Sétálgatok egy patak mentén,
Úszkál ezernyi hal a vízben.
Bús a szívem miattad,
Én hullámos hajú Sherezádém.
Hidegek már a lángok,
Lassan folyik ereimben.
Bús a szívem miattad,
Tüzünk nem ég szemeidben.
Hullajtanak a fák is,
Elhal minden képzeletben.
Bús a szívem miattad,
Elsárgultam két kezedben.
Csípősen fúj a szél,
Egy darabon még elkísér.
Bús a szívem miattad,
Fújjon messze amíg ér.
Egy sellő úszik mellettem,
Miért sírsz ifjú vándor.
Bús a szívem miattad,
Tőled nagyon távol.
Minden ami jön, elmúlik.
Ha panaszod az égig ér,
Ne sírj miatta.
Hamar múlik a tél.
Messze tőlem jelzőtűz ég,
Fénye utamon elkísér.
Nem sírok miatta,
A boldogság visszatér.
Making the Sun
2011. november 7., hétfő
2011. november 6., vasárnap
Ikarusz utolsó szárnycsapása
Egy szép napos keddi délelőttön kezdődött minden... Vagy talán szerda? Szerda volt, minden héten ezen a napon mossák le az épület ablakait. Ma is vagy négy munkás lógott le a magasból, végezték megszokott rutinjukat, egy kis aprópénzért.
Ez a nap kicsit más volt mint a többi megszokott októberi délelőtt. Bár a légkörünk már több tíz éve már csak széndioxidból és egyéb szennyekből állt, a nap most mégis erősebben tűzött. Pár saroknyira merészkedtem én is, az egyik helyi bandával volt megbeszélni valóm. A héten szünetelt az oktatás, és szerettem volna beújítani valami mókát az estéhez. A legjobb helyen jártam. Csak pár banda terjesztette az új anyagot, még nagyon ellenőrzik. Azt mondták többen is belehaltak, vagy kiforrt az agyuk, vagy valamelyik csatornában végezték, miután leállt a szívük még a kóstolókor. Tudni kell mértéket tartani, mindig ezt mondogatom, egyelőre nem voltak még ilyen gondjaim. Elixír, ez volt az utcai neve, napok alatt függővé vált tőle az ember. Nem akartam rászokni, csak kíváncsi természettel születtem. Ha valami újat terítettek, mindig elsők között álltam, hogy kipróbálhassam.
-Tessék kölyök. Ez elég lesz vagy két alkalomra, csak óvatosan vele...
Egy szakadt troll volt a kapcsolatom. Arcát sebhelyek borították, egy hatalmas vágás szelte ketté a bal szemét, a homlokától egészen a szája csücskéig. Arcára kiültek már a ráncok, legalább negyvennek tűnt, pedig csak 23 volt. Utáltam ha kölyöknek hív, hiszen csak négy évvel volt öregebb. De nem szóltam érte soha, tapasztalt vén róka volt a kora ellenére, nagyon sok bandaháborút megjárt alak. Azt mesélik egyszer egyedül hagyott helyben három kötekedő tagot a keletiektől. Aki igazán ismerte megbízott benne, ennél biztosabb helyen aligha lehet az ember ilyen ínséges időkben.
LXIR, állt a csomagoláson. Kíváncsi voltam honnan eredhet a név, és hogy vajon mit tartalmazhat. Hallásból csak annyit tudtam hogy egyszerre felpörget, ellazít, és kilépsz a testedből, le a pokol legmélyebb bugyraiba. Nem is kellett több hogy ráharapjak. Az asztrális élmények mindig is a gyengéim voltak. Még régebben volt egy szer ami pár perce kikapcsolta az agyadat és a klinikai halál szélére sodort. Akkor még nem volt merszem rámenni, szerencsém is volt, az itteni szállítmány selejtes volt, jó páran nem ébredtek fel többé mély álmukból...
Aznap én vigyáztam az öcsémre. Náluk sem volt tanítás, szüleim meg rám bízták hogy bírjam ki hétig addigra hazaérnek. Kedveltem a kis krapekot, de nem bírtam megmaradni vele egy szobában. Egyszerűen zavart a gyermeki ártatlansága. Olyan tiszta volt még szegény, olyan őszinte, és naiv. Leginkább az utolsó, nem bírtam megállni hogy ne meséljek be neki mindenfélét. Ő pedig hálásan itta a szavaim, még akkor is ha a legnagyobb hülyeségeket halmoztam egymásra. Talán csak azt a meghitt gyerekkort irigyeltem tőle ami nekem sosem adatott meg... Talán más volt az oka, már nem lényeges.
-Icha élsz még? -csak negyed órára ugrottam ki, reméltem még nem tett kárt magában. Bár már évek óta nem volt rá példa. Szegény nem tudta hogy a késsel azért vágjuk ketté olyan könnyen a csirkekockákat mert éles. Ha jól emlékszem csak egy apró csokoládémázas cukrot akart velem megfelezni, de én nem figyeltem rá, és teljes erejéből rámarkolt az élére, hogy levegye a számára még nehezen elérhető felső polcról. Ömlött a kezéből a vér, s anyáék már delíriumban voltak, egyedül kellett vele elrohannom a közeli kötözőbe, a tűző napon. Micsoda idők voltak.. Tűző nyári napsütés, oxigén egy száll se, legalább négy évet öregedett a bőröm. Az én hibám volt, és meg is fizettem érte.
-Nyugi Daedalus, már tudok vigyázni magamra. -jött ki elém mosolygós arccal, és én ilyenkor utáltam. Ő mindig boldog volt, én pedig csak nagyon ritkán, ha épp el tudtam csípni egy jobb szállítmányt.
-Kár... Reméltem lesz valami izgalom itthon. Nincs kedved játszani a katonáiddal? Egy pár perc és én is csatlakozok.
Válasz nélkül nevetve rohant a szobába, ritkán vagyok ilyen kedves hozzá, többnyire csak feldugom magam a hálóra és nézek valami bugyuta csatornát ami illik az adott anyaghoz. Ez a nap most más volt, éreztem hogy egy kicsit vele kell lennem. Már rég nem játszottam efféle hülyeségekkel, itt volt az ideje egy kis nosztalgiának. Mikor én voltam gyerek még nem volt pénzünk ilyesmire. Mióta apát kinevezték a központi elosztónak egészen máshogy alakultak a dolgok. Egyre többen jártak hozzánk egy kis megváltásért, és egyre többen fizettek is érte. Beindult az üzlet. Jól éltünk.
Hallottam ahogy a nagyszobában már borítja ki a dobozokat, izgatott volt, rég voltunk együtt mint öcsi és bátyja. Én jóval lassabban mozogtam, a kinti levegő minden energiámat elvette. Betántorogtam a fürdőszobába és elővettem a kis zacskót a farzsebemből. Még szerencse hogy nem volt sehol rutinellenőrzés, ennél hülyébb helyre nem is tehettem volna. Ott helyben agyon lőtt volna valamelyik barom. Két chip volt a mai zsákmány, gondoltam kipróbálom még az éjszakai bulizás előtt. Meglepően kicsi volt, a lapka is olvadozott a kezem melegétől. Nem is húztam tovább az időt, gyorsan becsatoltam. Egy pár percig még álltam ott a tükör előtt, lezüllött ikertestvéremet nézegettem a tükörben. Vártam hogy mikor fog beütni végre, de csak Icharus bökdöste a derekam hogy mikor megyek már.
-Az micsoda? -kérdezte a szokásos "mindent tudni akarok" ártatlannak csengő hanglejtésével.
-Csak egy új izomerősítő, holnap reggel úszni megyek amíg nem kel fel a nap.
-Mehetek én is veled? A héten nem voltunk a sulival. -olyan szomorú képet vágott hogy kénytelen voltam megígérni neki hogy elviszem.
Már a szobában játszottunk egy ideje mikor végre éreztem hogy pezseg valami ott belül a szemem mögött. Hirtelen vibrálni kezdett a kép, minden olyan fényes lett, majd hirtelen elsötétedett. Ez a fura váltakozása a teljességnek és a semminek teljesen hatalmába kerített. A bágyadt októberi napfény csak úgy elárasztotta a szobát minden szívverésemre, ami most szokatlanul gyorsabb volt a kelleténél. Madarak szálltak el az ablakunk előtt, ilyen tájt költöztek el délre, itt már kibírhatatlan volt az élet. Katonás rendben, V alakban száguldoztak az épületek csúcsai felett. Belemardostak a felhőkbe majd zuhanórepülésben mutogatták a nem rég tanult trükkjeiket. Ha egy kicsit nyitottabb lettem volna a természet ezen értékeire még csodáltam is volna a bemutatót.
-Nézd Dead! Igazi griffmadarak!
Először nem értettem mire mondja. Megdörzsöltem a szemem és csak ugyan igazi tollas griffek repkedtek az égen. Legtöbbjük egy csapatban várakozott a közeli toronyház felett, úgy ötven méterrel a fejünk felett. Pedig mi sem laktunk alacsonyan, átlagemberhez mérten az 56. emelet még igen jónak számított. Ez volt minden értékünk annak idején.
-Vajon mit csinálhatnak ilyen tűző napsütésben? Hiszen már több tíz éve kihaltak. -utoljára egy régi kétdimenziós dokumentumfilmben láttam ehhez hasonló tollas isteneket. Nem tudtam mire vélni a jelenlétüket.
-Mi van akkor, ha értünk jöttek? Lehet meghallották valamelyik éjszakai fohászom! -szegény Icha mindig is hitt az ilyesmiben, én meséltem neki istenekről és démonokról, de csak azért hogy takarítson helyettem, hisz azt senki se szeretné ha egyetlen szeretett öccsét elragadná a tisztító tűz amiért nem söpörte fel a konyhát.
-Nem hiszem... Nézd milyen alacsonyan szállnak, mintha terveznének valamit.
Pár percnyi csodálkozás után végre megmozdultak, zuhanórepülésben indultak el lent maradt társaikért. Ahogy lenéztem, a csontomig rázott a hideg. Hangyák. Mindenütt hangyák mászkáltak az úton. Szép katonás rendben meneteltek a házak között, feketére festették az utakat. Az egyikük a sarkon valami vezérféle lehetett, mindenkinek papíron osztogatta a haditervet. A griffek elsuhantak előttünk, egyenesen az ablakok mentén szálltak alá. Valahol a negyedik emelet környékén hirtelen irányt változtattak, hogy elkerüljék a becsapódást. Akkor vettem észre azt a pár hangyát felfelé mászni a párkányokon. Lassan de biztosan haladtak felfelé. Értünk jöttek.
-Állj távolabb Icha, ezek veszélyesek is lehetnek. -de neki addigra már szárnyai nőttek, és hegyes csőréből lágy trillákat csipogott. Karmai között tojásokat markolászott, biztos segíteni akart az égben hadakozó testvéreinknek. Én is el akartam emelni párat a hűtőből de addigra már szárnyaim nőttek, és nehezemre esett bármit is megfogni.
-Nyugi, -csicseregte Icharus. -van nálam elég. -Az egyik lábával felém suhintott, nagy nehezen tudtam elkapni azt a pár tojást amit nekem hajított.
-Kapjuk el őket! -kiáltottam, és több se kellett, már tojások százai zuhantak alá a mélybe, egy egy hangyát magukkal rántva. -Egyre többen vannak, nem bírunk velük! -harsogtam túl régi tranzisztoros rádiónkat. Nem tudom apa miért tartotta meg, csak egy adó volt ami még rövidhullámokkal szórt az egész városban. Most mégis kedvel töltött el a jelenléte, egy régi klasszikus szólt még a múlt századból. Iron Maiden, az egyik legfelkapottabb retró manapság. Én magam sosem értettem mit szeretnek ezen az emberek, most mégis együtt rezdültem a gitár húrjaival, éreztem a dob minden lüktetését a szíveben, igazi mennyország tárult elém.
Alig pár méterrel lehettek alattunk a dögök, már nem volt több lőszerünk sem.
-Engem biztos nem kapnak el csicsergett Icha. A következő pillanatban már nekifutásból próbált felszállni a szoba közepén. Már rég ki kellett volna cserélni azt a megrepedt ablakot, még az ő erejétől is megadta magát. Egy határozott mozdulattal tépte át az utolsó korlátot a képzelet és a valóság küszöbén, az ablak darabokra hullott szét. Minden egyes üvegcserép a szivárvány színeiben pompázott, a szoba úszott a teljességben. Rózsa illatát hozta a frissen beáramló szellő.
A nap átkarolta, húzta magához, a feltámadó szél szárnyai alá csapott. Ereje teljében repkedett előttem. Szólni akartam hogy várjon meg, de már nem hagyták el értelmes szavak a számat. Agyam minden apró zugába befúródott a zene. "Fly touch the Sun" Én hiába csapkodtam nem rég nőtt szárnyaimmal, gyenge voltam és esetlen. Ő pedig ott mutogatta magát büszkén az égbolton.
A hangyák végre felértek hozzám. Csáprágóik ütemre csattogtak az ablakban, az egyik megpróbált bemászni, szárnyaimmal próbáltam távol tartani. Megcsúszott, alázuhant a tengernek. A másik ügyesebb volt, mellső karjaival elkapott, majd a földhöz rántott. Egy kisautó parkolt mögöttem, és én ráestem, kettőnk súlya alatt hatalmasat koppant koponyám hátsó szeglete. Valami eldugott kis szigeten már éreztem hogy a fájdalom csak egy arra járó hajóra vár, bármelyik percben ideérhet. Nem is kellett sokat várni, hirtelen elmosódott a kép, majd újra tisztán láttam mindent. Ahol eddig mindent betöltött a fény, s a szivárvány megannyi árnyalata csatázott, most fellegek gyülekeztek, megpróbálták eltakarni a napot. Icha ott állt a párkányon, majd egy pillanat múlva eltűnt. Egy darabig még lebegett, majd zuhanni kezdett. Szélsebesen rótta le utolsó útját. Ahogy közelített egyre jobban látszottak a részletek. Ezernyi hangya vált hétköznapi emberekké, az újságárus a főcímeket olvasgatta a sarkon. Senki se vette észre a zuhanó kisgyereket a fejük fölött. Még egyszer utoljára kitárta megolvadt szárnyait, egy utolsó mély szippantás a romlás virágaiból, próbált ellenkormányozni, hátha még egyszer alá kap a szél és messzire viszi ebből a sivár világból. De a megváltás elmaradt...
Hatalmas csattanással ért földet, az egyik kocsi szélvédőjén. Ő már nem érezte azt a fájdalmat ami a szívemig hatolt. Egy apró kis szúrás a mellkasomban, talpamnál a kihullott műérzet chip. Mindig óva intettek hogy vigyázzak az eltávolításukkal, ez most túl hirtelen jött. A fájdalom egyre elviselhetetlenebb lett, térdre ereszkedtem, úgy néztem végig a zuhanás utolsó képkockáit. Aztán engem is magával rántott egy kéz, éreztem ahogy a testem egyre távolodik tőlem, és én egyre magasabban szállok. Kopp. Elértem a plafont. Hirtelen zuhanni kezdtem. Elsötétült minden és én átadtam magam a sebességnek. Aztán becsukódott a szemem. Fájó szívvel, de mosolygó lélekkel léptem át a kaput. Egy kaput a sötétségbe...
Ez a nap kicsit más volt mint a többi megszokott októberi délelőtt. Bár a légkörünk már több tíz éve már csak széndioxidból és egyéb szennyekből állt, a nap most mégis erősebben tűzött. Pár saroknyira merészkedtem én is, az egyik helyi bandával volt megbeszélni valóm. A héten szünetelt az oktatás, és szerettem volna beújítani valami mókát az estéhez. A legjobb helyen jártam. Csak pár banda terjesztette az új anyagot, még nagyon ellenőrzik. Azt mondták többen is belehaltak, vagy kiforrt az agyuk, vagy valamelyik csatornában végezték, miután leállt a szívük még a kóstolókor. Tudni kell mértéket tartani, mindig ezt mondogatom, egyelőre nem voltak még ilyen gondjaim. Elixír, ez volt az utcai neve, napok alatt függővé vált tőle az ember. Nem akartam rászokni, csak kíváncsi természettel születtem. Ha valami újat terítettek, mindig elsők között álltam, hogy kipróbálhassam.
-Tessék kölyök. Ez elég lesz vagy két alkalomra, csak óvatosan vele...
Egy szakadt troll volt a kapcsolatom. Arcát sebhelyek borították, egy hatalmas vágás szelte ketté a bal szemét, a homlokától egészen a szája csücskéig. Arcára kiültek már a ráncok, legalább negyvennek tűnt, pedig csak 23 volt. Utáltam ha kölyöknek hív, hiszen csak négy évvel volt öregebb. De nem szóltam érte soha, tapasztalt vén róka volt a kora ellenére, nagyon sok bandaháborút megjárt alak. Azt mesélik egyszer egyedül hagyott helyben három kötekedő tagot a keletiektől. Aki igazán ismerte megbízott benne, ennél biztosabb helyen aligha lehet az ember ilyen ínséges időkben.
LXIR, állt a csomagoláson. Kíváncsi voltam honnan eredhet a név, és hogy vajon mit tartalmazhat. Hallásból csak annyit tudtam hogy egyszerre felpörget, ellazít, és kilépsz a testedből, le a pokol legmélyebb bugyraiba. Nem is kellett több hogy ráharapjak. Az asztrális élmények mindig is a gyengéim voltak. Még régebben volt egy szer ami pár perce kikapcsolta az agyadat és a klinikai halál szélére sodort. Akkor még nem volt merszem rámenni, szerencsém is volt, az itteni szállítmány selejtes volt, jó páran nem ébredtek fel többé mély álmukból...
Aznap én vigyáztam az öcsémre. Náluk sem volt tanítás, szüleim meg rám bízták hogy bírjam ki hétig addigra hazaérnek. Kedveltem a kis krapekot, de nem bírtam megmaradni vele egy szobában. Egyszerűen zavart a gyermeki ártatlansága. Olyan tiszta volt még szegény, olyan őszinte, és naiv. Leginkább az utolsó, nem bírtam megállni hogy ne meséljek be neki mindenfélét. Ő pedig hálásan itta a szavaim, még akkor is ha a legnagyobb hülyeségeket halmoztam egymásra. Talán csak azt a meghitt gyerekkort irigyeltem tőle ami nekem sosem adatott meg... Talán más volt az oka, már nem lényeges.
-Icha élsz még? -csak negyed órára ugrottam ki, reméltem még nem tett kárt magában. Bár már évek óta nem volt rá példa. Szegény nem tudta hogy a késsel azért vágjuk ketté olyan könnyen a csirkekockákat mert éles. Ha jól emlékszem csak egy apró csokoládémázas cukrot akart velem megfelezni, de én nem figyeltem rá, és teljes erejéből rámarkolt az élére, hogy levegye a számára még nehezen elérhető felső polcról. Ömlött a kezéből a vér, s anyáék már delíriumban voltak, egyedül kellett vele elrohannom a közeli kötözőbe, a tűző napon. Micsoda idők voltak.. Tűző nyári napsütés, oxigén egy száll se, legalább négy évet öregedett a bőröm. Az én hibám volt, és meg is fizettem érte.
-Nyugi Daedalus, már tudok vigyázni magamra. -jött ki elém mosolygós arccal, és én ilyenkor utáltam. Ő mindig boldog volt, én pedig csak nagyon ritkán, ha épp el tudtam csípni egy jobb szállítmányt.
-Kár... Reméltem lesz valami izgalom itthon. Nincs kedved játszani a katonáiddal? Egy pár perc és én is csatlakozok.
Válasz nélkül nevetve rohant a szobába, ritkán vagyok ilyen kedves hozzá, többnyire csak feldugom magam a hálóra és nézek valami bugyuta csatornát ami illik az adott anyaghoz. Ez a nap most más volt, éreztem hogy egy kicsit vele kell lennem. Már rég nem játszottam efféle hülyeségekkel, itt volt az ideje egy kis nosztalgiának. Mikor én voltam gyerek még nem volt pénzünk ilyesmire. Mióta apát kinevezték a központi elosztónak egészen máshogy alakultak a dolgok. Egyre többen jártak hozzánk egy kis megváltásért, és egyre többen fizettek is érte. Beindult az üzlet. Jól éltünk.
Hallottam ahogy a nagyszobában már borítja ki a dobozokat, izgatott volt, rég voltunk együtt mint öcsi és bátyja. Én jóval lassabban mozogtam, a kinti levegő minden energiámat elvette. Betántorogtam a fürdőszobába és elővettem a kis zacskót a farzsebemből. Még szerencse hogy nem volt sehol rutinellenőrzés, ennél hülyébb helyre nem is tehettem volna. Ott helyben agyon lőtt volna valamelyik barom. Két chip volt a mai zsákmány, gondoltam kipróbálom még az éjszakai bulizás előtt. Meglepően kicsi volt, a lapka is olvadozott a kezem melegétől. Nem is húztam tovább az időt, gyorsan becsatoltam. Egy pár percig még álltam ott a tükör előtt, lezüllött ikertestvéremet nézegettem a tükörben. Vártam hogy mikor fog beütni végre, de csak Icharus bökdöste a derekam hogy mikor megyek már.
-Az micsoda? -kérdezte a szokásos "mindent tudni akarok" ártatlannak csengő hanglejtésével.
-Csak egy új izomerősítő, holnap reggel úszni megyek amíg nem kel fel a nap.
-Mehetek én is veled? A héten nem voltunk a sulival. -olyan szomorú képet vágott hogy kénytelen voltam megígérni neki hogy elviszem.
Már a szobában játszottunk egy ideje mikor végre éreztem hogy pezseg valami ott belül a szemem mögött. Hirtelen vibrálni kezdett a kép, minden olyan fényes lett, majd hirtelen elsötétedett. Ez a fura váltakozása a teljességnek és a semminek teljesen hatalmába kerített. A bágyadt októberi napfény csak úgy elárasztotta a szobát minden szívverésemre, ami most szokatlanul gyorsabb volt a kelleténél. Madarak szálltak el az ablakunk előtt, ilyen tájt költöztek el délre, itt már kibírhatatlan volt az élet. Katonás rendben, V alakban száguldoztak az épületek csúcsai felett. Belemardostak a felhőkbe majd zuhanórepülésben mutogatták a nem rég tanult trükkjeiket. Ha egy kicsit nyitottabb lettem volna a természet ezen értékeire még csodáltam is volna a bemutatót.
-Nézd Dead! Igazi griffmadarak!
Először nem értettem mire mondja. Megdörzsöltem a szemem és csak ugyan igazi tollas griffek repkedtek az égen. Legtöbbjük egy csapatban várakozott a közeli toronyház felett, úgy ötven méterrel a fejünk felett. Pedig mi sem laktunk alacsonyan, átlagemberhez mérten az 56. emelet még igen jónak számított. Ez volt minden értékünk annak idején.
-Vajon mit csinálhatnak ilyen tűző napsütésben? Hiszen már több tíz éve kihaltak. -utoljára egy régi kétdimenziós dokumentumfilmben láttam ehhez hasonló tollas isteneket. Nem tudtam mire vélni a jelenlétüket.
-Mi van akkor, ha értünk jöttek? Lehet meghallották valamelyik éjszakai fohászom! -szegény Icha mindig is hitt az ilyesmiben, én meséltem neki istenekről és démonokról, de csak azért hogy takarítson helyettem, hisz azt senki se szeretné ha egyetlen szeretett öccsét elragadná a tisztító tűz amiért nem söpörte fel a konyhát.
-Nem hiszem... Nézd milyen alacsonyan szállnak, mintha terveznének valamit.
Pár percnyi csodálkozás után végre megmozdultak, zuhanórepülésben indultak el lent maradt társaikért. Ahogy lenéztem, a csontomig rázott a hideg. Hangyák. Mindenütt hangyák mászkáltak az úton. Szép katonás rendben meneteltek a házak között, feketére festették az utakat. Az egyikük a sarkon valami vezérféle lehetett, mindenkinek papíron osztogatta a haditervet. A griffek elsuhantak előttünk, egyenesen az ablakok mentén szálltak alá. Valahol a negyedik emelet környékén hirtelen irányt változtattak, hogy elkerüljék a becsapódást. Akkor vettem észre azt a pár hangyát felfelé mászni a párkányokon. Lassan de biztosan haladtak felfelé. Értünk jöttek.
-Állj távolabb Icha, ezek veszélyesek is lehetnek. -de neki addigra már szárnyai nőttek, és hegyes csőréből lágy trillákat csipogott. Karmai között tojásokat markolászott, biztos segíteni akart az égben hadakozó testvéreinknek. Én is el akartam emelni párat a hűtőből de addigra már szárnyaim nőttek, és nehezemre esett bármit is megfogni.
-Nyugi, -csicseregte Icharus. -van nálam elég. -Az egyik lábával felém suhintott, nagy nehezen tudtam elkapni azt a pár tojást amit nekem hajított.
-Kapjuk el őket! -kiáltottam, és több se kellett, már tojások százai zuhantak alá a mélybe, egy egy hangyát magukkal rántva. -Egyre többen vannak, nem bírunk velük! -harsogtam túl régi tranzisztoros rádiónkat. Nem tudom apa miért tartotta meg, csak egy adó volt ami még rövidhullámokkal szórt az egész városban. Most mégis kedvel töltött el a jelenléte, egy régi klasszikus szólt még a múlt századból. Iron Maiden, az egyik legfelkapottabb retró manapság. Én magam sosem értettem mit szeretnek ezen az emberek, most mégis együtt rezdültem a gitár húrjaival, éreztem a dob minden lüktetését a szíveben, igazi mennyország tárult elém.
Alig pár méterrel lehettek alattunk a dögök, már nem volt több lőszerünk sem.
-Engem biztos nem kapnak el csicsergett Icha. A következő pillanatban már nekifutásból próbált felszállni a szoba közepén. Már rég ki kellett volna cserélni azt a megrepedt ablakot, még az ő erejétől is megadta magát. Egy határozott mozdulattal tépte át az utolsó korlátot a képzelet és a valóság küszöbén, az ablak darabokra hullott szét. Minden egyes üvegcserép a szivárvány színeiben pompázott, a szoba úszott a teljességben. Rózsa illatát hozta a frissen beáramló szellő.
A nap átkarolta, húzta magához, a feltámadó szél szárnyai alá csapott. Ereje teljében repkedett előttem. Szólni akartam hogy várjon meg, de már nem hagyták el értelmes szavak a számat. Agyam minden apró zugába befúródott a zene. "Fly touch the Sun" Én hiába csapkodtam nem rég nőtt szárnyaimmal, gyenge voltam és esetlen. Ő pedig ott mutogatta magát büszkén az égbolton.
A hangyák végre felértek hozzám. Csáprágóik ütemre csattogtak az ablakban, az egyik megpróbált bemászni, szárnyaimmal próbáltam távol tartani. Megcsúszott, alázuhant a tengernek. A másik ügyesebb volt, mellső karjaival elkapott, majd a földhöz rántott. Egy kisautó parkolt mögöttem, és én ráestem, kettőnk súlya alatt hatalmasat koppant koponyám hátsó szeglete. Valami eldugott kis szigeten már éreztem hogy a fájdalom csak egy arra járó hajóra vár, bármelyik percben ideérhet. Nem is kellett sokat várni, hirtelen elmosódott a kép, majd újra tisztán láttam mindent. Ahol eddig mindent betöltött a fény, s a szivárvány megannyi árnyalata csatázott, most fellegek gyülekeztek, megpróbálták eltakarni a napot. Icha ott állt a párkányon, majd egy pillanat múlva eltűnt. Egy darabig még lebegett, majd zuhanni kezdett. Szélsebesen rótta le utolsó útját. Ahogy közelített egyre jobban látszottak a részletek. Ezernyi hangya vált hétköznapi emberekké, az újságárus a főcímeket olvasgatta a sarkon. Senki se vette észre a zuhanó kisgyereket a fejük fölött. Még egyszer utoljára kitárta megolvadt szárnyait, egy utolsó mély szippantás a romlás virágaiból, próbált ellenkormányozni, hátha még egyszer alá kap a szél és messzire viszi ebből a sivár világból. De a megváltás elmaradt...
Hatalmas csattanással ért földet, az egyik kocsi szélvédőjén. Ő már nem érezte azt a fájdalmat ami a szívemig hatolt. Egy apró kis szúrás a mellkasomban, talpamnál a kihullott műérzet chip. Mindig óva intettek hogy vigyázzak az eltávolításukkal, ez most túl hirtelen jött. A fájdalom egyre elviselhetetlenebb lett, térdre ereszkedtem, úgy néztem végig a zuhanás utolsó képkockáit. Aztán engem is magával rántott egy kéz, éreztem ahogy a testem egyre távolodik tőlem, és én egyre magasabban szállok. Kopp. Elértem a plafont. Hirtelen zuhanni kezdtem. Elsötétült minden és én átadtam magam a sebességnek. Aztán becsukódott a szemem. Fájó szívvel, de mosolygó lélekkel léptem át a kaput. Egy kaput a sötétségbe...
2011. október 5., szerda
Eros
Álmomban téged láttalak.. egész tisztán nem mosódott el minden alak. Túl valódi volt a kép, és én elhittem neked minden szavad. Magamba ittam rég elfeledett illatod, testemen éreztem kezeid szorítását. Igaz, forró csókok voltak azok, s én elmerültem a hirtelen jött románc mennyei mocsarában. Csak süllyedtem a szenvedély forró zuhatagában, míg nem leértem oda ahol a valóság talaja kezdődik, ahol testet ölt a realitás, ahol 2 munkás csönget fel hozzám, mert megjött a reluxa, a világ másik felén épülő házba.
2011. május 11., szerda
Három napja már
Három napja már, hogy rólad álmodom,
Egyedül ébredtem egy hideg alkonyon.
Ott hevert a blúzod az asztalon..
Vártam már az estet, hol megtalálhatom,
Vártam már a reggelt, mikor újra láthatom.
Ott pihen most is a vállamon..
Izzik meg a tűz, mit elfújtál egy napon,
Mardos még a lángja, mert nem hagyom
Hogy elfojtsa a vadon.
Hadd szálljanak vágyaink szabadon..
Egyedül ébredtem egy hideg alkonyon.
Ott hevert a blúzod az asztalon..
Vártam már az estet, hol megtalálhatom,
Vártam már a reggelt, mikor újra láthatom.
Ott pihen most is a vállamon..
Izzik meg a tűz, mit elfújtál egy napon,
Mardos még a lángja, mert nem hagyom
Hogy elfojtsa a vadon.
Hadd szálljanak vágyaink szabadon..
2011. március 19., szombat
Semmiért Igazán
Talán rettenetes, nem hiszem,
Ami a valóságból kimaradt.
Ha szeretsz életünk legyen
Öngyilkosság, míg elszakad.
Nem érdekel, hogy a vének
Rólunk a boltban mit beszélnek.
Itt maga ura a vad,
Mert odakint
Én nem tudok élni, csak
A magam törvénye szerint.
Beleuntam az emberiségbe,
Elfáradtam nagyon
Mégis kívánlak, meglehet,
De hitem már rég elhagyott.
Hogy a testem széttépő gyanakvást
Elcsitítsd már nem tudok mást,
Mutasd meg hogy az alázat
És áldozat
Majd örömet hoz a világnak,
S te kedvemért megtagadod azt.
Nem lehetsz enyém még magadé vagy,
Addig nem is szeretsz.
Amíg hitelt szavamnak
Keresnél, teher is lehetsz.
Fogadd meg, ha fáj is, nekem
Nem kell más: Semmiért Igazán!
Önzők vagyunk, s harcolunk
Minden másért,
Csak egyet akarok, lelked
Eszközömmé váljék.
Mert amíg kell csak egy pár perc
A szakadék szélén,
Míg a veszélyre gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy mint a kő zuhan
Halott és akaratlan,
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Akár idegen is lehetnél,
Addig hozzám sincs közöd.
Ki törvénnyel él, szeretőnek
Még jó lehet.
Törvények nélkül mint az állat,
Olyan légy hogy szeresselek.
Mint a nap, ha nem akarom,
Ne élj, ha eltakarom.
Ne sírj, ne félj, érzéseim
Börtönét ne keresd.
Majd én elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megszeresd.
Ami a valóságból kimaradt.
Ha szeretsz életünk legyen
Öngyilkosság, míg elszakad.
Nem érdekel, hogy a vének
Rólunk a boltban mit beszélnek.
Itt maga ura a vad,
Mert odakint
Én nem tudok élni, csak
A magam törvénye szerint.
Beleuntam az emberiségbe,
Elfáradtam nagyon
Mégis kívánlak, meglehet,
De hitem már rég elhagyott.
Hogy a testem széttépő gyanakvást
Elcsitítsd már nem tudok mást,
Mutasd meg hogy az alázat
És áldozat
Majd örömet hoz a világnak,
S te kedvemért megtagadod azt.
Nem lehetsz enyém még magadé vagy,
Addig nem is szeretsz.
Amíg hitelt szavamnak
Keresnél, teher is lehetsz.
Fogadd meg, ha fáj is, nekem
Nem kell más: Semmiért Igazán!
Önzők vagyunk, s harcolunk
Minden másért,
Csak egyet akarok, lelked
Eszközömmé váljék.
Mert amíg kell csak egy pár perc
A szakadék szélén,
Míg a veszélyre gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy mint a kő zuhan
Halott és akaratlan,
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Akár idegen is lehetnél,
Addig hozzám sincs közöd.
Ki törvénnyel él, szeretőnek
Még jó lehet.
Törvények nélkül mint az állat,
Olyan légy hogy szeresselek.
Mint a nap, ha nem akarom,
Ne élj, ha eltakarom.
Ne sírj, ne félj, érzéseim
Börtönét ne keresd.
Majd én elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megszeresd.
2011. március 2., szerda
Szeretők
Szemedben a hajnal csillog, ég a vágytól,
Képtelenek vagyunk elszakadni az ágytól.
Őrizem a szemed, benned szabadabbá válok,
Egy darabot talán a szívembe zárok.
Tépjen szét a forró szenvedély, s tova szálljon,
Ha majd reggel odébb kell állnom.
Elégedj meg titkaimmal, mindent tudni akarok rólad,
S legyen elég a számom.
Őszinte leszek hozzád, mert fáj az igazság,
Mert kell hogy fájjon.
S majdan vissza-vissza térek, ha fázom,
Mert nálad hagytam, s te őrizted álmom.
Képtelenek vagyunk elszakadni az ágytól.
Őrizem a szemed, benned szabadabbá válok,
Egy darabot talán a szívembe zárok.
Tépjen szét a forró szenvedély, s tova szálljon,
Ha majd reggel odébb kell állnom.
Elégedj meg titkaimmal, mindent tudni akarok rólad,
S legyen elég a számom.
Őszinte leszek hozzád, mert fáj az igazság,
Mert kell hogy fájjon.
S majdan vissza-vissza térek, ha fázom,
Mert nálad hagytam, s te őrizted álmom.
Semmiért Igazán
Talán rettenetes, nem hiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életünk legyen
Öngyilkosság, és mégsem az.
Leszarom én, hogy a modernek,
Vagy a törvény mit követelnek.
Itt maga ura a rab,
Mert odakint
Én nem tudok örülni, csak
A magam törvénye szerint.
Nem lehetsz enyém, míg magadé vagy
Addig nem is szeretsz
Míg hitelt szavamnak
keresnél, teher is lehetsz.
Fogadd meg, ha fáj is, nekem
nem kell más: Semmiért Igazán!
Önzők vagyunk, s harcolunk
Minden másért.
Mindent akarok, lelked
Eszközömmé váljék.
Beleuntam az emberiségbe,
Elfáradtam nagyon,
Mégis kívánlak, meglehet,
De hitem már rég elhagyott.
Hogy a testem széttépő gyanakvást
Elcsábítsd, már nem tudok mást,
Mutasd meg hogy az alázat,
És áldozat
Majd örömet hoz a világnak,
S te a kedvemért, megtagadod azt.
Mert amíg kell csak egy pár perc
A szakadék szélén,
Míg a veszélyre gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy mint a kő zuhan,
Halott, és akaratlan.
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Akár idegen is lehetnél.
Addig hozzám sincs közöd.
Ki törvénnyel él, szeretőnek
Még jó lehet.
Törvények nélkül mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha nem akarom,
Ne élj, ha kikapcsolom.
Ne sírj, ne félj, érzéseim
Börtönét ne keresd.
Majd én elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megszeresd.
De így igaz.
Ha szeretsz, életünk legyen
Öngyilkosság, és mégsem az.
Leszarom én, hogy a modernek,
Vagy a törvény mit követelnek.
Itt maga ura a rab,
Mert odakint
Én nem tudok örülni, csak
A magam törvénye szerint.
Nem lehetsz enyém, míg magadé vagy
Addig nem is szeretsz
Míg hitelt szavamnak
keresnél, teher is lehetsz.
Fogadd meg, ha fáj is, nekem
nem kell más: Semmiért Igazán!
Önzők vagyunk, s harcolunk
Minden másért.
Mindent akarok, lelked
Eszközömmé váljék.
Beleuntam az emberiségbe,
Elfáradtam nagyon,
Mégis kívánlak, meglehet,
De hitem már rég elhagyott.
Hogy a testem széttépő gyanakvást
Elcsábítsd, már nem tudok mást,
Mutasd meg hogy az alázat,
És áldozat
Majd örömet hoz a világnak,
S te a kedvemért, megtagadod azt.
Mert amíg kell csak egy pár perc
A szakadék szélén,
Míg a veszélyre gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy mint a kő zuhan,
Halott, és akaratlan.
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Akár idegen is lehetnél.
Addig hozzám sincs közöd.
Ki törvénnyel él, szeretőnek
Még jó lehet.
Törvények nélkül mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha nem akarom,
Ne élj, ha kikapcsolom.
Ne sírj, ne félj, érzéseim
Börtönét ne keresd.
Majd én elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megszeresd.
2011. január 30., vasárnap
- Mit akarnak a nők?
- Cipőt.
- És még?
- Olyan bonyolult,az egész életedet azzal töltheted, hogy kideríted.
- És mit adhatunk egy nőnek mi,férfiak?
- Szeretné,ha tisztelnéd,meghallgatnád,megértenéd.Virágokat szeretne,nevetni akar,és megbízni benned.De nem azt,hogy kiszámítható légy.Szeretné,ha értékelnéd őt,és néha azt szeretné,hogy fogd be a szád,és ne akarj mindent helyrehozni.
- Ez borzasztóan nehéz lesz.
- Cipőt.
- És még?
- Olyan bonyolult,az egész életedet azzal töltheted, hogy kideríted.
- És mit adhatunk egy nőnek mi,férfiak?
- Szeretné,ha tisztelnéd,meghallgatnád,megértenéd.Virágokat szeretne,nevetni akar,és megbízni benned.De nem azt,hogy kiszámítható légy.Szeretné,ha értékelnéd őt,és néha azt szeretné,hogy fogd be a szád,és ne akarj mindent helyrehozni.
- Ez borzasztóan nehéz lesz.
2011. január 23., vasárnap
Kriszti Örök
Az évek jöttek, mentek, lemaradtunk.
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcod a szívemben, elmosódott
A combjaid íve, elsuhant
Éneked, és én nem mehettem utánad
Az élet egyre mélyebb tengerében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek bele emlékedbe,
Tudom hogy az egyetlen voltál a sokból,
Szenvedélyes fellángolás, ó, de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt,
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden képzetemben.
Minden félregombolt farmeremben,
És minden eltévesztett köszönésben,
És minden meg nem írt levelemben,
Az egész elhibázott életemben.
Élsz, és uralkodol örökkön, kedvesem.
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcod a szívemben, elmosódott
A combjaid íve, elsuhant
Éneked, és én nem mehettem utánad
Az élet egyre mélyebb tengerében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek bele emlékedbe,
Tudom hogy az egyetlen voltál a sokból,
Szenvedélyes fellángolás, ó, de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt,
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden képzetemben.
Minden félregombolt farmeremben,
És minden eltévesztett köszönésben,
És minden meg nem írt levelemben,
Az egész elhibázott életemben.
Élsz, és uralkodol örökkön, kedvesem.
2011. január 5., szerda
Leszek
Ha barát kell, a legjobb barátod leszek.
Meséld el mi bánt, melléd térdelek.
Sírj ha fáj, én mellettted ébredek.
Ha magányra vágysz, én a csended leszek.
Selymes fátyolként rád telepedek.
Hisz magányunk, kettesben a legédesebb.
Ha igazat akarsz, a szavadban leszek.
Én meghallgatom, boldogabb lehetsz,
Tedd meg mind azt, mit nem tehetsz.
Ha elárult a világ, embered leszek.
Mert emberre vágysz ki szeret.
Ki mellett teljesebb lehetsz.
Meséld el mi bánt, melléd térdelek.
Sírj ha fáj, én mellettted ébredek.
Ha magányra vágysz, én a csended leszek.
Selymes fátyolként rád telepedek.
Hisz magányunk, kettesben a legédesebb.
Ha igazat akarsz, a szavadban leszek.
Én meghallgatom, boldogabb lehetsz,
Tedd meg mind azt, mit nem tehetsz.
Ha elárult a világ, embered leszek.
Mert emberre vágysz ki szeret.
Ki mellett teljesebb lehetsz.
2011. január 2., vasárnap
Egyéb állatfajták
A nyusszantás:
Leginkább a pusszantáshoz hasonlít, annak egy válfaja amely a fokozott szenvedély hatására alakul ki. Íze, a hozzáadott nyelv miatt, édesebb elődjénél. Leginkább szerelmi fészkekben őshonos. Nevelése során legfőképp érzelemre és szenvedélyre van szükség. A fiatal, pár másodperces, vagy épp a véletlenségben előforduló egyedek bámulatos sebességgel sokasodnak, míg nem sor kerül a fúzióra, amikor is még fentebb lépnek azon a bizonyos létrán. Életfolyamataik miatt nappal többnyire alszanak. Az aktív időszak a nap leborulásával kezdődik, és tarthat akár másnap reggelig is. Táplálékukat is ebben az időszakban gyűjtik be, főként szeretetet fogyasztanak. Szaporodásukhoz csak közvetetten van szükség másik egyedre, annak jelenléte katalizátorként működik, az egyébként osztódással sokszorozódó egyedeken. Ezek a folyamatok a egyelőre felfoghatatlanok és emberi műszerekkel nem kimutathatóak. Tudósok szerint ez egy még érintetlen világ a természettudományok terén. Egy új dimenziót emlegetnek a szerelem hajnalán.
Snow's Mind, The Mighty Enciclopdeia.
Leginkább a pusszantáshoz hasonlít, annak egy válfaja amely a fokozott szenvedély hatására alakul ki. Íze, a hozzáadott nyelv miatt, édesebb elődjénél. Leginkább szerelmi fészkekben őshonos. Nevelése során legfőképp érzelemre és szenvedélyre van szükség. A fiatal, pár másodperces, vagy épp a véletlenségben előforduló egyedek bámulatos sebességgel sokasodnak, míg nem sor kerül a fúzióra, amikor is még fentebb lépnek azon a bizonyos létrán. Életfolyamataik miatt nappal többnyire alszanak. Az aktív időszak a nap leborulásával kezdődik, és tarthat akár másnap reggelig is. Táplálékukat is ebben az időszakban gyűjtik be, főként szeretetet fogyasztanak. Szaporodásukhoz csak közvetetten van szükség másik egyedre, annak jelenléte katalizátorként működik, az egyébként osztódással sokszorozódó egyedeken. Ezek a folyamatok a egyelőre felfoghatatlanok és emberi műszerekkel nem kimutathatóak. Tudósok szerint ez egy még érintetlen világ a természettudományok terén. Egy új dimenziót emlegetnek a szerelem hajnalán.
Snow's Mind, The Mighty Enciclopdeia.
2010. december 26., vasárnap
Támaszod
Hűvös szellővel köszöntött be a másnap reggel. A párás ablakokon túl még szunnyadt a világ, csak a hópelyhek hullása jelezte az idő múlását. Ebben az örökké-reggel időben rekedtünk meg, s bár a lassan földre szálló hó nem enged erre következtetni, az idő megállt.
Az égen rekedt nap egyetlen kósza sugara vetődött csak be az ablakon, s ez az egy találta most meg a kedvesen szunnyadó hölgyet. Egy-két tétova mozdulat, s felpattant egy szem. Üres tekintete emlékeztet már csak a tegnap estére, egyébként mintha elfelejtett volna mindent. Azt egyből észrevette ez nem az ő ágya, a falon sem a megszokott dekor. Egy utolsó ásítás keretében végre sikerült kinyitnia a szemét. Most már tisztán látta a falra festett hatalmas apokalipszist. Valahol agya legbelső részén kipattant egy szikra, lassan már kapiskálta hol lehet. Pár gondolat foszlánnyal arrébb már megvolt a válasz minden kérdésre, amit pár gondolattal később fog feltenni, de ez az egy nem hagyta nyugton. Próbált felkelni, lába beleütközött valamibe. A valami mint később kiderült egy láb volt, s most gazdája ugrott fel álmából.
Pedig milyen álom is volt az, még tisztán látja maga előtt. Csak ők ketten, egyedül a semmi közepén. Talpuk alatt puha forró talaj, körülöttük a tapintható sötétség, mely gyenge vöröses fényt is adott egyben. Összeszűkült a világ, már csak körülöttük létezett. Ők pedig, a világ utolsó párja, szorosan egymásba kapaszkodva, szinte már állati szintre lealacsonyodva engedték útnak ösztöneiket. Egy tompa rúgás szakította meg az aktust, a kamera eltávolodott, már csak hangyák voltak a fekete háttérben, a kivehetetlen messzeségben.
Pislantás, majd még egy. Lassan kezdenek kirajzolódni a részletek. Balján egy ismerős arc, mintha még mindig álmodna. Megpróbál felülni, valamitől szörnyen fáj a karja. Valahogy sikerül ülő pozitúrába helyezkedni, csak percek kérdése volt az egész. Hatalmas, kerek szemek szegeződnek rá. Ugyanazok a szemek, melyek álmában is megigézték, kezdett egyre ismerősebb lenni a színdarab. Ismét eszébe jutott sajgó lába, megpróbált érte nyúlni. S mert egy kéz beleakadt a takaró is engedelmesen követte gazdája útját, csak épp a nőn nem maradt semmi. Ebben a pillanatban, és a rákövetkező párban tudatosult bennük kik is valójában. Az ébredés mindig hosszú és nehéz folyamat...
A hosszúra nyúlt csendet nevetés töri meg, egyszerre pattant ki mindkettőjük szájából az őszinte öröm. A felismerés szakaszában járunk, lassan már kezd derengeni hogy az előbbi álom tulajdonképpen a valóság, és kezdenek tisztulni a tegnap este elmosódott képei. Mind ketten jót derültek az ügyön, egyszer ennek is el kellett jönnie. A véletlenszerűen elszórt harapásnyomok, a még most is fényes rúzsfolt, s megannyi apró jel most megelevenítette a múltat, ismét maga előtt látja mi történt tegnap. Egy homályba burkolózó gyönyörű este legendája.
Az égen rekedt nap egyetlen kósza sugara vetődött csak be az ablakon, s ez az egy találta most meg a kedvesen szunnyadó hölgyet. Egy-két tétova mozdulat, s felpattant egy szem. Üres tekintete emlékeztet már csak a tegnap estére, egyébként mintha elfelejtett volna mindent. Azt egyből észrevette ez nem az ő ágya, a falon sem a megszokott dekor. Egy utolsó ásítás keretében végre sikerült kinyitnia a szemét. Most már tisztán látta a falra festett hatalmas apokalipszist. Valahol agya legbelső részén kipattant egy szikra, lassan már kapiskálta hol lehet. Pár gondolat foszlánnyal arrébb már megvolt a válasz minden kérdésre, amit pár gondolattal később fog feltenni, de ez az egy nem hagyta nyugton. Próbált felkelni, lába beleütközött valamibe. A valami mint később kiderült egy láb volt, s most gazdája ugrott fel álmából.
Pedig milyen álom is volt az, még tisztán látja maga előtt. Csak ők ketten, egyedül a semmi közepén. Talpuk alatt puha forró talaj, körülöttük a tapintható sötétség, mely gyenge vöröses fényt is adott egyben. Összeszűkült a világ, már csak körülöttük létezett. Ők pedig, a világ utolsó párja, szorosan egymásba kapaszkodva, szinte már állati szintre lealacsonyodva engedték útnak ösztöneiket. Egy tompa rúgás szakította meg az aktust, a kamera eltávolodott, már csak hangyák voltak a fekete háttérben, a kivehetetlen messzeségben.
Pislantás, majd még egy. Lassan kezdenek kirajzolódni a részletek. Balján egy ismerős arc, mintha még mindig álmodna. Megpróbál felülni, valamitől szörnyen fáj a karja. Valahogy sikerül ülő pozitúrába helyezkedni, csak percek kérdése volt az egész. Hatalmas, kerek szemek szegeződnek rá. Ugyanazok a szemek, melyek álmában is megigézték, kezdett egyre ismerősebb lenni a színdarab. Ismét eszébe jutott sajgó lába, megpróbált érte nyúlni. S mert egy kéz beleakadt a takaró is engedelmesen követte gazdája útját, csak épp a nőn nem maradt semmi. Ebben a pillanatban, és a rákövetkező párban tudatosult bennük kik is valójában. Az ébredés mindig hosszú és nehéz folyamat...
A hosszúra nyúlt csendet nevetés töri meg, egyszerre pattant ki mindkettőjük szájából az őszinte öröm. A felismerés szakaszában járunk, lassan már kezd derengeni hogy az előbbi álom tulajdonképpen a valóság, és kezdenek tisztulni a tegnap este elmosódott képei. Mind ketten jót derültek az ügyön, egyszer ennek is el kellett jönnie. A véletlenszerűen elszórt harapásnyomok, a még most is fényes rúzsfolt, s megannyi apró jel most megelevenítette a múltat, ismét maga előtt látja mi történt tegnap. Egy homályba burkolózó gyönyörű este legendája.
2010. december 25., szombat
Ne aggódj!
Futott ahogy csak tudott. Készletei már-már kifogytak, energia szintje a padlót súrolta. De súrolta ott még bakancsa is, most százszor elátkozta magában a percet amikor reggel még jó ötletnek tartotta a hideg elleni védelmet. Minden gramm másodperceket jelentett, minden megtett lépéssel egyre közelebb került a célhoz. Tüdeje már sípolt, sosem volt egy sportember, most már nagyon sajnálja hogy nem töltött el több időt a konditermekben. Próbálta felidézni a reggeli utolsó képet a fejében, az arcát. Csak még egyszer látni akarta, ez minden. Fél órája futott megállás nélkül a kihalt utakon. Mindenki otthon ült a szeretteivel. Elbaszott egy este.. Valószínűleg ő volt az egyetlen ember aki az utcákat rótta ezekben a késői órákban. Most nem számított az idő, nem érdekelte hol van, melyik napon, vagy hogy milyen évet írunk. Egyetlen egy gondolat kavargott a fejében, meg kell találnia, most azonnal.. Óráknak tűntek a percek, minden mozdulat az utolsó volt. Azt már nem tudja mióta is fut, csak halad előre a sötét sikátorban. Az erős szél, és a szúrós cseppekben hulló eső már nem tudta lelassítani. Egy kétségbe esett, utolsó reményébe kapaszkodó ember, segélykiáltása ez. Már elfogytak a kibúvók, nincs több lehetőség. Most egyszer utoljára ott lehet, nem szabad elszalasztania.
Lassan feldereng az ismerős panelház képe a ködben. Robusztus vonalai darabokra szelték az összegyűlt párát, óriásként emelkedik ki az áttetsző fura anyagból. Krémes lágy illat terjeng a levegőben. "Talán már el is kezdődött" gondolta. Nem, még nincs itt az ideje. Utolsó lélektartalékait összegyűjtve ront be a bejárati ajtón. Meg lehet az zárva volt, az üveg egy nagy sóhajtással utat engedett hősünknek. Már senki sem zavarhatta meg az idilli hangulatot. Még pár lépcsőfok és megérkezik. Hazaér. Ütemesen kopognak a nehéz talpak a lépcsőház kövezetén, ha nem tudnánk az okát, akár még azt is hihetnénk megőrült. Nem, erről szó sincs. Talán ő maradt az egyetlen ép ember a világon, a világ utolsó pár percében. Lépéseibe beleremegnek a lépcsőfokok, alatta már kezd felsírni a város. Minden megmaradt erejével az ajtónak vetődik, a sarokvas engedékenyen megadja magát. Feltápászkodik a földről, nem is hitte hogy ennyi energia rejtőzik még benne. A következő tíz másodperc lassított felvételként jut el az agyáig. Minden ajtó nyitva, minden villany ég. Kedvese a teraszon áll a szakadó esőben, talán már érzi mi fog történni. Már csak egy utolsó lélegzetvételre van idő, karjai szorosan ráfonódnak a nőre.
-Félek -mondja elhaló hangon. Szeméből jól kivehető volt minden képkocka ahogy pereg le egy egész élet műve. Ahogy a férfi szemébe néz, csak határtalan ragyogást talál, ő már nem fél semmitől. Szemtől szemben állnak, szorosan egymásba kapaszkodva.
-Ne aggódj kedvesem, csak a világ szakadt ketté..
Lassan kezd elgördülni a vakító fénnyel közeledő függöny. Másodpercek lehetnek csak hátra. Egy utolsó csókot erőltetnek a románcba. A nő forró kezei még egyszer utoljára felkorbácsolják az ősi szenvedélyt. Körülöttük fehér fénnyel izzik a levegő, egy pillanat alatt pedig elnyeli őket is a gépezet. Fénysebességgel csapott szét minden irányba a földön, amerre járt, csak kihalt fekete tájakat hagyott maga után, és kimondhatatlan ürességet. S bár az anyag már eltűnt, ők még mindig ott álltak álmaik képzeletbeli erkélyén kéz a kézben, ölelkezve. Egy utolsó energia kitörés hordozza magában a férfi utolsó szavait: "Így pusztítottam el tehát a földet"
Lassan feldereng az ismerős panelház képe a ködben. Robusztus vonalai darabokra szelték az összegyűlt párát, óriásként emelkedik ki az áttetsző fura anyagból. Krémes lágy illat terjeng a levegőben. "Talán már el is kezdődött" gondolta. Nem, még nincs itt az ideje. Utolsó lélektartalékait összegyűjtve ront be a bejárati ajtón. Meg lehet az zárva volt, az üveg egy nagy sóhajtással utat engedett hősünknek. Már senki sem zavarhatta meg az idilli hangulatot. Még pár lépcsőfok és megérkezik. Hazaér. Ütemesen kopognak a nehéz talpak a lépcsőház kövezetén, ha nem tudnánk az okát, akár még azt is hihetnénk megőrült. Nem, erről szó sincs. Talán ő maradt az egyetlen ép ember a világon, a világ utolsó pár percében. Lépéseibe beleremegnek a lépcsőfokok, alatta már kezd felsírni a város. Minden megmaradt erejével az ajtónak vetődik, a sarokvas engedékenyen megadja magát. Feltápászkodik a földről, nem is hitte hogy ennyi energia rejtőzik még benne. A következő tíz másodperc lassított felvételként jut el az agyáig. Minden ajtó nyitva, minden villany ég. Kedvese a teraszon áll a szakadó esőben, talán már érzi mi fog történni. Már csak egy utolsó lélegzetvételre van idő, karjai szorosan ráfonódnak a nőre.
-Félek -mondja elhaló hangon. Szeméből jól kivehető volt minden képkocka ahogy pereg le egy egész élet műve. Ahogy a férfi szemébe néz, csak határtalan ragyogást talál, ő már nem fél semmitől. Szemtől szemben állnak, szorosan egymásba kapaszkodva.
-Ne aggódj kedvesem, csak a világ szakadt ketté..
Lassan kezd elgördülni a vakító fénnyel közeledő függöny. Másodpercek lehetnek csak hátra. Egy utolsó csókot erőltetnek a románcba. A nő forró kezei még egyszer utoljára felkorbácsolják az ősi szenvedélyt. Körülöttük fehér fénnyel izzik a levegő, egy pillanat alatt pedig elnyeli őket is a gépezet. Fénysebességgel csapott szét minden irányba a földön, amerre járt, csak kihalt fekete tájakat hagyott maga után, és kimondhatatlan ürességet. S bár az anyag már eltűnt, ők még mindig ott álltak álmaik képzeletbeli erkélyén kéz a kézben, ölelkezve. Egy utolsó energia kitörés hordozza magában a férfi utolsó szavait: "Így pusztítottam el tehát a földet"
2010. december 15., szerda
A halál rokona vagyok
A halál rokona vagyok, rossz helyre születtem,
Angyalként kihalt a táj, csupasz, kietlen.
Körülöttem néma szobrok, csak forgolódnak,
Nem sejtik, amit már régóta tudnak.
Szemébe nevetek Lucifernek, de végig kell néznem,
Már várom, magam előtt látom, ahogy eljön értem.
De addig is, míg vánszorog a kínzó halál,
Egy angyal keres téged, s egyszer megtalál.
Évek múltak, hogy tollam szegték, de lebegek,
Erőm teljében érj, akkor mindent megteszek.
Lángoló testemmel téged is felperzsellek
Utoljára még egyszer, a mennyekbe emellek.
Angyalként kihalt a táj, csupasz, kietlen.
Körülöttem néma szobrok, csak forgolódnak,
Nem sejtik, amit már régóta tudnak.
Szemébe nevetek Lucifernek, de végig kell néznem,
Már várom, magam előtt látom, ahogy eljön értem.
De addig is, míg vánszorog a kínzó halál,
Egy angyal keres téged, s egyszer megtalál.
Évek múltak, hogy tollam szegték, de lebegek,
Erőm teljében érj, akkor mindent megteszek.
Lángoló testemmel téged is felperzsellek
Utoljára még egyszer, a mennyekbe emellek.
2010. december 2., csütörtök
Nevedet keresem
Nevedet elfelejtettem eme fergetegben,
Helyette kedvesemnek kereszteltem.
Meglehet tetszett neked eme helyzet,
Mert kezemet menten melledre helyezted.
Meztelen testemen rejtekhelyet kerested,
Kezed remegett, de el nem eresztetted.
Kerek szemedbe menten beleszerettem,
Ez lehet egy jel, el ne eresszem.
Jelemet tenyeremmel kebledbe helyeztem,
Nyelvem elveszett, e szeretet rengetegben.
Szeretkezel velem,s lehet ez nem szerelem,
De neked egy remek este, el nem feledem.
Helyette kedvesemnek kereszteltem.
Meglehet tetszett neked eme helyzet,
Mert kezemet menten melledre helyezted.
Meztelen testemen rejtekhelyet kerested,
Kezed remegett, de el nem eresztetted.
Kerek szemedbe menten beleszerettem,
Ez lehet egy jel, el ne eresszem.
Jelemet tenyeremmel kebledbe helyeztem,
Nyelvem elveszett, e szeretet rengetegben.
Szeretkezel velem,s lehet ez nem szerelem,
De neked egy remek este, el nem feledem.
2010. szeptember 30., csütörtök
Irónia
Ma megöltem magam,
S én végig néztem.
Csendben halgattam
Míg elfojt a vérem.
Nem ugrottam le,
Csak szálltam.
Nem pont olyan lett
Amit vártam...
S én végig néztem.
Csendben halgattam
Míg elfojt a vérem.
Nem ugrottam le,
Csak szálltam.
Nem pont olyan lett
Amit vártam...
2010. szeptember 20., hétfő
Mellettem a porban
Figyelj most kérlek, mesélek valamit.
Maradj most csendben, s dobj egy cigit.
Elmondok egy titkot, mit apám mesélt.
Elmondom hogy volt, miről senki sem beszélt.
Zsúfolt pesti utcán, jaj nézni nem tudom,
Hogy hajt most át, tank a csontokon.
Ablakból látom, hogy folyik el az élet.
Remélem érted, miről mesélek...
Az út is felbőg, láncok súlya nyom.
Barátom vére, folyik le arcomon.
Csecsemő a porban, nevét most hagyta el.
Egy egyen férfi, ólommal altat el.
Sírok még most is, anyám ringat el.
Bújok még most is, simogat kezeivel.
Ott fekszik ő is, mellettem a porban.
Tágra nyílt szemei suttogják...
refr:
Az út is felbőg, rabláncok súlya nyom.
Testvérem vére, folyik le arcomon.
Ott fekszik ő is, mellettem a porban.
Vérben úszva súgja, mi vár rá a pokolban.
Maradj most csendben, s dobj egy cigit.
Elmondok egy titkot, mit apám mesélt.
Elmondom hogy volt, miről senki sem beszélt.
Zsúfolt pesti utcán, jaj nézni nem tudom,
Hogy hajt most át, tank a csontokon.
Ablakból látom, hogy folyik el az élet.
Remélem érted, miről mesélek...
Az út is felbőg, láncok súlya nyom.
Barátom vére, folyik le arcomon.
Csecsemő a porban, nevét most hagyta el.
Egy egyen férfi, ólommal altat el.
Sírok még most is, anyám ringat el.
Bújok még most is, simogat kezeivel.
Ott fekszik ő is, mellettem a porban.
Tágra nyílt szemei suttogják...
refr:
Az út is felbőg, rabláncok súlya nyom.
Testvérem vére, folyik le arcomon.
Ott fekszik ő is, mellettem a porban.
Vérben úszva súgja, mi vár rá a pokolban.
2010. augusztus 25., szerda
Már korábban is gyanítottuk, 'freddiew' most lebukott.
Régebb óta kísértük figyelemmel 'freddiew' munkásságát, aki most úgy néz ki megdönthetetlen bizonyítékkal szolgált saját bűnösségének bizonyításában. Mára már tudjuk, hogyan volt képes a youtube megannyi fegyveres összetűzésének sztárja, ennyi fejest bevinni. A válasz elszomorító egyszerűsége egy általa fejlesztett aimbotban rejlik.
Ezen filmkészítő bagázs (ami ha talán nem is a magas költségvetésű filmjeiről lett híres) rémtettének tudható be a Modern Warfare: Frozen Crossing továbbá a Real Life Portal Gun és még megannyi sikerfilm, hasonló témákat boncolgat a két világ határán.
Eme remekmű, próbálja szemléltetni hogyan is nézhetne ki egy IRL-AimBot.
Ezen filmkészítő bagázs (ami ha talán nem is a magas költségvetésű filmjeiről lett híres) rémtettének tudható be a Modern Warfare: Frozen Crossing továbbá a Real Life Portal Gun és még megannyi sikerfilm, hasonló témákat boncolgat a két világ határán.
Eme remekmű, próbálja szemléltetni hogyan is nézhetne ki egy IRL-AimBot.
2010. augusztus 18., szerda
"Analóg pasi vagy egy digitális világban
" -mondta majd még egy utolsó csókot erőltetett a románcba.
- Viszlát Hollywood, viszlát Dominika...
Szóval az történt hogy ma meghülyült az MSN. Elfelejtette kitenni a szokásos "szmájlikat" és engem teljesen megidézett a pillanat. Egy kis valódi kőkorszak, semmi mozgó vacak. De gyanítom mikor újraindítom megint kezdődik minden előröl, de addig inkább élvezem e nomád életmódot.
Jó éjszakát kedves mostohatestvérem.
- Viszlát Hollywood, viszlát Dominika...
Szóval az történt hogy ma meghülyült az MSN. Elfelejtette kitenni a szokásos "szmájlikat" és engem teljesen megidézett a pillanat. Egy kis valódi kőkorszak, semmi mozgó vacak. De gyanítom mikor újraindítom megint kezdődik minden előröl, de addig inkább élvezem e nomád életmódot.
Jó éjszakát kedves mostohatestvérem.
2010. augusztus 16., hétfő
2010. augusztus 11., szerda
- Ha egy nap úgy érzed, sírnod kell... hívj ENGEM! Nem ígérem, hogy felvidítalak, de sírhatok VELED!
- Ha egy nap el akarsz futni... ne félj ENGEM hívni, Nem ígérem, hogy megállítalak, de futhatok VELED!
- Holnap, ha senkit sem akarsz hallgatni... hívj ENGEM, ígérem VELED leszek... ígérem nagyon csendben!
- De ha egy nap hívsz, és nincs válasz... gyere gyorsan, látogass meg. lehet, hogy NEKEM van RÁD szükségem!!
- Ha egy nap el akarsz futni... ne félj ENGEM hívni, Nem ígérem, hogy megállítalak, de futhatok VELED!
- Holnap, ha senkit sem akarsz hallgatni... hívj ENGEM, ígérem VELED leszek... ígérem nagyon csendben!
- De ha egy nap hívsz, és nincs válasz... gyere gyorsan, látogass meg. lehet, hogy NEKEM van RÁD szükségem!!
2010. augusztus 9., hétfő
2010. augusztus 4., szerda
Lelkem a napon pihen
Lelkem a napon pihen, a fűben hogy melegedjen...
Amíg viszont ott sütkérezik, én megpróbálok Istent játszani.
Try to find different ways to murder my heart.
Istent akarok játszani.
Annó tévedtél. Ebben nincs semmi rossz. Alkotni kell.
Amíg viszont ott sütkérezik, én megpróbálok Istent játszani.
Try to find different ways to murder my heart.
Istent akarok játszani.
Annó tévedtél. Ebben nincs semmi rossz. Alkotni kell.
2010. augusztus 2., hétfő
A remény rabjai
Mindannyian azok vagyunk. Reménykedünk, ez éltet, ettől van még értelme a szürke napok közötti felkelő holdnak.
Film megtekintése szigorúan angolul :)
Írnom kéne valami hosszút a reménykedésről, de most nem jön ki semmi. Reménykedek én is valamiben. Sőt sok mindenben, de egyben igazán. Majd elválik.
Majd később talán felkerül milyen is az igazi remény.
Reménykedjünk benne..
Film megtekintése szigorúan angolul :)
Írnom kéne valami hosszút a reménykedésről, de most nem jön ki semmi. Reménykedek én is valamiben. Sőt sok mindenben, de egyben igazán. Majd elválik.
Majd később talán felkerül milyen is az igazi remény.
Reménykedjünk benne..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)