Beleunva a hétköznapok szürkeségébe, belefáradva az emberi reménytelenségebe, most új vizekre evez hajóm. Bár a túlsó part még messze van, már kezdenek kirajzolódni a vonalak. Egy sziget az talán, vagy egy új földrész. Álom ország az, s benne az öröm szigete. Hajóm egyre közelebb és közelebb kerül. Távcsövemmel szemlélem a jelenetet. Mindenki boldog, önfeledten kacag. Boldogság az ami ott honol, körbejárja a világot.
Így evezek most én is, csak közelebb a parthoz. Keresem a boldogságot, nem egy személyben, hanem az egészben. Játszani akarok. Nem a megszokott üres, és megunt módon. Játszani akarok az érzéseimmel, a gondolataimmal. Kíváncsi vagyok mennyi terhet képes elviselni földi testem. Mennyi van már mögöttem és mi az amin még át kell esnem. Jöhet hát akadály bármi, hatalmas nevetéssel fordulok most a halálhoz, velem még várhat pár száz évet, szólok ha indulni akarok.
Bejárom hát az egész földet, nevetve nézem az emberiséget. Néhányukat megszólítom, leszállok a földre hozzá. Ha gondolja beszélgethetünk, nekem már mindegy mit hoz a jövő. Boldogan, kivont kardal menetelek tovább. Nincs aki megállítson, nem ér fel senki hozzám.
Ezer s ezer játék ehhez képest mit sem ér. Játszani szívből kell, vagy csak a puszta ösztön, de az agy, annak itt szerepe nincsen, és nem is lesz soha.
Ha van kedved játszani, írj rám. Leszállok a felhőkből bárkinek, szívesen.
Ha van kedved írj rám, majd nevetünk együtt csendesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése