Az emberek körülöttem azt mondják nem írok a blogomra már egy ideje. És ha jobban megnéázem valóban nem. Egy ideje már nem törnek elő újabb ötletek. Vagyis hogy törnek, de nem ilyenek. Mostanában nem érzem a szükségét annak hogy a sorok mögé bújjak pár percre. Eddig ha volt valami bajom leültem a gép elé, s hangosan vertem a billentyűket.
Mostanában ilyen ninncs. Lehet ott a gond hogy nincs semmi bajom. Nem történeik semmi szar az életemben. Nem is történik semmi igazán. Jött egy nagy robbanás ami kitöltötte a teret, s az anyagot szerte szórta a végtelenben. Azóta is terjed a messzeségben.
Szóval most nekem eltűnt az idő. Már egy ideje nem akar telni. Megállt egy szerdai napon, és már két hete nem is mozdul sehova. Bár telik az, annak módja és rendje szerint, bennem már nem múlik el semmi. A hatalmas űrt ami eddig tátongott, most felváltota az ősrobbanás.
Most lelkiekben ott tartok, amikor az új galaxisok születnek. És várom is hogy közösen újakat készítsünk. A világűr végtelen, s megannyi hely, annyi kimeríthetetlen téma. Oly sok még ki nem mondott gondolat, oly sok amit még el fogok mondani. Minden ami most vagyok, én magam. Ezt adom. Ez vagyok. Bár még magam sem látom tisztán a tükörben, most úgy néznek rám, hogy látnak is.
Szerelmes vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése