Reggel van, 7:30.
Az előbb késtem le a buszom, így késni fogok matekról, pedig szeretnék beszélni a tanárral. Szeretném neki megmutatni azokat a dolgokat amiket akkor fedeztem fel amikor Krisztivel házit írtunk. alán majd ha beérek óra végére.
Esik az eső. Van esernyőm. Sárga.
De a mai nap mégsem úgy funkcionál ahogy kéne.
Előreláthatóan szar napom lesz.
Remélem a délután hoz majd enyhülést.
Hülyeséget álmodtam. Mi voltunk benne. A jelenben. Aztán meséltél, és azt mondtad az volt a baj hogy mikor meséltél egy elhunyt rokonról én nevettem. Érdekes a képzelőerőm az biztos. Álmomban elsírtam magam. Ugyanolyan tehetetlen voltam ott is mint most. Annyi különbséggel hogy a fent nevezett vád nem igaz, valójában képtelen. De te ott megláttad bennem, akkor észrevetted azt, amit még ma sem tudnék megfogalmazni. Utána hozzám bújtál, egymást vigasztaltuk, és felébredtem.
Nem tudom mit jelent mindez.
Sosem akartam hibázni, az csak úgy jön magától. A kérdés az, felül tudsz e kerekedni rajtuk. Vagy hogy adunk e esélyt arra hogy az magától megoldódjon.
Fáj hogy mindebből te semmit sem fogsz megtudni. Mert érzem hogy nem tudnám elmondani. Nem tudom miért. Van bennem valami. Amit le kéne küzdenem. És lehet hogy menne egyedül is, de úgy nem akarom. Nem magamnak kell megnyílnom, hanem egy arra érdemes személynek. Akinek szeretnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése