Annyi mindent kéne írnom. Annyi minden van bennem. Egyszerűen nem bírom így tovább. A sok ki nem mondott szó, az elfejtett, vagy épp elrejtett gondolatok... minden.
Még mindig nem tudtam elszakadni ettől a Kriszti effekttől. Meglehet ő szarik rám, és azt gondolja kijátszottam, hogy csak kihasználtam, satöbbi.
Mindenkinek más az elképzelése a pár kapcsolatról. De, egyben mindannyian megegyeznek: a Boldogságban. Amit én éreztem az egy már elfeledett történet, a valódi boldogság volt, és törekedtem arra hogy ezt nyújtsam. Nos úgy néz ki nem is lehetett olyan rossz. Iszonyatos sebességgel romboltam le a köztünk lévő gátakat. Nagyon gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. Kétlem hogy azt kéne hangsúlyoznom milyen könnyen az ágyamba csaltam, már csak azért sem mert erről szó sem volt, ami akkor történt az megmagyarázhatatlan. Viszont kurva jó.
Tulajdonképpen nem tudom miért van minden úgy ahogy most. Hogy miért nem beszéltünk már több mint egy hónapja. Miért kerüli az esetleges kapcsolat felvételeket, az igazi válaszokat magamban kéne keresnem. De már belefáradtam a keresésbe. Legalábbis az ilyen dolgokat illetően. Nem tudom mi van velem. De most nem is akarom tudni. Nyilván tovább kellene lépnem. Nyilván már egy hónapja tovább kellett volna lépnem. Nem tudom mi az, ami nem enged ebben. Talán csak már rég nem éreztem ilyet. Viszont egy darabig tuti nem is fogok.
Mint mar említettem igen sok dolog forog bennem. Ez is oka lehet annak esténként miért nem tudok aludni. Tulajdonképpen már régóta nem tudok időben elaludni, mindig nyúzottan megyek suliba. Egyelőre még nem hatott ki a teljesítő képességemre, pusztán a tudatom, a lelkem gyötri. Már csak egy hét van a suliból, az előzőt megint kihagytam :/ szóval most még be kéne biztosítanom pár jegyemet.
Már egy ideje nem gitároztam. Most hogy lesz egy kis pénzem venni szeretnék egy erősítőt, húrkészletet. Ha ez sem fogja meghozni a kedvem akkor odaajándékozom az egészet Dávidnak, biztos ellenne vele :)
Szóval ma van a szülinapom. Fülemben szól a dal:
Every Breath You Take - Sting & The Police
Hopp, ctrl+c fail. Okosabb ez a szövegszerkesztő mint hittem. Fail. Mostanában ez a nevem CS ben is. ".failed" Valószínűleg az elbaszott életem, a párkapcsolataim, a romokban heverő irracionális énem az oka. Ha valaha volt is ilyenem. Ahogy egyre jobban fejlődök az agyam diktálta területeken, úgy dől össze alattam minden más. Biztos vannak átmenetek, bár én sosem voltam ezek híve. Sosem tudtam a köztes utat választani. Vagy nagyon, vagy nem eléggé. Ez jellemezte az eddigi utamat. Nem tudom kell -e ezen változtatni. A legjobb megoldás az lenne ha mindent nagyon tudnék. Ez lenne az a pont ahol megpihenhetnék egy perce, mosolyogva konstatálnám hogy minden rendben van. Vajon hányat kell még aludnom addig?
Eddig 18 év telt el, kisebb nagyobb válaszokat kutattam a világban. Talán most itt az idő hogy ne csak kutassam őket, válaszokat teremtsek. Továbbá ne mindig csak kérdezzek, tőlem kérdezzenek.
Hát nézzük csak, milyen válaszokat tudnék így hirtelen generálni. Anno miket is kérdeztek tőlem?
-Miért lett vége Anitával?
-Mert amint jobban megismertük egymást, kiderült ez nem az amit mi akarunk, viszont bevallani magunknak ezt nehezebbnek bizonyult mint próbálni ezen javítani. Persze hiába odázgattuk az elkerülhetetlent, egyszer csak megtörtént. Tulajdonképpen sosem volt olyan igazán jó, csak azért éreztem annak mert végre szilárd talajon álltam, legalábbis annak éreztem. Jöhetne az a százszor kimondott rész hogy ez miért volt számomra fontos, szerintem már tudja aki akarja, most nem megyek bele.
-Miért lett vége Krisztivel?
-Ez sokkal egyszerűbb. Mert ostoba vagyok. És úgy tűnik ami számomra fontos, azt mindig sikerül elrontanom. Ha ez egy örök körforgás, akkor izgalmas lesz a harc, már látom előre. Szerencsére tudok valamit amit a sors még csak sejthet. Én fogok nyerni.
-Miért nem érzem magam úgy a haverjaim közt mint régen?
-Az emberek változnak. Én kicsit megkomolyodtam, de mindenképpen máshogy látom az életet. Most lettem nagykorúvá, de néha már legalább 21 nek érzem magam. Most úgy néz ki megtaláltam a helyem egy másik közösségben, akikkel nem is olyan rég jót ökörködtünk a Holt-Tisza egy eldugott csücskén.
-Hová haladok?
-A boldogság felé. Mindenki oda tart nem? :)
-Meddig tart még?
-Egy egész életen át.
-Nehéz lesz?
-Küzdeni kell majd.
Az jó. egy ideje úgyis megint a küzdelmeket keresem. Keresem akkor mikor kimegyek a kondiba, megfogom a gitárt, vagy csak ismeretlen embereket lövöldözök. Mindegyik egy egy pont, amin lehet javítani. Mind mentális mind fizikai képességeket nézve. Az hogy Velem mi lesz, még képlékeny, és nem is mindig érdekel. Majd lehet egyszer arra is szánok időt hogy a lelkemet edzem. De egyelőre abból nem kérek köszi. Bár ha egy ismeretlen ismerős ma azzal fogadna hogy boldog szülinapot, nem lennék ellenére. De ilyen úgysem fog bekövetkezni még egy évig. Szóval... Van időm.
Boldog szülinapot (így utólag is), és boldogok legyenek a következők is!
VálaszTörlésTizennyolc évesen teljesen tisztán látsz, és ez n. jó. Jönni fognak még ilyen hullámvölgyek, ne félj :), bár te már ezt is tudod. A lényeg, hogy kezelni tudod a helyzetet.
Köszi, így utólag is :)
VálaszTörlésMég egy évig így maradok szóval nem késő ;)
Az előző 13 hullámvölgy is erre mer következtetni, talán még nem tudom kezelni, de most próbálom elvarni a régebbi szálakat, a végén minden jóra fordul. Ugye.