Sokan kérdezték már tőlem hogy honnan ez a név, hogyan jött elő, mit is jelent. 'Hóember' szokták mondani kedvesen, ők talán már tudják a titkot.
Egy kedves ismerősöm megkérdezte tőlem, miért e hideg név egy ilyen forró léleknek...
Szó szerint valahogy így: Nem értem egy ilyen szenvedélyes, vágyaktól fűtött, forrongó ember hogy talál magának ilyen fagyos nevet... És még folytatta életpályám kielemzését hosszú perceken át.
Én csak egyetlen sor fűztem hozzá hőskölteményéhez:
Tudod mi a legjobb a hidegben? A szoba melege és az égető szenvedély.
Azóta ő is mindig várja a havat. Azt amit talán még mindannyian gyermeki őszinteséggel, tele régi emlékekkel, vágyakkal, igaz szavakkal tudunk várni. Gyermekkoromban szerettem nyitogatni az adventi naptárat, régen az azt rejtő csoki miatt, most pusztán az ismerősök miatt. Télen valahogy összejön a család.
Ez az évszak amikor a legtöbbet vagyok a szeretteimmel... Igaz a mostani telem mondhatni el van baszva, elég szépen ami azt illeti, de azok akik igazán szeretnek végig itt voltak mellettem eme hideg órákon. Most pedig jön a tavasz, bár még messze van, lélekben már virágzanak a fák.
Az életem is kezd újra kizöldülni. Itt szeretném megköszönni annak a három lánynak akik valószínűleg sosem fogják ezt olvasni hogy segítettek utamon, és felfrissítették a már megfakult emlékeket bennem.
Emlékeket. Miket is? Talán csak elfelejtettem mára hogyan is kell nevetni. Talán csak eltűnt a szememből a nap fénye. De nem. Most itt van előttem minden. Képzeletben egy hosszú folyosón járok, a falakon mint ablakok, látok bele a régi szép időkbe. Az egyik mögött virágos rét fekszik, mindent elárasztó vad illatok. Az élet.
Én is élek. Eddig csak láttam, most már érzem. Létezem.
És most?
Eddig mintha csak kívülről szemléltem volna az eseményeket, de most itt vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése