Már régóta nem tudok normálisan aludni. Mindig olyan dolgokat álmodok amit már nem szabad, amit nem kéne. Elmém játszik velem, mégis megteszi. Ugyanazt álmodom minden este, mindig más köpenybe bújtatva bár, de mindegyik történet ugyanoda hajt. Azt hiszem nem is kérdéses hogy hova. Csak azt nem értem miért. Hogy mi a *** van velem?
Vannak dolgok amiket nem tehetek meg, amikre csak gondolni lehet. Bár én gondolni se mertem, én hagytam ott lebegni az üresség, a csend, a tudatlanság árnyékai között, egymagában. Hosszú idő telt el, és már azt se tudom hogy mi volt az a végső esemény ami mind ezt kiváltotta. Aztán telt az idő, és még mindig telt. Én pedig hagytam hogy ezt mind megtegye velem az idő, hogy csak így folyjon el ujjaim között. Egy homokszem csúszik ki kezeim közül, egy újabb végzet zuhan le a mélybe. Fiatal kezeimben még megannyi szem, megannyi lehetőség, miért nézünk hát mindig arra ami elmegy, aminek vége?
Emberek vagyunk. Talán ez lehet az oka. Az hogy nincs ok. Én aki mindent rendszerekben lát, egy racionális lény, most meghazudtolja magát, szembefordul hitével. Na erre mit mondjak. Nem lehet mondani semmit.
-Nagyon hiányzol... *snip*
De ennyi. Túl kell lépni. Konkrétan már túl is léptem, ha azt nézzük hány nőt fektetem meg azóta, de egyik sem volt jó. Szimplán nem éreztem közben azt amit kéne. Ez megint egy olyan mélypont lesz mint anno Anita előtt, de nem érdekel, valahogy majd csak kimászok belőle. "Egyedül fogom megoldani" :/
Az mondjuk zavar hogy minden a tudtom nélkül történ(t)nik, hogy én nem tudok semmiről, de már házak égnek, emberek ölik egymást, amíg páran jót nevetnek hatalmuk teljén. Persze nem sok értelme van másokat hibáztatni az el nem követett bűneikért, mindenki szent, csak én nem. Nem is leszek soha. Ilyen áron nem éri meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése