Egy hosszú bejegyzés

Régóta nem írtam már semmit. Ahogy telnek a napok mindig más érzések lesznek újjá rajtam. Általában attól függ épp mit hallgatok. A legtöbb számban felfedezem magam, és olyankor az aktuális hanganyag érzete ejt rabul.

Minden alkalomnak meg van a saját ritmusa. Így kattog a szívem is itt belül. Ahogy változik a frekvencia, ez émelyítő rezonancia, úgy fogadom be a különböző stílusú zenéket is. Nem is olyan régen még nagyon hevesen vert a szívem egy nőért, aki -teljes bizonyossággal mondhatom- számomra a tökéletes ideát testesítette meg. Hát akkor aztán igazán vert ez a készülék itt belül. Ez az érzés még máig sem változott, ebben biztos vagyok.

Ahogy ma jöttem haza elkapott az eső rendesen. De nem igazán zavart, jól esett kicsit ázni az esőben. Ahogy azt mondani szoktam, az eső csak ott esik ahol hagyják. Ezalatt arra gondolok, csak azt zavarja hogy elázik, aki már amúgy is eléggé el van ázva itt belül. Szóval ma jöttem haza, és csurom vizes lettem. De nem zavart. Jól esett ott biciklizni, közben bőrkabátom csíkjain folydogált a víz menetiránynak. Fülemben ott zúgott a Skillet, azt hiszem erre a hétre esélyes befutó zenekar nálam.

Több számuk is megragadott. Ami éppen szólt abban felfedeztem magam, olyankor meghallgattam azt párszor. Mindig úgy terveztem majd otthon leírom amit kiváltott belőlem, de sosem jutottam el odáig.

Ahogy most jöttem haza és eláztam, az régebbi mondat jutott eszembe. "Then we shall let the rain wash the sorrow away." Nem teljesen így írtam, de így most talán jobban hangzik. Esett az eső és úgy éreztem elmos bennem megannyi kétséget. Most újra önmagamat látom a tükörben. Végre érzem hogy megint önmagam vagyok. Az a valaki akit egy időre elvesztettem. Azt nem tudom ugyan hogy mi lehetett az oka, csak találgatni lehet.

Egyik lehetséges oka a félelem. A félelem hogy megint szerelmes leszek, úgy igazán. Úgy amikor eggyé válok a másikkal, és odaadom magam az igaz szenvedélyeknek. Ez persze még nem akad okot a félelemre, sőt ez pont az a kurva jó érzés amit eddig még csak kevésszer volt részem megtapasztalni. Árnyoldala, hogy ezek az igaz pillanatok nálam sosem tartottak egy hétnél tovább. Utána mindig jött valami, és akkor mindennek vége lett. Hát ezért félek én ettől. Hogy beleszeretek valakibe utána pedig viszlát. Az én lelkem ezt nem bírja. Mégis mindig ez lesz. Ettől független mindig újra bele kell majd vágnom. Hogy mikor jön el a megfelelő pillanat azt még nem tudom. A fent említett gyönyörű okok miatt is. Elvégre is ha valóban úgy szeretem ahogy érzek akkor várhatok annyit hogy kiderüljön hogyan tovább. Azt hiszem várhatok ennyit. Vagy akár még sokkal többet is. Nálam az érzések nem múlnak el egykönnyen. Ilyen vagyok. Mondjon ítéletet aki fölöttünk áll.

A másik amire gondolni tudok az egy kicsit húzósabb dolog. Egy páran tudják milyen az amikor igazán szeretek valakit. Amikor elárasztom boldogsággal. Mert boldoggá teszem úgy ahogy még soha senki. "Esküszöm még sohasem volt ilyen jó..." Valami ilyesmire gondolok ezalatt. Persze nem arra a részére amiről ez a mondat szól, inkább a "Mit teszel velem?" mondat lenne az idevaló, és rá a válasz "Boldoggá teszlek". Szóval hát én nagyon tudok szeretni, boldogságot adni. De mint azt tudjuk ez kimerítő és fáradságos dolog. Cserébe nekem is sok szeretetre van szükségem. És talán csak épp ez a stresszes időszak tett be kicsit. Néha hagyni akartam hogy tanulj, koncentrálj a fontosabb dolgokra. Ez a háttérbe való leereszkedés, a törődés hiánya talán? De ezzel nem mindig értek egyet. Hisz te (ő) mindent megtett hogy boldogságot hozzon, lehet hogy mindig fáradt volt, de ez egy ilyen időszak. Meg kell próbálni átvészelni. Talán ez lehet a gond, hogy nem próbáltuk meg átvészelni? Nem tudom.

De kár is feszegetni a nem is oly rég múltakat. Nem sok értelme van az önsanyargatásnak, a sebeim újbóli feltépésének. Most megint magam vagyok. A hogy mit hoz a jövő mindig is kérdéses marad. De én adok egy esélyt a jövőnek, azt hiszem ennyivel tartozom neki. Már így is sokat kaptam a sorstól, jót, vagy rosszat, most én adok neki, magamból.

Szóval itt állok újra, várok egy kicsit még. Van időm. De újra magam vagyok.
Ha lesz egy kis időm írok azokról a zenékről is amit említettem.