Régebben amikor leültem a gép elé csak úgy tódultak ki a gondolatok a fejemből. Sőt általában idő előtt mert mire elkezdtem gépelni a fele már el is tűnt, úgy kellet erőltetnem magam hogy ugyan miről is volt szó a buszon. Mert hogy a legjobb ötletek akkor jönnek ha megyek haza a busszal, ez nem kérdés.
Mostanában pedig leülök és majd csak valami véletlen folytán tódulnak belém az ötletek. Nem tudom melyik véglet a jobb. Régen mindig volt ötlet. Most meg csak ötlet van. Eszembe jut valami jó, érdekes fordulatok s a többi, mire hazaérek már elfogy az erőm hogy papírra is vessem. Aztán pedig már feladom és beletörődök hogy mindez majd csak a képzeletemben él tovább.
Pedig gondolom nem jó ez így. Néha érzem hogy szar minden, de nem tudok tenni ellene. Máskor meg emberfeletti erővel küzdök dolgokért. Bár jól lehet azok nagyobb léptékűek, vagy épp annyira parányi dolgok hogy nem is igényelnek akkora erőfeszítést mint amennyit én teszek le néha az asztalra. Na tessék kérem találjam ki melyik állapot a jobb.
Nem is tudom melyik filmben hallottam egy mondatot. Sőt igazából a Fűrész valahányadik részében volt. Amikor azt mondta a niggernek hogy nem menthetsz meg mindenkit. Talán nekem is csak bele kéne törődnöm ebbe. Abba hogy hiába küzdök elég keményen a világ még nem lesz olyan mint azt várjuk. A legtöbb amit tehetek hogy a saját életem, a jövőm olyanná formálom mint azt a világtól elvárom. Végül is Tolsztoj is megmondta, ha a világon minden embert a tökéletesedés eszméje vezérelne, és ez által tökéletesedne is, akkor nagy valószínűséggel a világ is tökéletesedne. Egyszer ki kéne próbálni ezt az állapotot is. De erre gyanítom majd csak akkor kerül sor ha a Földünket már tönkre tettük és az emberiség a világűrben fog élni, utazni át a végtelen űrön, egy új élőhelyet keresve. Na ott, amikor már megszűnnek majd az emberi értékek, nem, nem a régiekre gondolok, hanem azokra amik most vezérlik a világot, a mi társadalmunk lealacsonyodott szimbólumaira. Mint a Star Trek -ben, ahol nincs pénz. Egy mai ember valószínűleg el sem tudná képzelni hogy akkor ugyan hogyan is működik az a rendszer.
Egy kicsit durvább változata ennek a szisztémának egy könyv amit nem rég olvastam, a címe "Oxigénia". Ott az emberek a tudásuk hiánya miatt alkottak tökéletes társadalmat. Az élethez szükséges forrásokat egy úgymond rabszolgasorsban tartott nemzedék teremtette meg. Őket már születésük óta arra nevelték hogy az élethez szükséges oxigént akkor szerezhetik meg ha naponta néhány órát tekergetik a nagy mechanikus gépeket. És mivel a gondolkozás nagy oxigénkieséssel jár, így nem is gondolkoztak soha. Mind ennek élvezője a felső ezer, az elit réteg pedig élvezte az életet amit teremtettek. Egyszer történt hogy a bolygójukat annyira beszennyezték hogy élet többé nem maradt meg benne. Akkor bújtak maszkokba hogy levegőhöz jussanak. Sokan még mindig itt tartanak, holott a technológia fejlődés már lehetővé tenné a levegő megtisztítását. De minek? Hisz elvannak ők így is, a tökéletes társadalom. Több millió ember robotol, a létezésének értelmét fel sem fogva. Cserébe néhányan élvezik az életet.
De hisz ilyenek vagyunk mi is. Mennyiben különbözik a mindennapi ember keresete egy kis éltető oxigéntől...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése