Hát igen, végre eljött a szerda :)
Már nagyon vártam az első találkozást, álmaimban már láttam előre a történeséket. Persze nem ennyire tisztán mint tegnap. Először attól féltem mint mindenki egy ilyen alkalomkor, hogy a képernyő előtt felépített illúzióim mind semmissé válnak majd amikor meglátom. Igen, lehet hogy féltem a csalódástól vagy ilyenek. De, mint kiderült, alaptalan volt minden aggodalmam. A világ legszebb lánya sétált felém :)
Minden nap tanul valami újat az ember, például azt hogy melyik a Tiszaparti bejárata :)
De egy tíz perces csúszással persze megtalált, és egy jót nevettünk az egész szitun. Épp gyógykommandóról jöttem ki, nagyon ki voltam már fáradva. Elsétáltunk a Pálfy melletti parkba, oda a játszótér mellé. Ültünk ketten egy padon, beszélgettünk. Volt szó mindenféléről, nevetgéltünk, mosolyogtunk egymásra. Arra már nem emlékszem hogyan kerültünk egymás karjaiba, egyszer csak ott ült velem szembe és egymás hátát simogattuk. Valahányszor homlokunk összeért, mindig elmosolyogta magát :) Belül már én is mosolyogtam, úgy éreztem meg kell tennem. Egyszer aztán kicsit még közelebb hajoltam (pedig csak az orrommal volt valami), ajkaink összeértek. Hatalmas életszomjról tanúskodva szívta ki belőlem az erőt. Én pedig hagytam neki. Aztán aztán szorosabban öleltem és szenvedélyesen csókolóztunk. Talán nem is a csók volt a legszebb rész, talán az odavezető út, talán az hogy végre láthattam, és hogy gyönyörű :)
"Megtanultam kontrollálni az álmaimat, azóta ébren álmodom."
Ide jön egy rész az érzéseimről gondolataimról, de időben akarok lefeküdni :D Ígérem befejezem.
"Aztán felébredtem az álmomból, és semmi sem változott, még mindig ott voltál velem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése