2010. augusztus 25., szerda

Már korábban is gyanítottuk, 'freddiew' most lebukott.

Régebb óta kísértük figyelemmel 'freddiew' munkásságát, aki most úgy néz ki megdönthetetlen bizonyítékkal szolgált saját bűnösségének bizonyításában. Mára már tudjuk, hogyan volt képes a youtube megannyi fegyveres összetűzésének sztárja, ennyi fejest bevinni. A válasz elszomorító egyszerűsége egy általa fejlesztett aimbotban rejlik.

Ezen filmkészítő bagázs (ami ha talán nem is a magas költségvetésű filmjeiről lett híres) rémtettének tudható be a Modern Warfare: Frozen Crossing továbbá a Real Life Portal Gun és még megannyi sikerfilm, hasonló témákat boncolgat a két világ határán.

Eme remekmű, próbálja szemléltetni hogyan is nézhetne ki egy IRL-AimBot.

2010. augusztus 18., szerda

"Analóg pasi vagy egy digitális világban

" -mondta majd még egy utolsó csókot erőltetett a románcba.
- Viszlát Hollywood, viszlát Dominika...

Szóval az történt hogy ma meghülyült az MSN. Elfelejtette kitenni a szokásos "szmájlikat" és engem teljesen megidézett a pillanat. Egy kis valódi kőkorszak, semmi mozgó vacak. De gyanítom mikor újraindítom megint kezdődik minden előröl, de addig inkább élvezem e nomád életmódot.

Jó éjszakát kedves mostohatestvérem.

2010. augusztus 16., hétfő

Hypnosis
Pyrokinesis
Hive Mind
ESP
Neuroscience
Clairaudience
Cryonics
Paralell Universes
Astral Projection
Protoscience
Mutation
Genetic Engeneering

2010. augusztus 11., szerda

- Ha egy nap úgy érzed, sírnod kell... hívj ENGEM! Nem ígérem, hogy felvidítalak, de sírhatok VELED!
- Ha egy nap el akarsz futni... ne félj ENGEM hívni, Nem ígérem, hogy megállítalak, de futhatok VELED!
- Holnap, ha senkit sem akarsz hallgatni... hívj ENGEM, ígérem VELED leszek... ígérem nagyon csendben!
- De ha egy nap hívsz, és nincs válasz... gyere gyorsan, látogass meg. lehet, hogy NEKEM van RÁD szükségem!!
Egy tanács? vigyázz magadra.
Egy kérés..ne változz meg.
Egy kívánság..ne felejts el.
Egy hazugság..nem szeretlek.
És egy igazság: borzasztóan hiányzol

2010. augusztus 9., hétfő

Psychokinesis
Teleportation
Nanotechnology
Artifical Intelligence
Precognition
Dark Matter
Cybernetics
Suspended Animation
Transmogrification

2010. augusztus 4., szerda

Lelkem a napon pihen

Lelkem a napon pihen, a fűben hogy melegedjen...

Amíg viszont ott sütkérezik, én megpróbálok Istent játszani.

Try to find different ways to murder my heart.

Istent akarok játszani.
Annó tévedtél. Ebben nincs semmi rossz. Alkotni kell.

2010. augusztus 2., hétfő

A remény rabjai

Mindannyian azok vagyunk. Reménykedünk, ez éltet, ettől van még értelme a szürke napok közötti felkelő holdnak.

Film megtekintése szigorúan angolul :)

Írnom kéne valami hosszút a reménykedésről, de most nem jön ki semmi. Reménykedek én is valamiben. Sőt sok mindenben, de egyben igazán. Majd elválik.

Majd később talán felkerül milyen is az igazi remény.
Reménykedjünk benne..