Arra ébredtem hogy a verőfényes napsütés táncot jár az íriszemen. Már reggel van. Pedig, pár perccel ezelőtt még mellettem szuszogott a korom sötét éjszakában. Ott feküdt mellettem a megannyi titkot rejtő sötétségben. Megfáradt teste a karjaimban keresett menedéket. Szorosan öleltem, nem akarom elengedni soha többé. Most pedig már felkelt a nap. Úgy néz ki sokáig aludtam. Nem messze tőlem egy óra kijelzője pislákol, tíz lesz pár perc múlva. Elengedem egy pillanatra, de nem bírom tovább, kezem azonnal visszacsúszik bársonyos bőrére. Majd teszek egy újabb kísérletet az elszakadáshoz. Most sikerült, ott ülök mellette. Hallgatom ahogy megnyugtatóan ver a szíve. Érzem miden egyes rezzenését. Lágy ritmusos szuszogása elringat, ágyba kényszerít. De most nem lehet, el kell jutnom a mosdóig. Próbálok elszakadni, de megrészegít a közelsége. Nézem az arcát, elmerülök a tündéri szépségben. Ő egy angyal. Nem lehet más. Különbem mivel magyarázná hogy minden annyira jó. És ha az, vajon tényleg tovább fog repülni egyszer? Vagy addigra már nekem is szárnyim lesznek, együtt szálhantunk majd szabadon. Tekintetem lentebb csúszik. Nyaka formás vonalai hívogatnak, ismét az ágyba akar csalogatni. Arra kér csókoljam újra úgy mint pár órája. Megérintem. A teste ég a vágytól. Alszik. Egyenletes, ritmusos életszakasz. Fel akarom ébreszteni, hogy ismét szavakat duruzsolhassak a fülébe. Igen, azokba a fülekbe. Azok már sok mindent hallottak, és remélem még sokszor súghatom bele a világ kevéske tiszta gondolatát, az érzéseim, a vágyaim. Ő pedig issza magába a szavaim, akkor is ha néha már fárasztó. Pedig nem akarom lefárasztani, csak mellette mindig megbolondulok. Remélem hogy csukott szemein át egyszer meglátja a komolyabbik énem is. Az amelyik általában ide az írásba menekül. De már nincs hova menekülnie, hisz itthon vagyok. Megérkeztem a számomra kijelölt helyre. Karjai szorosan fonódnak össze ott ahol eddig az én kezem hevert. Az oldalán feküdt, a mellei hívogatóan néznek a szemeimbe. Hasa együtt mozgott a kiáradó levegővel, követte annak minden rezdülését. Combjai összezárva, térde behajlítva. Mögötte még kirajzolódik az én körvonalam. Nem bírom tovább. Visszafekszek. Nem tudom elengedi őt. Olyan szép, gyönyörű, még itt az ágyban is, amikor csapzott hajával rejti el arcát, és most is mikor már mögötte fekszek, szorosan ölelem magamhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése