Gyakran úgy tűnik hogy órák óta várunk valamire, s mikor lenézünk az a monitor jobb sarkára, csak percek tűntek el, vagy talán még egy sem. Sokszor hisszük hogy már órák óta várunk kint a hidegben valakit aki csak öt percre ment fel egy sapkáért. Így teltek az órák azon a délutánon is...
Már harmadik napja voltam akkor otthon betegségre hivatkozva. Ez persze igaz is volt mivel szörnyen ereztem magam. Hétfőn még kedvesem volt beteg most pedig én, már majdnem egy hete hogy nem láttam. Épp unatkoztam ebéd után, úgy gondoltam ráírok, ha hazaér majd elolvassa. Ha jól emlékszem azt kérdeztem tőle enyém lesz e a hétvégén, régen láttam és szívesen ölelném őt újra. Nagyon hideg volt akkor a szobámba, a hideg játszadozott a hátamon. Utolsó sorba csak annyit írtam: Te szeretsz Engem? Majd hátradőltem a székemben és vártam a csodát...
Csodát. Mikor is történtek velem utoljára csodák. Talán azon a nyáron mikor megismertem őt, egy pillanat volt csupán az egész mégis örökkévalóságnak tűnt. Van amikor órák óta élvezünk valamit s mikor megnézzük még csak percek múltak el. Így történt talán az első csók, az első szenvedélyes órákon át tartó csók. Ez persze sosem a ténylegesen első csók, arról az egyről beszélek amikor az életed egy fordulópontjára jutsz. Amikor lepereg előtted az élet, s nem a múltat hanem a jövőt látod magad előtt. Látod az elérhetetlennek tűnő távoli boldog életet, látod az utat ami odáig vezet, látod a társakat akik odáig kísérnek. S mikor elengeditek egymást akkor veszed csak észre hogy az még a távoli jövő, te pedig itt vagy a jelenben, egy gyönyörű pillanat s egy évre előre látod az életed.
Persze létezik ennek a törvénynek másik variációja is. Amikor több óra telik el egyetlen egy másodpercért. Akkoriban még dúlt a szerelem, s szerettem volna karácsonyra valami széppel meglepni Őt. Egy havas hideg téli reggelen kezdődött minden. Aznap elmaradt elég sok órám csak délre kellet bemennem az iskolába. Kapva az alkalmon be is néztem néhány üzletbe. Minden álmom az volt hogy valami egyszerűbb gyűrűt veszek neki. Sosem voltam gazdag és nem is szeretnék az lenni, de olyan ajándékot akartam venni amivel ki tudom fejezni az érzelmeim. A lánykérés még persze messze volt nem is azért akartam. Már régóta arról ábrándoztam hogy majd az én ujjamra is felhúzzák a szerelem jelképét, ez persze csak akkor fog bekövetkezni ha összeházasodunk. Elképzeltem ahogy lemegyek a boltba és fizetésnél ott érzem az ujjamon, vagy ha hosszabb útra indulok motorral, kocsival ránézzek és tudjam hogy vár otthon valaki. Szerettem volna ha ő is rátud majd nézni és talán hasonlókra fog jutni mint én. Az a nap heteknek tűnt akkor. a hideg havas időben indultam útnak, mintha órákat meneteltem volna a hóban mire megérkeztem a célomhoz. Hosszas óráknak tűnt amíg nézelődtem, olyat kerestem ami én vagyok, ami mi vagyunk. Így teltek el órák hosszas töprengéssel, keresgéléssel, de megtaláltam az igazit. siettem ahogy tudtam vissza a suliba. Órákon át gyalogoltam a hóban, valahol a közelben autóbaleset volt, állt a forgalom. Mikor végre beértem akkor néztem csak meg mennyi az idő. Egy fél órával hamarabb jöttem...
Előfordult az is hogy valamit már nagyon vártam és az idő nem akart múlni. Ahogy a a Windows homokórája indul meg végtelen ciklusán, úgy telt az idő a fejemben is. Karácsony előtt jártunk, Ő akkor jött át hozzánk, akkor tartottuk meg az ünnepet. Szerettem volna az ajándékom minél romantikusabban átadni. Ezen felül egy vacsorával is készültem, óráknak tűnt amíg elkészült. Mindezt egyetlen pillanat miatt, amikor majd boldogan felhúzom neki a gyűrűt. Úgy ahogyan majd egyszer az oltár előtt fogom. Ilyen gondolatok jártak a fejemben hosszú órák óta. Hiába néztem az órát a kaja még mindig nem sült meg. Volt egy film amiben a férfi egy madzagra kötötte a gyűrűt és a magasból az a nő kezére csúszott. Elkészült az ebéd, megettük, nagyon finom lett. Közös elhatározás alapján arra jutottunk itt az ideje annak amit már régóta vártunk. Megfordult a kocka. Az a pár perc amire heteket vártam, most óráknak tűnt, s amíg előakartam készíteni a dolgokat mintha másodperceken múlna az egész időzítés. Végül is megtörtént a dolog. Boldogan dőltünk ki az ágyra, egymást ölöve csókolgatva. Az az egy óra ami akkor következett napoknak tűnt akkor, s minden előtte csupán az idő tört részének. Most visszagondolva persze csak perceknek tűnik a dolog, de az a pár perc minden ami szép, minden ami jó. Szokták mondani hogy a rossz emlékek elszállnak, az ember a jókat őrzi meg. Bár akkor semmilyen rossz dolog nem történt, azokra a szép eseményekre még most is jobban emlékszek mint arra mit ettem ma.
A rá következő eseményekről már csak megfakult képek maradtak, kivételt képez talán az a szép hét a nyáron amit együtt töltöttünk. Így visszatekintve csak pár órának tűnik az egész hónap, alig emlékszek már valamire. A nyári élményeken gondolkoztam aznap délután is mikor begépeltem azt a pár sort. Közben már terveztem a jövőt, úgy gondoltam a következő nyáron megkérem a kezét. Abban a pár percben egy egész élet pergett le előttem, öregkorunk megnyugvó napjai, a csecsemősírás, a felnövekvő gyerekek. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy akkor fedezem fel az igazi szerelmem amikor nem csak hogy meglátom az ő hibáit hanem elképzelem a gyerekeinket ahogyan bennük is meglesznek ugyanezek a hibák. Úgy éreztem tökéletes az életem, hogy mindent megkaptam a sorstól amire valaha is számíthattam. Az elmúlt hónapokban kicsit kevesebbet voltunk együtt, itt lenne az ideje bepótolni. Alig vártam hogy hazaérjen és azt mondja igen. Már láttam magam előtt ahogy kint sétálunk a gáton megvadult kutyámat kergetve. Néhány pillanat volt csupán az egész, mégis évekre előre láttam mindent.
Így történt aztán hogy egyetlen egy másodperc alatt megváltozott az életem. Teltek, múltak az órák, a mutató mégis egy helyben állt. Egyszer csak előugrott az ablak, bejelentkezett, hazaért. További órák teltek el ahogyan a kis gondolatfelhőben cikáztak a pontok. S utána egy örök életnek tűnt az a pár szó: Szakítani akarok veled. Egy pillanatnak tűnt utána minden ami történt, órák teltek el amíg ott ültünk, beszélgettünk.
Ha belegondolok hány apró másodpercen múlik az életünk mivoltja, s hogy ezekből én mennyit nem éltem meg, pedig akartam. Arra a tényre jutottam az életünk túl rövid ahhoz amit az elején elterveztünk, és sosem szabad pihenni az egyes epizódok között. Mindig törekednünk kell arra hogy a szép még szebb legyen, a jó még jobb. A lepergett homokszemcséket ugyan nem lehet visszatömködni a szűk lyukon, az órát még mindig meg szabad, meg is kell fordítani. Így telt el most a gépeléssel pár óra, ami olykor hosszú éveknek máskor csak egy pillanatnak tűnt, de hiszem azt hogy egyszer minden jóra fordul, talán egy perc alatt változik majd meg, lehet hogy éveken át küzdök majd érte, A remény addig él, amíg ti életben tartjátok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése