Kelet-európai Szuperhős

Kaja közben jutottak eszembe az alábbi gondolatsorok. Elmélkedések a jelen kor hőseiről, és azok funkciójáról.
Kezdésnek egy általam tetszetősnek vallott számok had dobjak ide:

Repülök, mint egy fénysugár az égen,
De nem azért mert vagyok kurva erős.
Tegnap reggel 15 percet késtem,
És kirúgtak a munkahelyemről.
Úgy hallom van egy-két kolléga Amerikában,
Az egyik hatalmat kapott a kriptonit erejétől.
Én meg egy gyorsbüfében, két műszakban szolgálok föl,
Vacsorát kamionosoknak lekváros derelyéből.

[refrén:]
Te egy szívtipró vagy,
Én meg már két éve nős.
Dolgozom természetfölötti erővel,
Így lettem kelet európai szuperhős.

Természetesen én is segítek, ha baj van,
Csak fel kell iratkoznod a listára.
Megtolom szívesen a lerobbant Ladádat,
Miután ápolóként boldogan raktam egy hajléktalant tisztába..
Mennyi kaland, csupa izgalom,
Ha egy építkezésen izzadom,
Reggeltől-estig pakolom a téglát, mint egy igás barom.
Persze szívesen elmegyek neked, ingyen napszámba,
Nem is várok el hálát, lófaszt a számba.

[refrén]

Ha nem ad segélyt az állam,
Gyere bazdmeg lakjál nálam,
Ha elfáradtál itt a vállam,
Nekem úgysincsen soha semmi bajom..
Ha ráz a kapcsoló a falban
Ha egy nő előtt vagy zavarban,
Ha leszar egy galamb a parkban,
Hívj bátran, itt az alkalom!
Vedd el a kaját előlem,
Sőt egyél nyugodtan belőlem,
Ugye sosem sajnálnád tőlem?
Számomra nincs fájdalom.
Ha perelsz üzletfelekkel,
Tíz lovat egy seggel,
Ha fáj a hátad reggel,
Földre kerülsz, itt a karom.,
Nesze itt a házam, az ágyam,
Feleségem, a sarokkádam,
Elviszem neked mindet,
Míg te otthon a farkadat vakarod..
Megüthetsz, vághatsz, a fejemre állhatsz
Bírom még, mindent bele, hiszen az önzetlenség hatalom..


A jelen kor emberei sajnos sokszor nem veszik észre a mostani hősöket. Hát igen, ezek az értékek már rég nem számítanak...

De ha egy kicsit visszább utazunk az időben, és most nagyon bánt a műveletlenségem. Volt egy zeneszerző aki csupán azért nem volt sikeres mert pont előtte pár évvel fedezték fel a másik nagy zeneszerzőt (akinek a nevét szintén nem tudom... kár hogy csak az ilyen dolgok maradtak meg az ének órákból, pedig mindig jó volt hallgatni a tanárnő szavait) a lényeg hogy az akkori kor társadalmának és művészeti közegének akkor épp nem volt szüksége még egy csodagyerekre. Így aztán az élete is elég fail volt, ha jól tudom műveit csak halála után fedezték fel mint micsoda művészeti érték. Bele se merek gondolni hogy hányan szívnak most hasonlóan itt a jelenben.

Na hát a jelen ugye, az is egy érdekes story. Talán úgy lenne a legkönnyebb megfogalmazni hogy nálunk a hősök ott munkálkodnak ahol arra épp nincs akkora szükség. A világ legnagyobb része még most is szenved, a megváltást várja. Ők biztosan hisznek még a mesékben, ők még várják hogy egyszer majd jön a herceg fehér tankkal és majd osztogatja a meleg ételt. Bár valljuk be az ólomsapkás töltények nem igazán finomak...

Az hogy nekem mi a szerepem ebben a berosszult társadalomban még kérdéses. Szívesen lennék a nemzet hőse, halnék mártír halált egy szent ügy érdekében, de ugyan melyik volt az utolsó eszme ami tökéletesen beteljesedett... Talán amikor rájöttek hogy a sült hús finomabb mint a nyers, és kevésbé csapja szét a hasunkat. Azóta már majdnem mindenhol átsütik a kaját (haha). De visszatérve a szuperhősök szerepkörére. Sajnos a jelmezekbe öltözött X-vegyszer szökevények tőlem már messze állnak, más szelekben hiszek. Továbbá Gotham sem várja már a megmentést. A megvilágosodást most a mindennapi emberben várhatjuk, aki előbb vagy inkább utóbb majd rájön hogy hol rontotta el az életét, és legközelebb majd megpróbálja máshogy...

Kár hogy mi közemberek már nem vagyunk igazi benyomással a világ forgására, pedig néha igazán lenne mit tenni. Ezért is jelentem ki most bátran, a modern kor szuperhősei itt vannak köztünk, sőt elképzelhető hogy mindannyian meg vagyunk áldva adottságokkal, csak még nem fedeztük fel egyen erőnket. Ha pedig így van, mert hogy így kellene lennie, akkor igazán csak rajtunk áll mi lesz a jövőnkkel. Persze, ott vannak a felső tízezer androidjai, akik valódi befolyással rendelkeznek a világban. De ne feledjük el hogy honnan jöttek ők. Mert ők azt már valószínűleg rég elfeledték. Ha egyszer valami komolyabb posztot érnék el az életemben, kötelességemnek érezném rugdosni a világ kerekét, hisz lerí hogy ez nem állapot.

Lehet hogy most ha végignéznék a tömegen, elszörnyedve bámulnám csak a lezüllött hunyorgó arcokat, azok pedig hasonlóan becsmérelnének engem, de hát ez a dolgok, a mai életben ez az elfogadott norma, ez az amit mindenki követ, hiszen bőven elég hogy én élek, az utódok élnek, akkor a világ is rendbe van, pedig már rég nem a túlélés törvényei szerint kéne cselekednünk, kaptunk az élettől egy esélyt, el kezdtünk olvasni egy szép mesét, csak épp a felolvasó summant kicsiket, talán ezért nem passzol a forgatókönyv, de mi bábok úgy teszünk mintha mind ez jó lenne, hisz jó dolog az improvizáció, csak akkor nem értem miért marad el néha az ebéd, hogy a téli estéken miért van hideg, vagy hogyha tudunk róla akkor senki sem remeg, tűrjünk csak amíg lehet, aztán majd egyként robban haragra a nép, de hát ki érdekel, rég volt már forradalom, aztán ha már lefőttünk, mert senki sem zárta el alattunk a tüzet, és mind a tűzhelyen száradva végezzük, persze akkor már mindegy, mi legalább megpróbáltunk minél többet ütközni a szomszédos molekulákkal, többet már tőlem el se várjanak, nem vagyok egy stabil gáz, és nem is leszek már soha, mert egyébként szarok rá mint a többiek, csak épp szégyenlős vagyok, így magam után mindig lehúzom szépen csendbe, hogy más észre se vegye amikor talán egyszer kétszer mellé esik a szemét, de hát jó helyen van, testvérek között marad, a rohadt alma se esik messze a fájától, főleg hogy zuhan, vagy épp mi verjük le onnan gondoskodó kezeinkkel, hiszen én hallgatok rád hogy ha te mondod, hiszek a tévének ha ontja a mocskot, mert hogy az az igazi hír mikor ketten hallnak meg a keleten, ott ahol az oroszlánok sírnak, hisz nem maradt már eledel, jobb lesz ha lassan ő is legel, hát igen ott biztos elférne pár hőstett, csak épp észre kel venni őket, mert hát biztos minden nap történik valami jó, valami szép, csak épp nem vesszük észre, hiszen nem tűnik ki a világ nyomorúságából.

Talán egyszer majd eljutunk oda hogy nem lesz szükségünk szuperhősökre... mert mind azok leszünk.