
Magammal.
Magunkal.
Vele.
Velem.
Calm down
Valami relaxos dolog kéne most.
Veréb Vikci aszondta írjak róla. De inkább nem ;)
Szóval itt az utsó hét ebben a retekben aztán hozzá láthatok a nyári életvitelhez.
blablablabla
satöbbi
Egy hétig megint nem voltam suliba, most meg mindenből felelnek, én meg azt sem tom miről van szó. De valahogy le is szarom.
Majd később.
Veréb Vikci aszondta írjak róla. De inkább nem ;)
Szóval itt az utsó hét ebben a retekben aztán hozzá láthatok a nyári életvitelhez.
blablablabla
satöbbi
Egy hétig megint nem voltam suliba, most meg mindenből felelnek, én meg azt sem tom miről van szó. De valahogy le is szarom.
Majd később.
2010. június 6., vasárnap
100!
Ez volt a századik bejegyzés. ;)
Kettőzd meg
ami nincs
Így leszel legyőzhetetlen
és legyőzött.
Ez valahogy megfogott. Gondolom mindenki azt látja bele amit érez.
Az én verzióm valahogy így hangzana:
Kettőzd meg azt amit sosem érhetsz el,
Így leszel legyőzhetetlen,
És legyőzőtt egyben.
Kettőzd meg
ami nincs
Így leszel legyőzhetetlen
és legyőzött.
Ez valahogy megfogott. Gondolom mindenki azt látja bele amit érez.
Az én verzióm valahogy így hangzana:
Kettőzd meg azt amit sosem érhetsz el,
Így leszel legyőzhetetlen,
És legyőzőtt egyben.
2010. június 4., péntek
Indeed. That's an eighteen, fuck yeah.
Szóval ma tizennyolc lettem.
Annyi mindent kéne írnom. Annyi minden van bennem. Egyszerűen nem bírom így tovább. A sok ki nem mondott szó, az elfejtett, vagy épp elrejtett gondolatok... minden.
Még mindig nem tudtam elszakadni ettől a Kriszti effekttől. Meglehet ő szarik rám, és azt gondolja kijátszottam, hogy csak kihasználtam, satöbbi.
Mindenkinek más az elképzelése a pár kapcsolatról. De, egyben mindannyian megegyeznek: a Boldogságban. Amit én éreztem az egy már elfeledett történet, a valódi boldogság volt, és törekedtem arra hogy ezt nyújtsam. Nos úgy néz ki nem is lehetett olyan rossz. Iszonyatos sebességgel romboltam le a köztünk lévő gátakat. Nagyon gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. Kétlem hogy azt kéne hangsúlyoznom milyen könnyen az ágyamba csaltam, már csak azért sem mert erről szó sem volt, ami akkor történt az megmagyarázhatatlan. Viszont kurva jó.
Tulajdonképpen nem tudom miért van minden úgy ahogy most. Hogy miért nem beszéltünk már több mint egy hónapja. Miért kerüli az esetleges kapcsolat felvételeket, az igazi válaszokat magamban kéne keresnem. De már belefáradtam a keresésbe. Legalábbis az ilyen dolgokat illetően. Nem tudom mi van velem. De most nem is akarom tudni. Nyilván tovább kellene lépnem. Nyilván már egy hónapja tovább kellett volna lépnem. Nem tudom mi az, ami nem enged ebben. Talán csak már rég nem éreztem ilyet. Viszont egy darabig tuti nem is fogok.
Mint mar említettem igen sok dolog forog bennem. Ez is oka lehet annak esténként miért nem tudok aludni. Tulajdonképpen már régóta nem tudok időben elaludni, mindig nyúzottan megyek suliba. Egyelőre még nem hatott ki a teljesítő képességemre, pusztán a tudatom, a lelkem gyötri. Már csak egy hét van a suliból, az előzőt megint kihagytam :/ szóval most még be kéne biztosítanom pár jegyemet.
Már egy ideje nem gitároztam. Most hogy lesz egy kis pénzem venni szeretnék egy erősítőt, húrkészletet. Ha ez sem fogja meghozni a kedvem akkor odaajándékozom az egészet Dávidnak, biztos ellenne vele :)
Szóval ma van a szülinapom. Fülemben szól a dal:
Annyi mindent kéne írnom. Annyi minden van bennem. Egyszerűen nem bírom így tovább. A sok ki nem mondott szó, az elfejtett, vagy épp elrejtett gondolatok... minden.
Még mindig nem tudtam elszakadni ettől a Kriszti effekttől. Meglehet ő szarik rám, és azt gondolja kijátszottam, hogy csak kihasználtam, satöbbi.
Mindenkinek más az elképzelése a pár kapcsolatról. De, egyben mindannyian megegyeznek: a Boldogságban. Amit én éreztem az egy már elfeledett történet, a valódi boldogság volt, és törekedtem arra hogy ezt nyújtsam. Nos úgy néz ki nem is lehetett olyan rossz. Iszonyatos sebességgel romboltam le a köztünk lévő gátakat. Nagyon gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. Kétlem hogy azt kéne hangsúlyoznom milyen könnyen az ágyamba csaltam, már csak azért sem mert erről szó sem volt, ami akkor történt az megmagyarázhatatlan. Viszont kurva jó.
Tulajdonképpen nem tudom miért van minden úgy ahogy most. Hogy miért nem beszéltünk már több mint egy hónapja. Miért kerüli az esetleges kapcsolat felvételeket, az igazi válaszokat magamban kéne keresnem. De már belefáradtam a keresésbe. Legalábbis az ilyen dolgokat illetően. Nem tudom mi van velem. De most nem is akarom tudni. Nyilván tovább kellene lépnem. Nyilván már egy hónapja tovább kellett volna lépnem. Nem tudom mi az, ami nem enged ebben. Talán csak már rég nem éreztem ilyet. Viszont egy darabig tuti nem is fogok.
Mint mar említettem igen sok dolog forog bennem. Ez is oka lehet annak esténként miért nem tudok aludni. Tulajdonképpen már régóta nem tudok időben elaludni, mindig nyúzottan megyek suliba. Egyelőre még nem hatott ki a teljesítő képességemre, pusztán a tudatom, a lelkem gyötri. Már csak egy hét van a suliból, az előzőt megint kihagytam :/ szóval most még be kéne biztosítanom pár jegyemet.
Már egy ideje nem gitároztam. Most hogy lesz egy kis pénzem venni szeretnék egy erősítőt, húrkészletet. Ha ez sem fogja meghozni a kedvem akkor odaajándékozom az egészet Dávidnak, biztos ellenne vele :)
Szóval ma van a szülinapom. Fülemben szól a dal:
Every Breath You Take - Sting & The Police
Hopp, ctrl+c fail. Okosabb ez a szövegszerkesztő mint hittem. Fail. Mostanában ez a nevem CS ben is. ".failed" Valószínűleg az elbaszott életem, a párkapcsolataim, a romokban heverő irracionális énem az oka. Ha valaha volt is ilyenem. Ahogy egyre jobban fejlődök az agyam diktálta területeken, úgy dől össze alattam minden más. Biztos vannak átmenetek, bár én sosem voltam ezek híve. Sosem tudtam a köztes utat választani. Vagy nagyon, vagy nem eléggé. Ez jellemezte az eddigi utamat. Nem tudom kell -e ezen változtatni. A legjobb megoldás az lenne ha mindent nagyon tudnék. Ez lenne az a pont ahol megpihenhetnék egy perce, mosolyogva konstatálnám hogy minden rendben van. Vajon hányat kell még aludnom addig?
Eddig 18 év telt el, kisebb nagyobb válaszokat kutattam a világban. Talán most itt az idő hogy ne csak kutassam őket, válaszokat teremtsek. Továbbá ne mindig csak kérdezzek, tőlem kérdezzenek.
Hát nézzük csak, milyen válaszokat tudnék így hirtelen generálni. Anno miket is kérdeztek tőlem?
-Miért lett vége Anitával?
-Mert amint jobban megismertük egymást, kiderült ez nem az amit mi akarunk, viszont bevallani magunknak ezt nehezebbnek bizonyult mint próbálni ezen javítani. Persze hiába odázgattuk az elkerülhetetlent, egyszer csak megtörtént. Tulajdonképpen sosem volt olyan igazán jó, csak azért éreztem annak mert végre szilárd talajon álltam, legalábbis annak éreztem. Jöhetne az a százszor kimondott rész hogy ez miért volt számomra fontos, szerintem már tudja aki akarja, most nem megyek bele.
-Miért lett vége Krisztivel?
-Ez sokkal egyszerűbb. Mert ostoba vagyok. És úgy tűnik ami számomra fontos, azt mindig sikerül elrontanom. Ha ez egy örök körforgás, akkor izgalmas lesz a harc, már látom előre. Szerencsére tudok valamit amit a sors még csak sejthet. Én fogok nyerni.
-Miért nem érzem magam úgy a haverjaim közt mint régen?
-Az emberek változnak. Én kicsit megkomolyodtam, de mindenképpen máshogy látom az életet. Most lettem nagykorúvá, de néha már legalább 21 nek érzem magam. Most úgy néz ki megtaláltam a helyem egy másik közösségben, akikkel nem is olyan rég jót ökörködtünk a Holt-Tisza egy eldugott csücskén.
-Hová haladok?
-A boldogság felé. Mindenki oda tart nem? :)
-Meddig tart még?
-Egy egész életen át.
-Nehéz lesz?
-Küzdeni kell majd.
Az jó. egy ideje úgyis megint a küzdelmeket keresem. Keresem akkor mikor kimegyek a kondiba, megfogom a gitárt, vagy csak ismeretlen embereket lövöldözök. Mindegyik egy egy pont, amin lehet javítani. Mind mentális mind fizikai képességeket nézve. Az hogy Velem mi lesz, még képlékeny, és nem is mindig érdekel. Majd lehet egyszer arra is szánok időt hogy a lelkemet edzem. De egyelőre abból nem kérek köszi. Bár ha egy ismeretlen ismerős ma azzal fogadna hogy boldog szülinapot, nem lennék ellenére. De ilyen úgysem fog bekövetkezni még egy évig. Szóval... Van időm.
2010. május 21., péntek
Egy SzemTippantás
Vas markaim között már izzik a szén. Forr a vérem. Ég a lelkem. Vele együtt izzik most a szívem, ahogy a kődarabot a helyére ejtem. Lángoló vörös és halál-fekete. A démonok üzletelnek velem. A fém réteg alatt lassan életre kel a konzervált természet. A mézbe mártott holt gyümölcs. Fehér füstje megelevenedik. erőre kap a méltó gyász tüze. Beindul a zene.
Oh, hová tettem a fejem? Kérdezi most a placebó tőlem. Ugyan, mit tud ő rólam. Ez az én ügyem. Hátradőlök a bőrfotelben. tapintása mint büszke vad akire fegyvert szegeznek. Lágy mentol járja át a testem. Hátra hajtom a fejem. Hajam a homokos partot éri. Számban a sós tenger íze. Enyhe kellemes, vanília illat. Mellkasomon forró tenyér. Fájdalmas kézlenyomat. Égetően simogat. Barna haja az arcomba csap. A tengerparton vagyok. Előttem kókuszba és pálmába csavart szépség. Az arca ismerős. Láttam már valahol. Csillogó szempár. Úgy, ahogy akkor beleégett az agyamba. A gyönyörtől, élvezettől lüktető tekintettel. Lágyan simítja végig testem. Forró tapintása felkorbácsolja bennem a régi vágyat.
Tűz ránk a nap. Simogat a szél. Útra kel egy régi szenvedély. Csak Te és Én. Izzadságcseppek futnak végig, tested nedves. Tested forró. Hívogató tekinteteddel, nem eresztlek. Boldoggá teszlek. Nem is értem mi ez.
Szemeimmel téged kereslek. Nem vagy sehol. Itthon. A fotelben, egyedül fekszek. Elmúlt a varázsa a mágikus percnek. Kialudt a szénbánya. Megavult a doh. Csak én vagyok itt. És egy őrjítő indok. Nyelveim szavakat keresnek. Füst és sóhaj. Azt súgja szeretlek. Elfogyott az erőm. Nem bírja tovább e masina. Nem is tudta soha. A réseken beszűrődő szél elfújja a maradék ködöt. Kevés.
Azt hiszem, tolok egy újabb tömést.
2010. május 18., kedd
2010. május 17., hétfő
Domino részlet
...
Kint volt az erkélyen. Pont ahogy remélte. Egyedül állt háttal neki, szemlélte a neonfényes éjszakát. Az esti sötétség ide sosem ér el teljesen. "Ez a város nemet mond az éjszakára" Minden épület teljes színpompában, az utcákon megannyi cserebogár, erre, arra. A kései időpontról csak egy falióra tanúskodott, kismutatója már átért a legmagasabb ponton. Mögöttük kiszűrődött az amúgy csendes magányba, a mulatozók zsivaja, egy kéjes kacaj, egy nagyobb taps. Ott kint a "szabadban" csak ők ketten voltak. A nő még észre sem vette hogy társasága akadt. A férfi becsukta az ajtót, erre fordult meg a nő. Szemtől szemben álltak, egymást nézték. Megszokott kimért lépésekkel közeledett most felé. A nő visszafordult, folytatta az addigi teendőjét. Egy forró érintés a nő hideg karján. Mellette állt. Az eget kémlelte.
- Gondoltál már rá, milyen lehet szabadon szállni? - kezdte a férfi.
- Félek lezuhannék. Tulajdonképpen csak arra tudok gondolni. Jó lenne most innen kiugrani. A szél fújná az arcom. Egyre közelednék ennek az álomvilágnak a talajához.
- Nem fogsz felébredni. Itt nincs újrakezdés. Ha egyszer kiszállsz, az végleges. Nem éri meg.
- Te az égen repülsz, én a saját gondolataim szárnyát próbálom meghódítani. Egyelőre még egyikünk sem járt sikerrel.
- Nem éri meg ilyeneken törni az agyad. Hosszú út áll még előtted, nem tudod mit rejteget még az ismeretlen. Fiatal vagy még.
A nő felé fordult. Gyönyörű volt, mint mindig. A földig érő piros estélyi most kapott csak igazi szerepet a látványvilágban. Leírhatatlan gyönyör állt előtte. Az ideális női alak. Az ideális valóság. Küzdött a szavakkal, nem is próbálkozott tovább. Elmerült a csodálatos látványban. Ugyan mit kívánhatna valaki ennél többet. Percekig csak nézték egymást. Végre a férfi úgy érezte, valami gyenge hang jön ki a torkán, beszélni kezdett.
- Szeretnélek kiszakítani ebből az álomból, ahogy te hívod. Meg akarom mutatni neked a valóságot, azt ami igazán az élet. -hangja rekedtes, elhaló, többször is megköszörülte a torkát mire ismét a régi önmaga lett. - Nem garantálhatom az örök életet, de neked adnám az örök boldogságot. Oly sokat szenvedtél már eddig is e földön. Engedd hogy érted éljek. Engedd hogy boldoggá tegyelek. -közelebb húzta magához. A nő érezte a férfi forró tapintását, az erős biztos kezeket, amik odavonzották. - Az élet túl rövid ahhoz hogy mindent megmutassak neked. Mindent ami vagyok. Mindent ami szép ebben a világban. De azt a keveset amire az időmből telik, azt veled szeretném leélni. Mosolyogsz. Nagyon rég nem láttalak már mosolyogni. Nagyon rég láttalak boldognak. Nagyon rég láttalak. Arra kérlek most, hogy szakíts a múlttal. Dobd el az összes keserűségét. Már annyit szenvedtél eddig is. Neked is jár a boldogság. Érted ezt? Eljött az a pillanat amikor már nem kell többet bánkódnod, amikor végre megnyugodhatsz, boldog idők jönnek. Itt vagyok. Veled vagyok.
...
Step by step
Úgy ahogy, de rendbe hoztam a belsőmet. Megkerestem a lelki egyensúlyom újra. Megint önmagam vagyok. Azóta különböző célokat tűztem ki amiket meg is fogok valósítani.
Elképzelhető hogy az egész nyaram a tanulásra fog elmenni, bár úgy terveztem délelőtt tanulok, a nap további része pedig majd az ismerősöktől függ.
Sajnos igen nagy szükségem lesz anyagi javak kiadására is. Néhány dolog amiért majd fizetnem kell:
-Nyelvvizsga
-Laptop
-Jogsi
-Fegyver vizsga
És még sorolhatnám, sajnos nagyon sok van.
Szóval visszataláltam önmagamba. Oda ahova nem is olyan rég érkeztem meg. Megismerkedtem egy lánnyal, legyen a neve Ő. Ahogy múltak a lázas beszélgetésekkel teli esték, úgy éreztem ahogy újra visszatér a vér az ereimbe. Írtam is egy rövidebb elvont "művet", ebben intettem végleg búcsút mindennek ami valaha a szomorúsághoz húzott. Ismét boldog voltam. Boldogított a tudat. Boldogított Ő. Pedig akkor még pasija volt. És én ezt tudtam. Egyfajta plátói önmarcangoló vonzalom alakult ki bennem. Aztán teltek múltak az idők, egyre boldogabb lettem. Éreztem újra hogy élek. Boldog voltam? Boldog.
Szóval most itt az ideje hogy rendbe hozzam a magánéletem. Még nem tudom mit kéne tennem. Szerelmes vagyok egy nőbe, aki nem is olyan rég még azt mondta szeret. És már vagy egy hónapja nem beszéltünk. Talán csak szakítanom kéne a múlttal, lezárni magamban egy újabb fejezetet. De nem tudom miért nem megy :S Valami még mindig odahúz. Valami még mindig nem ért bennem véget. Valami fáj. Valaminek történnie kéne.
Nem tudom mi van most. Nem tudom mit kezdjek magammal.
Tévedtünk. Így sokkal szarabb minden.
Elképzelhető hogy az egész nyaram a tanulásra fog elmenni, bár úgy terveztem délelőtt tanulok, a nap további része pedig majd az ismerősöktől függ.
Sajnos igen nagy szükségem lesz anyagi javak kiadására is. Néhány dolog amiért majd fizetnem kell:
-Nyelvvizsga
-Laptop
-Jogsi
-Fegyver vizsga
És még sorolhatnám, sajnos nagyon sok van.
Szóval visszataláltam önmagamba. Oda ahova nem is olyan rég érkeztem meg. Megismerkedtem egy lánnyal, legyen a neve Ő. Ahogy múltak a lázas beszélgetésekkel teli esték, úgy éreztem ahogy újra visszatér a vér az ereimbe. Írtam is egy rövidebb elvont "művet", ebben intettem végleg búcsút mindennek ami valaha a szomorúsághoz húzott. Ismét boldog voltam. Boldogított a tudat. Boldogított Ő. Pedig akkor még pasija volt. És én ezt tudtam. Egyfajta plátói önmarcangoló vonzalom alakult ki bennem. Aztán teltek múltak az idők, egyre boldogabb lettem. Éreztem újra hogy élek. Boldog voltam? Boldog.
Szóval most itt az ideje hogy rendbe hozzam a magánéletem. Még nem tudom mit kéne tennem. Szerelmes vagyok egy nőbe, aki nem is olyan rég még azt mondta szeret. És már vagy egy hónapja nem beszéltünk. Talán csak szakítanom kéne a múlttal, lezárni magamban egy újabb fejezetet. De nem tudom miért nem megy :S Valami még mindig odahúz. Valami még mindig nem ért bennem véget. Valami fáj. Valaminek történnie kéne.
Nem tudom mi van most. Nem tudom mit kezdjek magammal.
Tévedtünk. Így sokkal szarabb minden.
2010. május 14., péntek
Céltudatos folytatás
Az még nem tisztázott hogyan fogom folytatni az életem, még nem derült ki az összes körülmény. De addig is, haladok előre amerre tart az út. az én utam.
Most céltudatosan haladok előre, terveim felvázoltam egy listára, remélem szép lassan majd lehúzhatom mindet.
Közelebbi terveim között szerepel a nyelvvizsga, az előrehozott érettségik, ahogy jutunk el a távolabbi jövőbe úgy nőnek az elvárásaim magammal szemben. Egy autó, egyetem, munkahely...
Egyszer kérdezték tőlem hogy mit tervezek. Azt mondtam nem vagyok az az előre tervezős típus, van amikor csak úgy sodródok a jelenben. Hát igen, van ez így. Jó dolog. Egy ideig. De nekem már nem erre van szükségem, muszáj rendszerezni a dolgaim. Ideje elkezdeni.
Most céltudatosan haladok előre, terveim felvázoltam egy listára, remélem szép lassan majd lehúzhatom mindet.
Közelebbi terveim között szerepel a nyelvvizsga, az előrehozott érettségik, ahogy jutunk el a távolabbi jövőbe úgy nőnek az elvárásaim magammal szemben. Egy autó, egyetem, munkahely...
Egyszer kérdezték tőlem hogy mit tervezek. Azt mondtam nem vagyok az az előre tervezős típus, van amikor csak úgy sodródok a jelenben. Hát igen, van ez így. Jó dolog. Egy ideig. De nekem már nem erre van szükségem, muszáj rendszerezni a dolgaim. Ideje elkezdeni.
2010. május 13., csütörtök
2010. május 8., szombat
Egy hosszú bejegyzés
Régóta nem írtam már semmit. Ahogy telnek a napok mindig más érzések lesznek újjá rajtam. Általában attól függ épp mit hallgatok. A legtöbb számban felfedezem magam, és olyankor az aktuális hanganyag érzete ejt rabul.
Minden alkalomnak meg van a saját ritmusa. Így kattog a szívem is itt belül. Ahogy változik a frekvencia, ez émelyítő rezonancia, úgy fogadom be a különböző stílusú zenéket is. Nem is olyan régen még nagyon hevesen vert a szívem egy nőért, aki -teljes bizonyossággal mondhatom- számomra a tökéletes ideát testesítette meg. Hát akkor aztán igazán vert ez a készülék itt belül. Ez az érzés még máig sem változott, ebben biztos vagyok.
Ahogy ma jöttem haza elkapott az eső rendesen. De nem igazán zavart, jól esett kicsit ázni az esőben. Ahogy azt mondani szoktam, az eső csak ott esik ahol hagyják. Ezalatt arra gondolok, csak azt zavarja hogy elázik, aki már amúgy is eléggé el van ázva itt belül. Szóval ma jöttem haza, és csurom vizes lettem. De nem zavart. Jól esett ott biciklizni, közben bőrkabátom csíkjain folydogált a víz menetiránynak. Fülemben ott zúgott a Skillet, azt hiszem erre a hétre esélyes befutó zenekar nálam.
Több számuk is megragadott. Ami éppen szólt abban felfedeztem magam, olyankor meghallgattam azt párszor. Mindig úgy terveztem majd otthon leírom amit kiváltott belőlem, de sosem jutottam el odáig.
Ahogy most jöttem haza és eláztam, az régebbi mondat jutott eszembe. "Then we shall let the rain wash the sorrow away." Nem teljesen így írtam, de így most talán jobban hangzik. Esett az eső és úgy éreztem elmos bennem megannyi kétséget. Most újra önmagamat látom a tükörben. Végre érzem hogy megint önmagam vagyok. Az a valaki akit egy időre elvesztettem. Azt nem tudom ugyan hogy mi lehetett az oka, csak találgatni lehet.
Egyik lehetséges oka a félelem. A félelem hogy megint szerelmes leszek, úgy igazán. Úgy amikor eggyé válok a másikkal, és odaadom magam az igaz szenvedélyeknek. Ez persze még nem akad okot a félelemre, sőt ez pont az a kurva jó érzés amit eddig még csak kevésszer volt részem megtapasztalni. Árnyoldala, hogy ezek az igaz pillanatok nálam sosem tartottak egy hétnél tovább. Utána mindig jött valami, és akkor mindennek vége lett. Hát ezért félek én ettől. Hogy beleszeretek valakibe utána pedig viszlát. Az én lelkem ezt nem bírja. Mégis mindig ez lesz. Ettől független mindig újra bele kell majd vágnom. Hogy mikor jön el a megfelelő pillanat azt még nem tudom. A fent említett gyönyörű okok miatt is. Elvégre is ha valóban úgy szeretem ahogy érzek akkor várhatok annyit hogy kiderüljön hogyan tovább. Azt hiszem várhatok ennyit. Vagy akár még sokkal többet is. Nálam az érzések nem múlnak el egykönnyen. Ilyen vagyok. Mondjon ítéletet aki fölöttünk áll.
A másik amire gondolni tudok az egy kicsit húzósabb dolog. Egy páran tudják milyen az amikor igazán szeretek valakit. Amikor elárasztom boldogsággal. Mert boldoggá teszem úgy ahogy még soha senki. "Esküszöm még sohasem volt ilyen jó..." Valami ilyesmire gondolok ezalatt. Persze nem arra a részére amiről ez a mondat szól, inkább a "Mit teszel velem?" mondat lenne az idevaló, és rá a válasz "Boldoggá teszlek". Szóval hát én nagyon tudok szeretni, boldogságot adni. De mint azt tudjuk ez kimerítő és fáradságos dolog. Cserébe nekem is sok szeretetre van szükségem. És talán csak épp ez a stresszes időszak tett be kicsit. Néha hagyni akartam hogy tanulj, koncentrálj a fontosabb dolgokra. Ez a háttérbe való leereszkedés, a törődés hiánya talán? De ezzel nem mindig értek egyet. Hisz te (ő) mindent megtett hogy boldogságot hozzon, lehet hogy mindig fáradt volt, de ez egy ilyen időszak. Meg kell próbálni átvészelni. Talán ez lehet a gond, hogy nem próbáltuk meg átvészelni? Nem tudom.
De kár is feszegetni a nem is oly rég múltakat. Nem sok értelme van az önsanyargatásnak, a sebeim újbóli feltépésének. Most megint magam vagyok. A hogy mit hoz a jövő mindig is kérdéses marad. De én adok egy esélyt a jövőnek, azt hiszem ennyivel tartozom neki. Már így is sokat kaptam a sorstól, jót, vagy rosszat, most én adok neki, magamból.
Szóval itt állok újra, várok egy kicsit még. Van időm. De újra magam vagyok.
Ha lesz egy kis időm írok azokról a zenékről is amit említettem.
Minden alkalomnak meg van a saját ritmusa. Így kattog a szívem is itt belül. Ahogy változik a frekvencia, ez émelyítő rezonancia, úgy fogadom be a különböző stílusú zenéket is. Nem is olyan régen még nagyon hevesen vert a szívem egy nőért, aki -teljes bizonyossággal mondhatom- számomra a tökéletes ideát testesítette meg. Hát akkor aztán igazán vert ez a készülék itt belül. Ez az érzés még máig sem változott, ebben biztos vagyok.
Ahogy ma jöttem haza elkapott az eső rendesen. De nem igazán zavart, jól esett kicsit ázni az esőben. Ahogy azt mondani szoktam, az eső csak ott esik ahol hagyják. Ezalatt arra gondolok, csak azt zavarja hogy elázik, aki már amúgy is eléggé el van ázva itt belül. Szóval ma jöttem haza, és csurom vizes lettem. De nem zavart. Jól esett ott biciklizni, közben bőrkabátom csíkjain folydogált a víz menetiránynak. Fülemben ott zúgott a Skillet, azt hiszem erre a hétre esélyes befutó zenekar nálam.
Több számuk is megragadott. Ami éppen szólt abban felfedeztem magam, olyankor meghallgattam azt párszor. Mindig úgy terveztem majd otthon leírom amit kiváltott belőlem, de sosem jutottam el odáig.
Ahogy most jöttem haza és eláztam, az régebbi mondat jutott eszembe. "Then we shall let the rain wash the sorrow away." Nem teljesen így írtam, de így most talán jobban hangzik. Esett az eső és úgy éreztem elmos bennem megannyi kétséget. Most újra önmagamat látom a tükörben. Végre érzem hogy megint önmagam vagyok. Az a valaki akit egy időre elvesztettem. Azt nem tudom ugyan hogy mi lehetett az oka, csak találgatni lehet.
Egyik lehetséges oka a félelem. A félelem hogy megint szerelmes leszek, úgy igazán. Úgy amikor eggyé válok a másikkal, és odaadom magam az igaz szenvedélyeknek. Ez persze még nem akad okot a félelemre, sőt ez pont az a kurva jó érzés amit eddig még csak kevésszer volt részem megtapasztalni. Árnyoldala, hogy ezek az igaz pillanatok nálam sosem tartottak egy hétnél tovább. Utána mindig jött valami, és akkor mindennek vége lett. Hát ezért félek én ettől. Hogy beleszeretek valakibe utána pedig viszlát. Az én lelkem ezt nem bírja. Mégis mindig ez lesz. Ettől független mindig újra bele kell majd vágnom. Hogy mikor jön el a megfelelő pillanat azt még nem tudom. A fent említett gyönyörű okok miatt is. Elvégre is ha valóban úgy szeretem ahogy érzek akkor várhatok annyit hogy kiderüljön hogyan tovább. Azt hiszem várhatok ennyit. Vagy akár még sokkal többet is. Nálam az érzések nem múlnak el egykönnyen. Ilyen vagyok. Mondjon ítéletet aki fölöttünk áll.
A másik amire gondolni tudok az egy kicsit húzósabb dolog. Egy páran tudják milyen az amikor igazán szeretek valakit. Amikor elárasztom boldogsággal. Mert boldoggá teszem úgy ahogy még soha senki. "Esküszöm még sohasem volt ilyen jó..." Valami ilyesmire gondolok ezalatt. Persze nem arra a részére amiről ez a mondat szól, inkább a "Mit teszel velem?" mondat lenne az idevaló, és rá a válasz "Boldoggá teszlek". Szóval hát én nagyon tudok szeretni, boldogságot adni. De mint azt tudjuk ez kimerítő és fáradságos dolog. Cserébe nekem is sok szeretetre van szükségem. És talán csak épp ez a stresszes időszak tett be kicsit. Néha hagyni akartam hogy tanulj, koncentrálj a fontosabb dolgokra. Ez a háttérbe való leereszkedés, a törődés hiánya talán? De ezzel nem mindig értek egyet. Hisz te (ő) mindent megtett hogy boldogságot hozzon, lehet hogy mindig fáradt volt, de ez egy ilyen időszak. Meg kell próbálni átvészelni. Talán ez lehet a gond, hogy nem próbáltuk meg átvészelni? Nem tudom.
De kár is feszegetni a nem is oly rég múltakat. Nem sok értelme van az önsanyargatásnak, a sebeim újbóli feltépésének. Most megint magam vagyok. A hogy mit hoz a jövő mindig is kérdéses marad. De én adok egy esélyt a jövőnek, azt hiszem ennyivel tartozom neki. Már így is sokat kaptam a sorstól, jót, vagy rosszat, most én adok neki, magamból.
Szóval itt állok újra, várok egy kicsit még. Van időm. De újra magam vagyok.
Ha lesz egy kis időm írok azokról a zenékről is amit említettem.
2010. április 28., szerda
Backstab
Nem tudom mit érzek. Nem célom leírni a múltat. Pusztán elmondom mi fáj. Tisztázom magamban.
Nem is tudom hol kezdjem. Fáj az egész szitu.
Zavar az is hogy úgy érzem néhány barátommal nem találom meg a közös hangsúlyt. Bármit mondok eltorzítva hallom vissza. És ez így szar. És nem tudom mit tehetek ellene :(
Valahogy a bizalom meg ezek nekem mindig nehezebben ment. Sőt, úgy igazán megnyílni eddig még senkinek sem tudtam. Vagy nem akartam, vagy csak nem jöttek elő azok a bizonyos szavak. Nekem ehhez idő kell. Talán ő volt az első akinek úgy éreztem meg tudok nyílni. Úgy gondoltam majd idővel előjön minden. És azért próbálkoztam is. És aztán az idő ami eddig mellettem állt, nekem úgy tűnt, most ellenem szegült. Szóval elbuktam.
Elbuktam. Elbuktam? Valószínűleg. Azért az fáj hogy én nem kaptam meg az esélyt. Valahogy én sosem kaptam meg még az életben, pedig úgy hiszem egyszer én is kiérdemelném már. Szóval fáj az hogy hiába próbálkoztam elutasítottak, hogy már nem kell, hiába is csinálom. Akkor még nem estem át a holt ponton, még kellet volna idő az biztos. De mennyi? Egy-két nap? Egy hét? Olyan sok lenne az? Nem hiszem.
Szóval ez ami szar. Hogy amikor én eljutok egy szintre, mindig akkor jön valami váratlan. Valami ami fáj. Ez eddig is így volt. Lassan meg kéne szoknom. De nem fogok beletörődni, nem lesz ez mindig így. Különben értelmetlenné válna a lélekvándorlásos teóriám. Szóval bele fogok vágni újra meg újra. Sokszor el fogok még bukni? Lehet. Majd elválik.
Ennyi az egész? Ennyi? Valószínűleg ezért e megannyi fájó érzés, emlék.
Talán még csak annyit, nem tudom mi van velem. Gondolom el kéne felejtenem meg minden. De nem tudom. Megszerettem. Már akkor amikor még csak barátkoztunk. Nem tudom megmagyarázni.
Ma azon gondolkoztam, ha valóban szeretem akkor meg kéne várnom. Vagy legalább egy esélyt adni a dolognak. Én még nem felejtettem el semmit azokból az éjszakákból, a hajnalig tartó beszélgetésekből. Az ismeretlentől jövő SMS-t, feljönnék e egy kicsit még MSN-re. Igaz aludtam, de felkeltem. Húzott oda valami. ÉS ez még ma sem múlt el. Sőt semmi sem múlt el.
Nem is tudom hol kezdjem. Fáj az egész szitu.
Zavar az is hogy úgy érzem néhány barátommal nem találom meg a közös hangsúlyt. Bármit mondok eltorzítva hallom vissza. És ez így szar. És nem tudom mit tehetek ellene :(
Valahogy a bizalom meg ezek nekem mindig nehezebben ment. Sőt, úgy igazán megnyílni eddig még senkinek sem tudtam. Vagy nem akartam, vagy csak nem jöttek elő azok a bizonyos szavak. Nekem ehhez idő kell. Talán ő volt az első akinek úgy éreztem meg tudok nyílni. Úgy gondoltam majd idővel előjön minden. És azért próbálkoztam is. És aztán az idő ami eddig mellettem állt, nekem úgy tűnt, most ellenem szegült. Szóval elbuktam.
Elbuktam. Elbuktam? Valószínűleg. Azért az fáj hogy én nem kaptam meg az esélyt. Valahogy én sosem kaptam meg még az életben, pedig úgy hiszem egyszer én is kiérdemelném már. Szóval fáj az hogy hiába próbálkoztam elutasítottak, hogy már nem kell, hiába is csinálom. Akkor még nem estem át a holt ponton, még kellet volna idő az biztos. De mennyi? Egy-két nap? Egy hét? Olyan sok lenne az? Nem hiszem.
Szóval ez ami szar. Hogy amikor én eljutok egy szintre, mindig akkor jön valami váratlan. Valami ami fáj. Ez eddig is így volt. Lassan meg kéne szoknom. De nem fogok beletörődni, nem lesz ez mindig így. Különben értelmetlenné válna a lélekvándorlásos teóriám. Szóval bele fogok vágni újra meg újra. Sokszor el fogok még bukni? Lehet. Majd elválik.
Ennyi az egész? Ennyi? Valószínűleg ezért e megannyi fájó érzés, emlék.
Talán még csak annyit, nem tudom mi van velem. Gondolom el kéne felejtenem meg minden. De nem tudom. Megszerettem. Már akkor amikor még csak barátkoztunk. Nem tudom megmagyarázni.
Ma azon gondolkoztam, ha valóban szeretem akkor meg kéne várnom. Vagy legalább egy esélyt adni a dolognak. Én még nem felejtettem el semmit azokból az éjszakákból, a hajnalig tartó beszélgetésekből. Az ismeretlentől jövő SMS-t, feljönnék e egy kicsit még MSN-re. Igaz aludtam, de felkeltem. Húzott oda valami. ÉS ez még ma sem múlt el. Sőt semmi sem múlt el.
2010. április 26., hétfő
A robotok álmai
Az általunk létrehozott programok csak tudatos munkát végeznek. Csak annyit csinálnak amit a kódjukba tápláltunk.Kivételt képez talán a Windows ami olykor külön életet él.
Ahhoz hogy a robotok külön tudat alatti funkciókat lássanak el, arra lenne szükség hogy ezt is írásba foglaljuk. Egy tudós professzor úgy mondta, néhány szabadon függő kódrészlet, ami később programsorrá áll össze. Ez lenne talán a robotok tudat alatti viselkedése. Pár véletlenszerűen összerendelt parancssor.
Amit tennünk kell az csupán annyi, hogy írni kell egy protokollt, ami a robot "alvási" ciklusában lép életbe. Ez összefogja a kóbor kódrészeket, majd megfigyelés céljából összefűzné a napi adagot. Abból pedig "értelmes" programrészlet jönne elő.
Innen két út nyílik. Egyik hogy a megfigyeléseiről másnap jelentést tesz, a másik hogy létre is hajtja a létrejött utasításokat. A tettlegesebb mód nyilván sok veszélyt hordoz magában. Először megfigyeléseket kell végezni. Elemezni, esetleg megpróbálni irányítani az álmok létrejöttét.
Elképzelhető hogy szegény robotunk heteken át forogna az ágyban, azt hajtogatva hogy gyök-kettő. De még mindig jobb mintha magában újra értelmezné a forráskódokat, s esetleg a robotika három törvényét.
Itt beszélhetnénk arról mit is rejtene magában ha a robot tudatára ébredne, s rájönne mekkora hatalmat tud képviselni. Úgy gondolom, a világmegváltó, vagy a leigázó mesterséges értelmekre még várnunk kell.
2010. április 25., vasárnap
Oh csak egyszer
Nekem már nem fáj semmi,
Szeretnéd ezt hinni?
Áldozatot hoztál értem.
Akkor miért fáj minden?
Te megmásztad a hegyed.
Mi megmásztunk egyet?
Oh ha egyszer...
Oh ha egyszer
Alkut kötni az Istennel.
A távolság megszűnne
Ahogy elindulnánk az úton,
Felmásznánk egy csúcson,
Vagy mérföldeket úszunk,
Oh ha egyszer...
Nem akarsz fájdalmat okozni
Szavaid mélyen belém marnak,
Váratlan seb, s most rombol.
Szívünkben ősi vihar tombol.
Te megmásztad a hegyed?
Te és én, megpróbálnánk egyet,
Csak így lehetünk boldogok.
Oh ha egyszer...
Oh ha egyszer
Alkut kötni az Istennel.
A távolság megszűnne
Ahogy haladnánk az úton,
Túl egy újabb csúcson,
Túl megannyi csókon.
Oh ha egyszer...
Szeretnéd ezt hinni?
Áldozatot hoztál értem.
Akkor miért fáj minden?
Te megmásztad a hegyed.
Mi megmásztunk egyet?
Oh ha egyszer...
Oh ha egyszer
Alkut kötni az Istennel.
A távolság megszűnne
Ahogy elindulnánk az úton,
Felmásznánk egy csúcson,
Vagy mérföldeket úszunk,
Oh ha egyszer...
Nem akarsz fájdalmat okozni
Szavaid mélyen belém marnak,
Váratlan seb, s most rombol.
Szívünkben ősi vihar tombol.
Te megmásztad a hegyed?
Te és én, megpróbálnánk egyet,
Csak így lehetünk boldogok.
Oh ha egyszer...
Oh ha egyszer
Alkut kötni az Istennel.
A távolság megszűnne
Ahogy haladnánk az úton,
Túl egy újabb csúcson,
Túl megannyi csókon.
Oh ha egyszer...
2010. április 20., kedd
Vége?
Vége.
Hogy miért?
Talán mert túl szép volt minden.
Túl szép hogy igaz legyen.
De legalább most már tudom milyen a tökéletes, és hogy milyen nem lesz soha.
Nem menthetek meg mindenkit.
Magamat sosem.
Megint tudok írni.
Suliban írtam egy novellát. (Ez előtti poszt)
Anyum írt régebben egy verset, és sajnos megint igaza volt.
Hogy miért?
Talán mert túl szép volt minden.
Túl szép hogy igaz legyen.
De legalább most már tudom milyen a tökéletes, és hogy milyen nem lesz soha.
Nem menthetek meg mindenkit.
Magamat sosem.
Megint tudok írni.
Suliban írtam egy novellát. (Ez előtti poszt)
Anyum írt régebben egy verset, és sajnos megint igaza volt.
Áldozat
Ajtócsapódás törte meg a viszonylagos csendet. Órák óta üres volt a park, még az állatok is pihentek. Két személy állt a parkolóban. A férfi épp most szállt be az autóba. A nő mellette állt, de ő nem szállt be. Nem szállhatott be. Csak állt az autó mellett némán, már nem törtek elő újabb szavak. Mintha ezer éve nem szólt volna egy szót se, csak peregtek le a betűk a szeme előtt, de nem értette őket, nem hordoztak számára többé jelentést. Csak halkan állt ott, s nézett a messzeségbe. Szemük összetalálkozott. A sötétített üvegen keresztül is ki lehetett venni a férfi könnyektől csillogó arcát. Az arcot amit többé soha sem láthat. Azt ami egy életen át kísérni fogja, egy tátongó lyuk a szíve helyén. A nő már nem tudott sírni. Hetekkel előtte elapadt minden forrás. Egy ideje fényárban úszott s most már nem képes rá. Egy kis idő múlva biztos megsiratja majd, átkozza az egész világot. De most erősnek kell lennie. Ezt már eldöntötte önmagában. Meg kell hoznia ezt az áldozatot. Nem engedheti hogy a férfinek bármi baja essék. Meg kell mentenie. Majd ha már mindenkit megmentett, akkor majd ráér a saját életét rendbe rakni. Ha még lesz majd akkor valami. Lehet hogy el fog veszni a végén, de nem számít. Ez a rendeltetése.
A motor felbőgött, s vele együtt megindult egy folyamat is. A kép amit látott szép lassan elhalványodott, megnyugtató fehér szín vette át a helyét. Egyszer csak néma csend lett. Ott állt egyedül a semmiben. Becsukta a szemét.
A következő kép ismét a parkban. A férfi ott állt előtte. Karjai a hátán nyugodtak. Amaz erősen szorította magához. Emlékek tódultak elő. A kimondott szavak futottak át az agyán. Szájét szóra nyitotta, de a hangja akarata ellenére tört ki belőle.
-Nem menthetsz meg mindenkit. -tört ki belőle.
-Meg kell próbálnom. -súgta a férfi, lágy megnyugtató hangján.
-El fogsz bukni. -sóhajtotta.
A férfi mélyen a nő szemébe nézett. Megszorította a kezét.
-Mindig van remény... -a szavak súlya alatt meginogott a nő, de utána határozottan válaszolt.
-Most én mentelek meg téged. -szigorúan nézett. Arca elkomorodott.
-Az én életem most fabatkát sem ér! -tört ki a férfi végül.
A nő átkarolta, erősen szorította magához. Lágy szavak hagyták el a száját.
-Meg kell tennem.
Beletörődő sóhaj tört elő.
-Sajnálom... -súgta a férfi. szemébe fényt csalt a kései nap, s egy könny csepp nézet vissza rá.
-Szeretlek... -mondta a nő, felhasználva az összes megmarat erejét.
Ajkaik összeértek, még egyszer utoljára...
Egy villanás. Megszűnt a csend, újra felhangzott a motor bőgése. Megszűnt az erős kéz, az ölelés. A férfi a kocsiban ült, indulni készült. Egy utolsó mondat hagyta el a száját.
-Visszajövök érted...
A következő pillanatban már teljes sebességgel haladt. Az autó körvonala szép lassan elmosódott a messzeségben.
2010. április 19., hétfő
Hétfő van
Reggel van, 7:30.
Az előbb késtem le a buszom, így késni fogok matekról, pedig szeretnék beszélni a tanárral. Szeretném neki megmutatni azokat a dolgokat amiket akkor fedeztem fel amikor Krisztivel házit írtunk. alán majd ha beérek óra végére.
Esik az eső. Van esernyőm. Sárga.
De a mai nap mégsem úgy funkcionál ahogy kéne.
Előreláthatóan szar napom lesz.
Remélem a délután hoz majd enyhülést.
Hülyeséget álmodtam. Mi voltunk benne. A jelenben. Aztán meséltél, és azt mondtad az volt a baj hogy mikor meséltél egy elhunyt rokonról én nevettem. Érdekes a képzelőerőm az biztos. Álmomban elsírtam magam. Ugyanolyan tehetetlen voltam ott is mint most. Annyi különbséggel hogy a fent nevezett vád nem igaz, valójában képtelen. De te ott megláttad bennem, akkor észrevetted azt, amit még ma sem tudnék megfogalmazni. Utána hozzám bújtál, egymást vigasztaltuk, és felébredtem.
Nem tudom mit jelent mindez.
Sosem akartam hibázni, az csak úgy jön magától. A kérdés az, felül tudsz e kerekedni rajtuk. Vagy hogy adunk e esélyt arra hogy az magától megoldódjon.
Fáj hogy mindebből te semmit sem fogsz megtudni. Mert érzem hogy nem tudnám elmondani. Nem tudom miért. Van bennem valami. Amit le kéne küzdenem. És lehet hogy menne egyedül is, de úgy nem akarom. Nem magamnak kell megnyílnom, hanem egy arra érdemes személynek. Akinek szeretnék.
Az előbb késtem le a buszom, így késni fogok matekról, pedig szeretnék beszélni a tanárral. Szeretném neki megmutatni azokat a dolgokat amiket akkor fedeztem fel amikor Krisztivel házit írtunk. alán majd ha beérek óra végére.
Esik az eső. Van esernyőm. Sárga.
De a mai nap mégsem úgy funkcionál ahogy kéne.
Előreláthatóan szar napom lesz.
Remélem a délután hoz majd enyhülést.
Hülyeséget álmodtam. Mi voltunk benne. A jelenben. Aztán meséltél, és azt mondtad az volt a baj hogy mikor meséltél egy elhunyt rokonról én nevettem. Érdekes a képzelőerőm az biztos. Álmomban elsírtam magam. Ugyanolyan tehetetlen voltam ott is mint most. Annyi különbséggel hogy a fent nevezett vád nem igaz, valójában képtelen. De te ott megláttad bennem, akkor észrevetted azt, amit még ma sem tudnék megfogalmazni. Utána hozzám bújtál, egymást vigasztaltuk, és felébredtem.
Nem tudom mit jelent mindez.
Sosem akartam hibázni, az csak úgy jön magától. A kérdés az, felül tudsz e kerekedni rajtuk. Vagy hogy adunk e esélyt arra hogy az magától megoldódjon.
Fáj hogy mindebből te semmit sem fogsz megtudni. Mert érzem hogy nem tudnám elmondani. Nem tudom miért. Van bennem valami. Amit le kéne küzdenem. És lehet hogy menne egyedül is, de úgy nem akarom. Nem magamnak kell megnyílnom, hanem egy arra érdemes személynek. Akinek szeretnék.
2010. április 17., szombat
Waiting
Írni akarok de nem tudok. Majd később biztos menni fog.
Szóval most itt vagyok, és lenne mit mondanom, de most nem lehet. Rosszat tettem megint. És a legrosszabb hogy nem én tettem. Nem az a valaki aki kéne hogy legyek. Nem az aki valójában vagyok. Fura. Szar. Fáj.
És szóval nem ez vagyok. Vissza akarok térni oda ahol egyszer megálltam. Néha úgy érzem lehetetlen. Néha nem merem kimondani a dolgokat. Néha nem merem megtenni. De látok rá esélyt. Mindig is láttam. És most úgy érzem megint eltávolodok tőle. Erősnek kéne lennem, de egyedül sosem ment. De, régen igen. De már nem menne. Vagy menne. Nem tudom. Biztos menne, de nem akarom. Mi értelme egyedül. Ha van rá esély hogy ne legyek egyedül, van rá mód hogy ne egyedül keljen megoldani a gondjaim, akkor miért ne? Ez nem függés, ez egy esély, egy lehetőség valami jobbra. Én így látom, én így érzem. Attól hogy eddig még sosem volt ilyen, még lehetne. Esélyt kell rá adnom. Én ilyen vagyok. Ez az én hibám. Ember vagyok.
Szóval most itt vagyok, és lenne mit mondanom, de most nem lehet. Rosszat tettem megint. És a legrosszabb hogy nem én tettem. Nem az a valaki aki kéne hogy legyek. Nem az aki valójában vagyok. Fura. Szar. Fáj.
És szóval nem ez vagyok. Vissza akarok térni oda ahol egyszer megálltam. Néha úgy érzem lehetetlen. Néha nem merem kimondani a dolgokat. Néha nem merem megtenni. De látok rá esélyt. Mindig is láttam. És most úgy érzem megint eltávolodok tőle. Erősnek kéne lennem, de egyedül sosem ment. De, régen igen. De már nem menne. Vagy menne. Nem tudom. Biztos menne, de nem akarom. Mi értelme egyedül. Ha van rá esély hogy ne legyek egyedül, van rá mód hogy ne egyedül keljen megoldani a gondjaim, akkor miért ne? Ez nem függés, ez egy esély, egy lehetőség valami jobbra. Én így látom, én így érzem. Attól hogy eddig még sosem volt ilyen, még lehetne. Esélyt kell rá adnom. Én ilyen vagyok. Ez az én hibám. Ember vagyok.
2010. április 15., csütörtök
Én a robot
Úgy gondolom, ez a cím sok ember számára nem ismeretlen. Tegnap néztem meg a filmet, és érdekes gondolatokat váltott ki belőlem. Anyukám azt mondta épp hogy a történet háttere egy Asimov regény. Szeretem Asimovot. A témákat amiket érint, s az üzeneteket amikről eltöprenghetek. Régebben volt pár sztori, tőle, s amint átnéztem a gépem, egy egész E-book gyűjteményt találtam. Köztük volt a fent nevezett film alapja is, elkezdtem olvasni. De ezen túlmenően több története is létezik ami a robotok öntudatát, felébredését taglalja.
Érdekes dolog ez. Arról beszélünk hogy egy általunk létrehozott dolog, ami a logikus gondolkodáson alapszik, logikátlan döntést hozzon. Az egyik ilyen téma a robotok álma. Hogy lehetséges -e a robot álmodjon. Hogy eljusson egy olyan tudat alatti szintre ahol nem használja a logikus agyát. Gondolom sokan foglalkoznak ezzel, hogy létrehozzanak valami olyat ami több mint logikus gondolkodás. Úgy hiszem még magunk sem vagyunk tisztában az álmok természetével. De ettől még logikus válaszokat keresünk rá, logikus módon próbáljuk meg modellezni. Később pedig ezt a logikát akarjuk felhasználni arra hogy logikátlan dolgokat tegyen. Kicsit ironikus, ha jobban megvizsgáljuk a dolgokat. Az emberi logikánkat meghaladó dolgokat akarunk létrehozni, a saját logikus gondolatmenetünkkel.
De azt már észrevettük, általában akkor érünk el sikert, ha hibázunk valahol.
Érdekes dolog ez. Arról beszélünk hogy egy általunk létrehozott dolog, ami a logikus gondolkodáson alapszik, logikátlan döntést hozzon. Az egyik ilyen téma a robotok álma. Hogy lehetséges -e a robot álmodjon. Hogy eljusson egy olyan tudat alatti szintre ahol nem használja a logikus agyát. Gondolom sokan foglalkoznak ezzel, hogy létrehozzanak valami olyat ami több mint logikus gondolkodás. Úgy hiszem még magunk sem vagyunk tisztában az álmok természetével. De ettől még logikus válaszokat keresünk rá, logikus módon próbáljuk meg modellezni. Később pedig ezt a logikát akarjuk felhasználni arra hogy logikátlan dolgokat tegyen. Kicsit ironikus, ha jobban megvizsgáljuk a dolgokat. Az emberi logikánkat meghaladó dolgokat akarunk létrehozni, a saját logikus gondolatmenetünkkel.
De azt már észrevettük, általában akkor érünk el sikert, ha hibázunk valahol.
2010. április 14., szerda
Én nem bukhatok el.
Épp régi kedvenc számomat hallgattam mikor belém csapott egy érzés.
Egy érzés amit már régóta nem tapasztaltam, de most ismét előjött.
Mindig is volt egy olyan hibám hogy könnyen megszoktam a dolgokat, hogy könnyen beletörődtem, illetve beleéltem magam a dolgokba. Mondhatnánk hogy ez nem is olyan rossz, ha valaki gyorsan alkalmazkodik, de itt most nem arról van szó, inkább arról a negatív tartományról, ami mind ezek mögött áll.
Egy idő után, elfelejtem hogyan is kezdődött minden, és elfogy belőlem a küzdés, az akarás. És pont azért mert túl hamar elérem a célokat? Valójában még nem tudom a válaszokat. Keresek csupán. És ameddig lesz miért küzdeni, addig remélem nem is hagy majd alá a vágy, az akarás.
És persze küzdeni fogok továbbra is, elvégre is még nem jött el az idő hogy megpihenjek. Ez volt a baj mindig is, hogy rosszul mértem fel a dolgokat, és túl hamar megpihentem. Pedig még nem szabad megpihennem, erősnek kell lennem.
Mostanában nem éreztem magam mindig jól, nem én voltam. Muszáj leszek visszatalálni oda ahonnan indultam. Mielőtt még elvesztem azokat az értékeket amikért annyit küzdöttem egyszer. Azokat amiken már régóta dolgozok, és már majdnem jól megy minden.
Ja igen a zene: http://www.youtube.com/watch?v=V0wOrcxLwe0
Talán nem is arról szól amit én látok benne, de ahogy mondani szokták a vers akkor tökéletes ha magadat látod benne. Én pedig nagyon sokban veszem észre a tükörképem.
Egy érzés amit már régóta nem tapasztaltam, de most ismét előjött.
Mindig is volt egy olyan hibám hogy könnyen megszoktam a dolgokat, hogy könnyen beletörődtem, illetve beleéltem magam a dolgokba. Mondhatnánk hogy ez nem is olyan rossz, ha valaki gyorsan alkalmazkodik, de itt most nem arról van szó, inkább arról a negatív tartományról, ami mind ezek mögött áll.
Egy idő után, elfelejtem hogyan is kezdődött minden, és elfogy belőlem a küzdés, az akarás. És pont azért mert túl hamar elérem a célokat? Valójában még nem tudom a válaszokat. Keresek csupán. És ameddig lesz miért küzdeni, addig remélem nem is hagy majd alá a vágy, az akarás.
És persze küzdeni fogok továbbra is, elvégre is még nem jött el az idő hogy megpihenjek. Ez volt a baj mindig is, hogy rosszul mértem fel a dolgokat, és túl hamar megpihentem. Pedig még nem szabad megpihennem, erősnek kell lennem.
Mostanában nem éreztem magam mindig jól, nem én voltam. Muszáj leszek visszatalálni oda ahonnan indultam. Mielőtt még elvesztem azokat az értékeket amikért annyit küzdöttem egyszer. Azokat amiken már régóta dolgozok, és már majdnem jól megy minden.
Ja igen a zene: http://www.youtube.com/watch?v=V0wOrcxLwe0
Talán nem is arról szól amit én látok benne, de ahogy mondani szokták a vers akkor tökéletes ha magadat látod benne. Én pedig nagyon sokban veszem észre a tükörképem.
2010. április 10., szombat
Aki még álmában is szép.
Arra ébredtem hogy a verőfényes napsütés táncot jár az íriszemen. Már reggel van. Pedig, pár perccel ezelőtt még mellettem szuszogott a korom sötét éjszakában. Ott feküdt mellettem a megannyi titkot rejtő sötétségben. Megfáradt teste a karjaimban keresett menedéket. Szorosan öleltem, nem akarom elengedni soha többé. Most pedig már felkelt a nap. Úgy néz ki sokáig aludtam. Nem messze tőlem egy óra kijelzője pislákol, tíz lesz pár perc múlva. Elengedem egy pillanatra, de nem bírom tovább, kezem azonnal visszacsúszik bársonyos bőrére. Majd teszek egy újabb kísérletet az elszakadáshoz. Most sikerült, ott ülök mellette. Hallgatom ahogy megnyugtatóan ver a szíve. Érzem miden egyes rezzenését. Lágy ritmusos szuszogása elringat, ágyba kényszerít. De most nem lehet, el kell jutnom a mosdóig. Próbálok elszakadni, de megrészegít a közelsége. Nézem az arcát, elmerülök a tündéri szépségben. Ő egy angyal. Nem lehet más. Különbem mivel magyarázná hogy minden annyira jó. És ha az, vajon tényleg tovább fog repülni egyszer? Vagy addigra már nekem is szárnyim lesznek, együtt szálhantunk majd szabadon. Tekintetem lentebb csúszik. Nyaka formás vonalai hívogatnak, ismét az ágyba akar csalogatni. Arra kér csókoljam újra úgy mint pár órája. Megérintem. A teste ég a vágytól. Alszik. Egyenletes, ritmusos életszakasz. Fel akarom ébreszteni, hogy ismét szavakat duruzsolhassak a fülébe. Igen, azokba a fülekbe. Azok már sok mindent hallottak, és remélem még sokszor súghatom bele a világ kevéske tiszta gondolatát, az érzéseim, a vágyaim. Ő pedig issza magába a szavaim, akkor is ha néha már fárasztó. Pedig nem akarom lefárasztani, csak mellette mindig megbolondulok. Remélem hogy csukott szemein át egyszer meglátja a komolyabbik énem is. Az amelyik általában ide az írásba menekül. De már nincs hova menekülnie, hisz itthon vagyok. Megérkeztem a számomra kijelölt helyre. Karjai szorosan fonódnak össze ott ahol eddig az én kezem hevert. Az oldalán feküdt, a mellei hívogatóan néznek a szemeimbe. Hasa együtt mozgott a kiáradó levegővel, követte annak minden rezdülését. Combjai összezárva, térde behajlítva. Mögötte még kirajzolódik az én körvonalam. Nem bírom tovább. Visszafekszek. Nem tudom elengedi őt. Olyan szép, gyönyörű, még itt az ágyban is, amikor csapzott hajával rejti el arcát, és most is mikor már mögötte fekszek, szorosan ölelem magamhoz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)