Gyógyítási fázisaim egyike a lélek.
Amikor valakit belülről kell táplálni, éltetni. Biztatni hogy ne adja fel, "éltetni a lelket benne".
Talán ez a legnehezebb mind közül...
Általában az ember azért nem küzd mert nem mer. Aztán beletörődik és már nem is akar. Úgy fordul vissza hogy meg sem próbálta átlépni a pocsolyát...
Szóval most ezzel foglalkozom. Pallókat dobálok az árkok fölé, kikövezem a nehezebb utat. Mindig az első lépés a legnehezebb. És mindig az lesz a legjobb is. Persze maga a cél is amiért elindulunk. De ha majd egyszer eljutunk oda, az nem is lesz olyan jó mint vártuk. De az odavezető út mindent megér...
Gyanítom hogy igazán semmit sem mondtam ezzel a bejegyzéssel, majd később még írok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése