Támaszod

Hűvös szellővel köszöntött be a másnap reggel. A párás ablakokon túl még szunnyadt a világ, csak a hópelyhek hullása jelezte az idő múlását. Ebben az örökké-reggel időben rekedtünk meg, s bár a lassan földre szálló hó nem enged erre következtetni, az idő megállt.
Az égen rekedt nap egyetlen kósza sugara vetődött csak be az ablakon, s ez az egy találta most meg a kedvesen szunnyadó hölgyet. Egy-két tétova mozdulat, s felpattant egy szem. Üres tekintete emlékeztet már csak a tegnap estére, egyébként mintha elfelejtett volna mindent. Azt egyből észrevette ez nem az ő ágya, a falon sem a megszokott dekor. Egy utolsó ásítás keretében végre sikerült kinyitnia a szemét. Most már tisztán látta a falra festett hatalmas apokalipszist. Valahol agya legbelső részén kipattant egy szikra, lassan már kapiskálta hol lehet. Pár gondolat foszlánnyal arrébb már megvolt a válasz minden kérdésre, amit pár gondolattal később fog feltenni, de ez az egy nem hagyta nyugton. Próbált felkelni, lába beleütközött valamibe. A valami mint később kiderült egy láb volt, s most gazdája ugrott fel álmából.
Pedig milyen álom is volt az, még tisztán látja maga előtt. Csak ők ketten, egyedül a semmi közepén. Talpuk alatt puha forró talaj, körülöttük a tapintható sötétség, mely gyenge vöröses fényt is adott egyben. Összeszűkült a világ, már csak körülöttük létezett. Ők pedig, a világ utolsó párja, szorosan egymásba kapaszkodva, szinte már állati szintre lealacsonyodva engedték útnak ösztöneiket. Egy tompa rúgás szakította meg az aktust, a kamera eltávolodott, már csak hangyák voltak a fekete háttérben, a kivehetetlen messzeségben.
Pislantás, majd még egy. Lassan kezdenek kirajzolódni a részletek. Balján egy ismerős arc, mintha még mindig álmodna. Megpróbál felülni, valamitől szörnyen fáj a karja. Valahogy sikerül ülő pozitúrába helyezkedni, csak percek kérdése volt az egész. Hatalmas, kerek szemek szegeződnek rá. Ugyanazok a szemek, melyek álmában is megigézték, kezdett egyre ismerősebb lenni a színdarab. Ismét eszébe jutott sajgó lába, megpróbált érte nyúlni. S mert egy kéz beleakadt a takaró is engedelmesen követte gazdája útját, csak épp a nőn nem maradt semmi. Ebben a pillanatban, és a rákövetkező párban tudatosult bennük kik is valójában. Az ébredés mindig hosszú és nehéz folyamat...
A hosszúra nyúlt csendet nevetés töri meg, egyszerre pattant ki mindkettőjük szájából az őszinte öröm. A felismerés szakaszában járunk, lassan már kezd derengeni hogy az előbbi álom tulajdonképpen a valóság, és kezdenek tisztulni a tegnap este elmosódott képei. Mind ketten jót derültek az ügyön, egyszer ennek is el kellett jönnie. A véletlenszerűen elszórt harapásnyomok, a még most is fényes rúzsfolt, s megannyi apró jel most megelevenítette a múltat, ismét maga előtt látja mi történt tegnap. Egy homályba burkolózó gyönyörű este legendája.