Szombat van és nincs semmi

Szombat van, négy óra. És mintha csak megállt volna az idő. Sőt, nem állt meg. Az folyik szépen lassan. Csak épp nem történik semmi. Így telnek el órák, napok. Én csak ülök itt, zenét hallgatok, és közben magamban unatkozok. Persze nem minden nap ilyen. Csak amióta feladtam mindenem a semmiért, mert úgy néz ki mára már nem maradt belőle semmi, azóta minden napomat körülöleli egy hatalmas űr. Hát igen, nem vagy itt velem, és nincs itt most senki más se. Én pedig csak ülök és várok a csodára, hogy majd valaki rám ír, vagy csak a telefon csörög. De semmi. Minden kihalt, nem mozog. Hétvégéken persze kijártam a környéken, de most az is elmaradt. Ez a második hétvége hogy józanon megyek haza, és már kicsit zavar. Bár az alkohol maga nem vonz annyira, a társaság viszont most nagyon hiányzik. Minden zeneszámban magamat hallom vissza, és nincs senki aki tudja, miről is beszélek, miért fáj a szívem igazán. Persze túl kéne lépnem, túl is léptem, most nem arról van szó. Hanem rólam. Itt. Egyedül...