Novellák

Az elmúlt napokban több ötlettel is meglepett amúgy is jó fantáziám.

Ha lesz elég időm és türelmem, akkor mindet papírra vetem. Remélem másnak is tetszeni fog.

Az egyik, a már a profilomon is látható projekt, az Olvadó Hóember, izgalmasabb, extrémebb erotikus történeteket feszeget. A másik, kicsit nagyobb lélegzetvételű mű: A meg nem történt kolónia, pedig elrepíti az olvasókat egy távoli univerzumba, oda ahol hozzánk hasonlóan értelmes létformák alakultak ki, bár nálunk fejletlenebbek, ők már tudják az élet nagy válaszát.

Játszani akarok

Unom már a megszürkült hétköznapi közönyt. Elegem van a világ fájdalmaiból. Pihenni akarok. Játszani akarok.

Játszani a testemmel, a lelkemmel, az érzéseimmel, a gondolataimmal. Játszani a világgal.

Tűréshatáraim teszem majd próbára.
Megnézem mennyit bír ki e földi váz.
Megtudom majd mennyire erős a lelkem.
Mennyire tudok lesüllyedni, vagy felemelkedni anélkül hogy fájna.
Meddig gondolni valakire, anélkül hogy rágondolnék.

Továbbá kíváncsi vagyok arra is, hogy meddig bírnám ki valaki mellett, érzelmek nélkül. Csupán testi boldogság. Vagy épp csak barátok. Mikor jutok el arra a pontra, amikor kiszállok.

Gyanítom ebből nem sokat értettetek. Van pár ember akinek talán mondanak valamit e sorok.

Az első áldozat.

Mint az a címből valószínűleg nem derült ki, megvan az első ember akin segíteni akarok, és fogok.

Van egy ismerősöm, nagyon sok fóbiája van. Fél sok mindentől, vannak dolgok amikre úgy érzi soha nem lenne képes.

Remélem sikerül majd segítenem neki.

Az első gondja a lányokkal van, vagyis hogy még ő sem tudja igazán mit akar, és hogy nem is tud semmit. Talán egy rámenős csajszi aki kiszívná belőle az életet, hm.. az adná :)

Sok kis fekete folt.

Mikor ezt a bejegyzést elkezdem írni még nem tudom miről fog szólni. az előbb olvastam egy igen érdekes beszámolót, és mint feltűnt az én nevem is szerepelt a listán. És ahogy ez szokni szokott, természetesen nem az én javamra.

Egy különleges lány

A következő sorok egy már régebben megírt könnyebb hangvételű dalszöveg, hangszerelése már folyamatban.

Refrén:

A srác magányosan arcol,
A csaj a könnyeivel harcol,
Néha úgy érzi haldoklik,
Hangja a sírástól csuklik.

Volt, egy különleges lány,
Volt egy átlagos világ,
Nem jönnek ki valami jól.

Volt egy magányos srác,
Egyedül, ez egy nagy világ,
Az esőben bandukol.

-refrén 1*

A srác meglátta a lányt,
Elfelejtette a magányt,
Együtt sétálnak valahol.

Volt, egy tökéletes nap,
Csak vége elmaradt,
Éppen hazafelé bandukol.

-refrén 1*

A srác megszerette lányt,
Otthon hagyta a magányt,
Együtt élnek most valahol.

Volt, egy tökéletes élet,
Nem is tervezték a véget,
Éppen hazafele bandukol.

-refrén 1*

A srác elvesztette a lányt,
Nem is értette mit csinált,
Egyedül sétál most valahol.

Volt egy különleges lány,
Akinek semmi sem elég,
Az esőben bandukol.

-refrén 3*

Volt egy különleges lány,
egy izgalmas lány,
egy gyönyörű szép lány,
egy elérhetetlen lány,
Volt egy különleges lány...


Azok a boldog napok négy éve innen, s tova... :)

A három szerencsés

Előző bejegyzésemben egy új játék részleteit fejtegettem. Ma ahogy jöttem haza, szép napos az idő. Mintha kezdene beköszönteni a tavasz. Végre újraéled bennünk a természet, végre újraindul az élet. Sajnos én egyenlőre én még nem tudom várjam e a tavaszt. Továbbá azt sem mi lenne most a jobb. Néha megőrjít a sok gondolkodás a hasztalan és értelmetlen szarokon, de máskor mer igen is komoly dolgokról van szó. Néha jó lenne egy kis szünet, kikapcsolni az agyam és elmerülni az esti város sötét titkaiban. A hétvége nekem nem elég.

Tehát mint ahogy azt írtam is, három személyt kell választanom akinek segítek minőségi javulást elérni az életében. Egyenlőre egy sejtésem van csak, a maradék kettő kérdéses. Volt egy olyan ötletem is hogy a nyáron ha már úgy is megyünk majd ki pár miskolci ismerősömmel a Holt-Tisza partjára, szerzünk Sokinak valami jő csajt. A másik egy jó barátom Péter lenne, sajnos azt még nem tudom hogyan tudnék neki segíteni, de ahol csak tudom próbálom pártfogolni.

azon is elgondolkoztam hogy nekem, aki ezt az egészet elindítja, esetleg jóval több szálon kéne cselekednem. Ha elindítom a szálat mondjuk tíz helyen abból legalább egy tán csak tovább adja. Vagy hát ki tudja...

Egyenlőre ennyi. További fejleményekről majd beszámolok.

Snow is made of happiness.

Sokáig gondolkodtam a következő sorokon, hogy leírjam e, vagy majd egyszer csak belecsöppenek az általam kreált valóságba. Végül is úgy döntöttem leírom a következő tervemet. Egy ötlet hogy szebbé tegyük a világot. Maga az elgondolás nem egyedi, mégis mivel még nem találkoztam vele, azt hiszem itt az ideje beleszőni a mindennapi életeimbe.

Játék

Beleunva a hétköznapok szürkeségébe, belefáradva az emberi reménytelenségebe, most új vizekre evez hajóm. Bár a túlsó part még messze van, már kezdenek kirajzolódni a vonalak. Egy sziget az talán, vagy egy új földrész. Álom ország az, s benne az öröm szigete. Hajóm egyre közelebb és közelebb kerül. Távcsövemmel szemlélem a jelenetet. Mindenki boldog, önfeledten kacag. Boldogság az ami ott honol, körbejárja a világot.

Megölelnélek, de azzal megölnélek.

Meglátnálak, félek, többé nem látnálak.
Megnéznélek, de lehet, lenéznélek.
Hallgatlak, szavakat mégsem hallatnak.
Hozzád szólnék, de mondani mit sem tudnék.

Keresem pillantásod, de csak egy kósza pillanat,
Haladnék feléd, de lehet már el is hagytalak.
Megölelnélek, de félek, azzal megölnélek,
Megcsókolnálak, ha lángra nem lobbantanálak.

Megtisztítanálak, de félek, elpusztítanálak,
A magamévá tennélek, de elegem van már magamból.
Szeretnélek, ahogy még soha senki, öngyilkos akarok lenni.
Nem kell sok, hogy kedveljelek, de most el kell, engedjelek.

Az esernyős gyilkos

A nagyapám, amíg köztünk volt, minden vasárnap délután kint mesélt a parkban kicsin városunk lakóinak. Általában olyan ötvenen hallgattuk vicces történeteit. Az öreg nagyon tudott mesélni. Még kicsi voltam mikor először hallottam az esernyős gyilkos történetét.

Szombat van és nincs semmi

Szombat van, négy óra. És mintha csak megállt volna az idő. Sőt, nem állt meg. Az folyik szépen lassan. Csak épp nem történik semmi. Így telnek el órák, napok. Én csak ülök itt, zenét hallgatok, és közben magamban unatkozok. Persze nem minden nap ilyen. Csak amióta feladtam mindenem a semmiért, mert úgy néz ki mára már nem maradt belőle semmi, azóta minden napomat körülöleli egy hatalmas űr. Hát igen, nem vagy itt velem, és nincs itt most senki más se. Én pedig csak ülök és várok a csodára, hogy majd valaki rám ír, vagy csak a telefon csörög. De semmi. Minden kihalt, nem mozog. Hétvégéken persze kijártam a környéken, de most az is elmaradt. Ez a második hétvége hogy józanon megyek haza, és már kicsit zavar. Bár az alkohol maga nem vonz annyira, a társaság viszont most nagyon hiányzik. Minden zeneszámban magamat hallom vissza, és nincs senki aki tudja, miről is beszélek, miért fáj a szívem igazán. Persze túl kéne lépnem, túl is léptem, most nem arról van szó. Hanem rólam. Itt. Egyedül...

Ember...

Van egy kérdés amire bárki szemrebbenés nélkül hasonló választ adna. De vajon hány százalékuk igaz?

Amikor ezt magamnak szegezem, mára már igent tudok mondani. Aki valóban ismeri a múltam, aki át tudja érezni a fájdalmaim, a sötét kimondott szavakat, tetteket, azok tudják most miről beszélek. Négy éve kezdődött minden, de az elmúlt két-három év már kitűnő példája egy minőségi javulásnak. Vannak akik gátlástalanul a szemembe nevetnének e sorok láttán, és persze vannak akik csak mögöttem mernek nevetni, de ez a blog nem is nekik szól, sőt nem is szól senkinek. Pusztán gondolat ébresztés, vagy épp felejtés, itt a monitor előtt.

Mára ha valaki ezzel a kérdéssel fordulna felém, én biztos hogy igent mondanék, mert így érzem. És mások is így gondolnak rám. Utólag is köszönök nekik mindent. Jó érzés úgy nézni a tükörbe hogy nem fáj semmi. Hogy nem kell megfelelni, hisz pont úgy vagyunk jók, ahogy idekerültünk erre a planétára. Van akinek talán szarabb sorsot szántak, de az örök kérdés mindig is az marad hogy emberek tudunk e maradni még az ilyen ínséges időkben is.

És igen. Lehetséges. Csak bízni és akarni kell. Ha nem akarjuk, ha nem vágunk bele, sosem fog menni semmi. Bízni pedig mindig kell valamiben. Itt nem feltétlenül az Isten kérdésről beszélek, bár én magam hívő vagyok, de pontosan azért, mert úgy tartom mindenkinek hinni kell valamiben. Egy jó barátban, a szerelmedben, a családodban, az emberiségben, vagy Istenben...

A Furcsák közé tartozom

Ilyen se volt még hogy zenéket posztoljak ki. Nem is lesz megszokás, de most úgy éreztem ezt ki kell raknom. Nem mintha olyan sokan olvasnák eme megkopott sorokat, nekem elég az hogy leírhatom amit gondolok. Máris sokkal könnyebb.

A dalról... Hát, az első ami megfogalmazódott bennem, A furcsák közé tartozom... ember vagyok.



Frissítés:

Meghallgattam este még párszor, és írhatnékom lett. Egyenlőre még nem tudom mi sül ki a végére, de megpróbálom a dal mondanivalóját követni.

A furcsa szót hallva egy kicsit magamra ismertem a dalban, de mitől is lennék furcsa, arra már nem tudtam megadni a választ. Mint már egy ideje minden, ez is a szerelemre vezethető vissza. Talán az a furcsa hogy már pontosan egy tucat lánnyal próbáltam meglelni a boldogságot, de szerelmes csak egyszer voltam. De most lehet nem is arról kéne beszélnem. Furcsa kapcsolatom is akadt bőven. Volt egy lány, a nevét most nem említem meg, de biztos hogy magára fog ismerni ha olvassa ezeket a sorokat. Ő egy izgalmas érdekes lány volt. Nagyon jól megvoltunk, mindketten kerestük a kalandot, az izgalmakat. Én juttattam el először a csúcsra, hát lényegében én voltam neki az első nagy kalandja. Nekem pedig ő volt ez első nagy izgalmam. Hogy mi ment végül tönkre? Semmi. Pusztán megállapodtunk hogy itt most vége van. Egyszer csak eltűnt már a varázs, és nem volt igazi szerelem. Pusztán egy új dolog az életemben. Ha jól számolom olyan három-négy hónap lehetett az egész, de egyenlőre az marad a legizgalmasabb időszak az életemben. Terveztem A. -val is izgalmakat, csak arra már nem jutott idő. Sajnálom. Bár a legjobban csak azt hogy nem volt alkalmam elmondani mindent, megmutatni mindent, az igazat...

Hát igen furcsák vagyunk, ki tudja merre visz utunk. De egy a lényeg, mind végig emberek maradunk...

Milyen szép időnk van.

A mai nap ahogy jöttem haza a busszal, rendesen megizzadtam farmerben és pólóban. Ahogy leszálltam megcsapott a friss illatok áradata. Az élet illata. Pár lépéssel később egy Asimov novella jutott az eszembe. Az utolsó sorok: Gyönyörű időnk van, azt hiszem sétálok egyet. Most hogy kezd szertefoszlani a tél, annak minden rideg és fagyos mivoltjával, bennem is kezd megújulni a lélek. Azt még nem tudom hova vezet majd az út... Hát bármi is lenne, aki ismer tudja miről van szó, most úgy érzem jöhet bármi.

Nem is húzom tovább a szót, a novellát amiről beszéltem feltöltöttem egy FTP-re INNEN lehet leszedni.

Mit töltsön le a Petya-Mester-Úr

- Donnie Darko

- The Road

- Terminator Salvation

- Negyedik típusú találkozás

- Hold (2009)

- The box

- 2010 A kapcsolat éve (1984)

- 2020 Reign of Fire

- Az energia (Push)

- A mag

- Pandorum

- The Man from Earth

- District 9

- The neverending story

- Andorméda törzs

- Pillangó hatás 1-2-3

- Harmadik típusú találkozások

- Holnapután

- Wonderful days.

- A sziget

- Gyilkos fertőzés

- Babylon A.D.

- A 13. Emelet

- Halálhajó

- (e)Species 1-2-3

- Chrysalis

- Stephen King : The Langoliers

- Fortress 2.

- Sunshine

- Gattaca

- Doomsday

- Existenz

- S. Darko

- Screamers the Hunting

- Sky captain and the world of tomorrow

- Hell's Rain

- Renassiance

- Alien Raiders

- Dante 01

- Bone eater

- Dungeons & Dragons : Wrath of dragon god

- X- Files : Existence

- Lost in space

- PI

- Screamers

- The day the Earth stood still

- Serenity

Na Petya lesz mit leszedni :D

Hearthbeats

Fekszek a fűtött szobában. A teremben csend van, kihalt minden. Egyedül vagyok. Ütemes kattogás teszi elviselhetővé a síri némaságot. Bimm, Bamm. Csak a falióra dalol.

Aztán csengetnek. Az iskolában vagyok? Itt ülök a könyvtárban, valószínűleg bealudtam az egyik gép előtt. Végül is, miért ne? Ismét felerősödik a zsivaj, a termekből kitörő diák sereg. Igen, biztos hogy itt vagyok. Ma reggel állva aludtam a buszon, most minden megtörténhet.

Utolsó mentsváramként a mellkasomra helyezem a kezem. Lágy halk ütemes kattogás. Egy-egy Szívdobbanás. Régen ez az érzés mindennapos volt számomra. Ránéztem a kedvesemre és már éreztem is ahogy gyorsul a szívem.

És most itt vagyunk a jelenben. Megkeseredett lelkek, elárvult, megtört remények. Szívem nem dobban már többé soha sem. Vagy talán még is. Néha mikor ránézek még fel-fel gyorsul bennem a vágy, de sajnos napról napra ölik ki belőlem a lelket és minden ilyen irányú gondolatom.

Néhányan azt mondták keressek egy csajt addig, hogy segítsen feledtetni a napokat. Mondjuk én magam nem éreztem hogy felejteni kéne, én minden napot boldogan éltem meg mellette. Persze azért próbálkozások voltak. Egy helyes lány, régi ismerősöm kopogtatott egyszer az ablakomon. Jól el voltam vele egy hétig, de ennyi. Pár csóknál, öleléseknél tovább nem jutottunk. Nem vitt rá a lélek hogy megtegyem, pedig ő nagyon is akarta...

Szóval mára nem maradt semmi más, csak néhány apró, elhaló szívdobbanás.

Lélekkúra

Gyógyítási fázisaim egyike a lélek.
Amikor valakit belülről kell táplálni, éltetni. Biztatni hogy ne adja fel, "éltetni a lelket benne".
Talán ez a legnehezebb mind közül...

Általában az ember azért nem küzd mert nem mer. Aztán beletörődik és már nem is akar. Úgy fordul vissza hogy meg sem próbálta átlépni a pocsolyát...

Szóval most ezzel foglalkozom. Pallókat dobálok az árkok fölé, kikövezem a nehezebb utat. Mindig az első lépés a legnehezebb. És mindig az lesz a legjobb is. Persze maga a cél is amiért elindulunk. De ha majd egyszer eljutunk oda, az nem is lesz olyan jó mint vártuk. De az odavezető út mindent megér...

Gyanítom hogy igazán semmit sem mondtam ezzel a bejegyzéssel, majd később még írok.

Hogyan is gyógyítunk mi

Erik took the "Mi a küldetésed a világon?" quiz and the result is Gyógyító.

Célod az emberek segítése és a világ élhetőbbé tétele. Az életedet a gyógyításnak szenteled és ezért kénytelen vagy sokat feláldozni. De hidd el, megéri! Nincs is szebb mind egy hálás szempár pillantása...

Belegondolva talán még igaz is. Én magamat életművésznek tartom :) de ez is fedi a valóságot.

Az én munkám a földön... Igen lenen mit gyógyítani, és majd ha lesz rá lehetőségem meg is fogom tenni. Vannak elképzeléseim, kisebb terveim. Sokat tudnék mondani, de majd kifejtem később.

Hason O.o

Erik took the "Hogy tudsz könnyen elaludni?" quiz and the result is Hason.

Hason tudsz a legkönnyebben elaludni. Szeretsz álmodozni. Alvás előtt nem különösebben foglalkozol a dolgaiddal nem stresszelsz, hogy mi lesz másnap. Az éjszaka csak az álmoké ( ha alszol ). ;) Reggel nincs kedved felkelni, de mégis kipihent vagy. Napközben sem nagyon húzod fel magadat apró dolgokon. Nehezen hoznak ki a sodrodból, de ha kihoznak, akkor dühöngsz. Vidám egyéniség vagy, kedves. Szereted a természetet és a friss levegőt.

Alvás előtt is csak álmodozok, talán azért is alszok el nehezen. A felkelés nálam mindig nehéz, de amint leér a lábam a földre mér ébren is vagyok :) Valóban nem könnyű felbaszni de ha elég gyökér vagy akkor szavak nélkül is tudjuk hol vannak épp a szüleink.

Ja vidám vagyok, szeretek a szabadban lenni, persze csak ha már végre melegebb lenne.

Facebook - Milyen vagy az ágyban...

Nemréiben megmosolyogtatott a fészbuk.

Result: Happaku – Fehér föld

Játékos, pajkos fantáziád akkor ébred fel, ha elegendő figyelmet és gyengédséget kapsz a partneredtől. Egyszer simulékony, máskor szenvedélyes vagy, és a két véglet közötti számos fokozatot is sorra kipróbálod – de soha nem öncélúan, hiszen partnered öröme fontosabb számodra, mint a sajátod. Erős szexuális energiáid ellenére is hűséges vagy a másik emberhez, feltéve, ha kellőképpen méltányolja fenti erényeidet. Stressz hatására átmenetileg elveszítheted érdeklődésedet a testiség iránt.

És néha tényleg úgy látom hogy igaza van ezeknek a kitöltögetős szaroknak. Fantáziás akkor ébred fel ha kellő figyelmet kapsz. Mondjuk ez azért a legtöbb embernél így van. De bennem nagyon is megtalálható ez az elem. Mert én úgy tudok szeretni mint még soha senki azelőtt, de cserébe szükségem is van legalább ennyi szeretetre. Amikor úgy érzem szeretnek és ezt minden eszközzel a tudatomra is akarják hozni, olyankor úgy érzem nincs megállás, szép lassan átadom magam a másiknak, neked...

An Angel in White

Tudjátok vannak az angyalok, és van az amikor még ők is fehérbe öltöznek.

Ritka pillanataim egyike amikor igazán boldog vagyok. Olyankor még az angyalokat is fehérben látom.

Mert amúgy, milyenek ők? Lehet csak én nem látom ezt a világot fekete-fehérnek. Van a fekete, meg sok árnyalat, de igazi fehéret még nem láttam soha. De egyszer. Egyszer láttam egy lányt. Szerettem is. Ő volt az egyetlen angyal számomra. Az angyal aki miattam még fehérbe is öltözött.

Azóta kutatom a világot, legalábbis a környéket angyalok után. Egyenlőre nem nagy sikerrel...

A Hóember

Sokan kérdezték már tőlem hogy honnan ez a név, hogyan jött elő, mit is jelent. 'Hóember' szokták mondani kedvesen, ők talán már tudják a titkot.

Egy kedves ismerősöm megkérdezte tőlem, miért e hideg név egy ilyen forró léleknek...

Szó szerint valahogy így: Nem értem egy ilyen szenvedélyes, vágyaktól fűtött, forrongó ember hogy talál magának ilyen fagyos nevet... És még folytatta életpályám kielemzését hosszú perceken át.

Én csak egyetlen sor fűztem hozzá hőskölteményéhez:
Tudod mi a legjobb a hidegben? A szoba melege és az égető szenvedély.

Azóta ő is mindig várja a havat. Azt amit talán még mindannyian gyermeki őszinteséggel, tele régi emlékekkel, vágyakkal, igaz szavakkal tudunk várni. Gyermekkoromban szerettem nyitogatni az adventi naptárat, régen az azt rejtő csoki miatt, most pusztán az ismerősök miatt. Télen valahogy összejön a család.

Ez az évszak amikor a legtöbbet vagyok a szeretteimmel... Igaz a mostani telem mondhatni el van baszva, elég szépen ami azt illeti, de azok akik igazán szeretnek végig itt voltak mellettem eme hideg órákon. Most pedig jön a tavasz, bár még messze van, lélekben már virágzanak a fák.

Az életem is kezd újra kizöldülni. Itt szeretném megköszönni annak a három lánynak akik valószínűleg sosem fogják ezt olvasni hogy segítettek utamon, és felfrissítették a már megfakult emlékeket bennem.

Emlékeket. Miket is? Talán csak elfelejtettem mára hogyan is kell nevetni. Talán csak eltűnt a szememből a nap fénye. De nem. Most itt van előttem minden. Képzeletben egy hosszú folyosón járok, a falakon mint ablakok, látok bele a régi szép időkbe. Az egyik mögött virágos rét fekszik, mindent elárasztó vad illatok. Az élet.

Én is élek. Eddig csak láttam, most már érzem. Létezem.

És most?

Eddig mintha csak kívülről szemléltem volna az eseményeket, de most itt vagyok.

Úton

Az út...életem munkája,
Az álmaim sétánya...
Nem látom még a véget,
Hogy mindez merre hajt,
De majd megtalállak téged,
S nem érdekel már merre tart.

Miért sodor a fagyott folyó

Néha csak fekszem az ágyban, érzékszerveim sorra kikapcsolnak. Behunyom a szemem, csend van. Már csak az agyam jár, olajozott kerekei forognak lassan, gördülnek tova a gondolatok mezején. Van úgy, hogy ébren is csak állok, nem törődve a világgal. Olyankor súlytalanságba kerülöm, szép lassan elmozdul alattam a föld…

Később ébredem. Azt veszem csak észre, hogy minden megváltozott. Mint amikor egy férfit ezer évre lefagyasztottak, és meghökkenve nézi az utópikus világot. Hát ez történik velem is nap, mint nap. Kivonom magam a forgalomból egy pár perce, órára, akár napra, és a világ alaposan megváltozik alattam. Ismerősök vállnak ismeretlenné, szerelmek tűnnek le, lesznek ellenségekké. Szürke megszokott, kicsinyes emberek, akiket eddig észre sem vettem, hisz csak álltak ott ők mellettem, de velük soha semmit nem, kezdtem. Most mégis az ő tőrük áll ki a hátamból, és én szép lassan vérzek elfelé. Persze, szemből próbálkozni mindegyik gyáva. Nem mernek a szemembe nézni, mert amit ott látnának az ők maguk, a bűntudat, ahogy gyönyörű álmokat foszlatnak szét…

Hát szóval ilyen ez. Néha fáj, hogy csak állok, csak a föld mozog. Az viszont meg nem áll soha.

Újrakezdetek

Nem is tudom, hol kezdjem…

Egy újabb kezdet. Újrakezdem. Egy barátom mutatta meg a blogspotot, s most mindent, ami valaha voltam átköltöztetem ide. Vagyis hogy nem. Az emlékek, amik történtek minden ott marad. Csak én vagyok most itt. Szavak és könnyek nélkül. Egy kihaló faj utolsó nemzedéke...

Verseket és novellákat ugyanúgy fogok írni, azokat a másik blogomra is posztolom. Ez annyiban lesz más, hogy itt elvontabb témákat, érzéseket, gondolatokat fogok taglalni, boncolgatni. Milyen jó is az önsanyargatás…

Az a bizonyos postaláda

Van a mi lépcsőházunkban egy postaláda. A városi legendák szerint, ha valaki abba bedob egy szerelmes levelet, az valóra fog válni. Én még kicsi voltam mikor ez történt, sajnos nem emlékszem rá. Csak képek és elbeszélések maradtak fent az utókornak, és egy mondás: Az a bizonyos postaláda…

Semmi sem történik ok nélkül. Még az, sem ahogy akkor egymás szemébe néztek. Még sosem találkoztak, az volt az első. Az a néhány mozdulat elmondott mindent, és egy örök életre szólt. Azon a napon még nem is látszott, de egy szempillantás, az a huncut mosoly, az édes szempár, azok a vaskos ajkak, az őszinte tekintet, a valóság, és az álom maga. Egy pillanat alatt történt minden, mégis egy egész élet benne volt. Azóta sok hasonló pillanat történt, azok a huncut ajkak, azok a szép szemek az óta is ott mosolyognak minden nap. Az új postásról van most szó. Csak két napja van szolgálatban, máris megtetszett neki ez a munka. Minden nap új emberekkel találkozni az egy dolog, annál már csak egy varázslatosabb dolog létezik, ismerni egy embert, és minden nap újakat megtudni. Így járta napról napra azt a bizonyos házat, azt a bizonyos postaládát. Minden nap találkoztak, minden nap jelen volt az a kis újdonság, az a pár perc kikapcsolódás. Az a pár perc néha óráknak tűnt, két ember közt, akik valóban egy húron pendültek. Volt egy férfi, igen postás volt ő. Becsülettel végezte a napi munkát, és boldogan várta azt a postaládát. Volt egy nő is ebben a történetben, egy, akinek az élete nagyobb ívet vett ebben a történetben, mint valaha egész életében. Ők ketten lesznek most a főszereplők ebben a varázslatos mesében. Akkor már több hete volt címlapon e plátói románc, két ember között, akik tudtak dolgokat egymásról, mégis ismeretlenek voltak egymásnak. Teltek múltak a napok, történtek huncutabb pillanatok, néha elcsattant pár flört, néhány édes kacsintás, de a végső szót sose mondta ki senki. Így teltek az idők, múltak a napok, mégsem haladt előre az idő. A lány nem tudott tovább várni, szét kellet néznie a nagyvilágban. Egy héten át járta az éjszakai bárokat, de nem lelte meg a boldogságot. Volt egy srác a munkahelyén, évek óta nézegette már a lányt magának. Végre eljött az idő megpróbálta… Vannak dolgok, amiket ha túl sokáig nézegetünk, nem fogják beváltani a kívánt sikert. Mint amikor a kirakatban egy játék nagyon jól néz ki, de a kezünkben mar látszik rajta a made-in-china. Így járt szegény. Olyan, sokáig nem mert tenni, hogy képzeletében hatalmas embernek állította be. Ahogy az lenni szokott, szép lassan eltörpült minden, ahogy felszínre kerültek az emberi jegyek. Azért a randi után még írt egy olyan régi szerelmes levelet. Meg akarta még egyszer köszönni az estét, majd örökre elköszönni. Régi szivecskés boríték volt csak otthon, abban küldte el. Szokták mondani, hogy minden okkal történik, hogy az a levél okkal került kedvenc postásunk táskájába. Hogy aznap okkal találkoztak lent a lépcsőházban. Amikor elővette a leveleket és meglátta azt a rózsaszín borítékot azt hitte megfullad. Nem jöttek ki többé szavak a száján, pont aznap akarta elhívni valahova egy kávéra vagy valamire. És akkor minden megváltozott. Minden semmisé vált. Egy könnycsepp futott végig az arcán, utána már nem lehetett látni. Szaladt el messze, amerre csak látott. A nő fel sem fogta mi történik, amíg meg nem látta a levelet. Akkor kapcsolt csak, hogy itt valami félre értés lehet. Ledobta cipőit és teljes erőből neki iramodva futott a postás után. „Postás úr kérem, kérem, várjon. Oh, mister hova rohan? Hát nem látja, hogy magát várom?” Egyszer aztán a férfi nem bírta tovább, megáll egy kisebb szökőkútnál. Ott érte utol a nő. Ott borult a karjaiba. Ott ölelte át szenvedélyesen. Ott csókolta meg először. Ott történt minden…

folyt. köv.

(pre) Elveszett álmok sétánya

Lelkem üres utakon sétál,
A megtört álmok útján.
Az egyetlen, amin mehetek,
Akkor is, ha egyedül lépdelek.
Nem maradt mellettem senki mára,
Ez bizony az elveszett álmok sétánya.

Lelkem kihalt tereken bolyong,
Egyedül, csendben, itthon vagyok.
Alszik a város, csak én ébredek,
Messze ellátni, el nem tévedek.
Egyedül az árnyékom követ kitartón,
Csak a szívem dobog lassan, nyugtatón.

Elhagyatott sikátorok közt járva,
Várom, hátha valaki rám találna.
Csak nézek, előre merre visz az utam,
Kisüt a nap, néhány felhő elsuhan,
Látom a fényt, haladok, merre mutat,
Talán már megtaláltam a kiutat…?

Lelkem most friss mezőre téved,
Egy helyre ahol az új remény éled.
Az egyetlen út, amin mehetek,
Ahol új barátokhoz érkezhetek.
Ismerősök követnek, mellettem sétálnak.
Látom már, ez életem boldogsága…

(pre) Nyílt lapokkal

Pörög a pakli, forog a kártya,
Fele már a földön hever másra várva.
Csak egy ász lett bekeverve,
S mond ugyan mikor kerül a tetejére?

Játszol, játszom, hazárd az egész világ.
Egy lapra teszünk fel mindent, a mi hibánk.
De mi lesz ha feldobjuk a hármat és ott van,
A te lapjaid pedig már rég a porban...

Már csak pár lap van hátra az életből,
Öreg játékosként vélekedsz az életről.
Ha megkérdeznénk, mi volt a hibád,
Mit mondanál, az osztó csalt, ki más?

(pre) Őselem

Szomorú gondolat, az élettől messze űz,
Késő, nem hat rajta a tisztító tűz.
Lelkem még mindig kiált, remél,
Hiába csapdossa arcom a hideg szél.
Mondanám százszor, hogy szeretlek, hidd el,
De addigra tüdőm már megtelt vízzel.
Szívem örökké szeretni akar,
Mára mégis csak puha föld takar.
Fellázadt ellenem a négy őselem,
Szép lassan felemészt a szerelem.

(pre) Talán túl sokat...

Talán túl sokat vártál… Ezek voltak az utolsó hangok a fejemben. Aznap tökéletes idő volt, úgy gondoltuk, ma kell megtennünk. Így vágtunk neki vagy százan, hogy megváltsuk a világot. Talpunk alatt megzendült a föld, mögöttünk emberek gyülekeztek, ki nézni ki küzdeni jött. Küzdeni a rendszer ellen, egy szebb jövőért a gyermekeinknek. A többiről már nincsenek emlékeim, zavart képek ugranak csak be. Ahogy ott állunk az ország háza előtt. Hallom a nép akaratát, ajkam is zengi a szavát. Egy utolsó kép, hatalmas dörrenés, az egyik ház tetejéről adták le a lövést. Aztán hideg lett. Forró nyári este volt, én pedig kezdtem kihűlni. A takaró, amit a hasamhoz nyomtak, gyorsan átmelegedett, az élet szép lassan lépett ki a testemből. Akkor szólalt meg az égi dallam, még most is fülembe csengenek Alvin szavai:

„Talán túl sokat vártál az élettől”

S milyen igaz, lehet, hogy csak túl sokat akartam, és most erőmön felül vállaltam.

„Talán nem vagy jobb másnál”

Létezhet? A szent ügyért harcoltunk, de vajon ki az, aki megmondhatja mi a szent, mi az igaz ügy. Mi halandók, hogy merhettünk istent játszani?

„Vagy talán belefáradtál?”

Igen elfáradtam. A teret vörösre festette már a vérem, úgy érzem, el kell mennem. Hívogatnak, elcsábítanak a gyönyörű szavak. Fel. Egy csendes kis helyre. Fel, ahol most béke honol. Haza.

„Így leszel élőből holt…”

Még egyszer becsukom szemem. Utoljára. Halálom hírére megremeg a föld, és leszakad az ég. Talán én voltam az első, akit magával ragadott a forradalom, de nem az utolsó, akit megölt e rendszer.
Az ember…

(pre) Álmomban már láttalak

Fehér volt minden. Érzések, lépések kavarogtak fejemben. Minden és semmi. Érzem, itt van körülöttem. Hol előttem, hol mögöttem. Léteztem. Derengnek még a képek, kitisztulni látszik minden. Hiszen ez te vagy. Itt állsz előttem. Odalépek hozzád. Te pedig beszélsz hozzám. Ajakaid lassított felvételben formálják a szavakat. Nem hallom. Fejem mintha víz alatt lenne. Szinte hallom is a csobogást. Most pedig te közeledsz. Itt állsz előttem. Még mindig szép vagy. Szebb, mint valaha. Mintha levetkőzted volna a bűneid. Megtisztulva lépsz elém. Úgy ahogy régen. Őszintén. Jobb kezed nyújtod most felém. Még mindig bízom benned. Tenyerem a tiedre helyezem. Gyengéden húzol magadhoz. Kezem az arcodhoz ér. Érzem, ahogy lüktetsz. Ahogy ver a szíved. Válladon nyugszik most karom. Már nyúlsz is a másikért. Most pedig ölelkezünk. Hogy lehet ez? Mi történt velünk? Szemedben megcsillan. Visszatért bele a régi csillogás. Hozzám bújsz. Arcod vállamra fekteted. Magadhoz szorítasz. Ujjaid mélyen szántják testem. Nem érdekel. Nem fáj. Itt vagy velem. Álladhoz emelem kezem. Rám nézel. Arcod simogatom. Mosolyogsz. Mosolygok. Szeretsz. Szeretlek. Odahajolok hozzád. Forrók az ajkaid. Felmelegít tüzed. Hevít a csókod. Érzem a nyelved. Érzem az ajkad. Az illatod. ami tegnap volt rajtad. Tested egyre szorosabban simul hozzám. Átjár a tűz. Elengedem magam. Hátradőlünk. Felhők közt fekszünk. Nagyon szép. Nagyon szép vagy. Szép a hely is. Szép minden…

Csak nehéz elhinnem.
És vége. Véget ért az álom. Ismét itt fekszem az ágyon.
Egyedül…

Létezik egy világ, ahol csendben elmélkedek.
Létezik egy világ, ahol veled szeretkezek.
Vajon melyik az igaz, Ez vagy Az?

(pre) Nem elég

Egy éjszaka elrabolt,
Egy éjszaka, ami igaz volt,
Ami nem az ígéretekről szólt,
Kezünk összeért újra meg újra.

Szó nélkül álltunk egymás előtt,
Csendesen ölelt, csókolt,
Szavak nélkül is érthető volt,
Kezünk összeért újra meg újra.

Kezeid hívogatóan simulnak most hozzám,
Nevemen szólítasz, sietek hozzád,
Egy éjszaka őszintén, igaz remény,
Ez mind szép és jó, de nekem nem elég…

Egy éjszaka varázslatos volt,
Két szemével elrabolt,
A két test összeért,
Végül a semmiért.

Egyszer fent, aztán lent,
Napról napra máshogy ment,
Valahol eltűnt az ígéret,
Szerelem a semmiért.

Kezeid hívogatóan simulnak most hozzám,
Nevemen szólítasz, sietek hozzád,
Egy éjszaka őszintén, igaz remény,
Ez mind szép és jó, de nekem nem elég…

(pre) A hetedik

Hét elkövetett bűn,
Hét mit követ hűn
Itt a kereszt tövén,
Nem látom többé a reményt.

Egy, mikor megláttalak,
Egy, mikor megszólítottalak,
Egy, mikor csókot loptam,
Egy, mikor ágyba csaltam,
Egy, mikor megszerettem,
Egy, mikor elvesztettem.

És egy mikor nem engedem el,
Hiszen mindig küzdeni kell.

Hét halálos bűn,
Hét pokolra küld.
Távolodik a kereszt,
De nem érdekel, csak szeress.

Egy mikor, rád néztem,
Egy mikor, hozzád értem,
Egy mikor, csókot adtál,
Egy mikor, enyém voltál,
Egy mikor, álmodoztam a házasságról,
Egy mikor, nem tűnődtem a szakításról.

És egy amikor még nem ér véget,
Küzdök, mert erről szól az élet.

Hét ki nem mondott bűn,
Hét most engem néz keserűn.
Ha majd eljön a megváltó kereszt,
Tudni fogjuk ki az, ki igazán szeret.

(pre) A Csöndhöz

Bánatom, e névtelenség,
Ez a reményvesztett mindenség.
Ontom a szavakat, hasztalan
minden, a képlet megoldhatatlan.
Lelkem egyedül, szuverén kereng
a Szerelem hajnalán, de lassan dereng.
Rémlik már az a tett, a történet
Nem értem ilyen hogyan történhet
Az emberrel, a rendszerrel,
velünk, az őszinte Szerelemmel.
Verselek a Csöndben egyedül,
S a Csönd is beszél hozzám, nem vagyok egyedül…

(pre) Making the Snow

Hideg reggelre ébredtünk megint. Nem is tudom mi mást várhattam volna a Téltől. Az ébredés pillanatai gyorsított felvételként jelennek meg, felöltözve állok most az ajtó előtt. Fülemben cseng Erik the Idle játéka, az Always look at the right side of Life. Így fütyülök most én is a világra, s mindenre. Edző cipőm hamar megunta a harcot, már a zoknim is vizes, de azért én még táncolok kicsit a latyakban. Így kezdődik minden napom már vagy egy hónapja. Felkelek, felébredek, rájövök milyen szar minden, aztán elindulok dolgozni… Sokan kérdezték már tőlem hogy, honnan ez a név, mit is jelent valójában? A válasz igen egyszerű, s mégis bonyolult, ha én magam belegondolok, ha merek belegondolni… Mondhatjuk, hogy én vagyok a „hócsináló” bár itt a hó szerepe már kérdéses. Minden nap útra indulok, elindulok, hogy meghozzam a havat. Azt a havat, ami széppé varázsolja a Karácsonyt, amit mindenki oly nagy gyermeki őszinteséggel vár. Ami boldogságot hoz, ami reményt sugároz, igen lesz még szép az élet… Így tudnám a legjobban definiálni mivel is foglalkozom, rendes állásom nincs, de ennek köze lehet ahhoz, hogy csak nyáron leszek tizennyolc. Az egyetlen hátránya ennek az egésznek, annak hogy Boldoggá teszem, aki lát, aki mer látni… az hogy a hócsinálás nagy energiákat emészt fel, és nagy hideggel jár. Félek, egyszer elfogy minden tartalékom, én magam is kihűlök, elalszik majd a tűz. És akkor mi lesz? Mi történik, majd ha kihűlt a láng? Persze hülyeség még ezen agyalnom, erős szarból gyúrtak engem is, mint mindenki mást. Isteni kéz alkotta ezt a világot, de az ördög lehetett ki az embert idehozta. Ebben a rohanó világban, ahol az értékek percenként tűnnek el, ahol már nem számít semmi csak pár zöld dedikált fénykép sok nullával. Ott ahol már nem csorog az a kicsiny patak, nem nőnek rózsák a kertben. Nem tölti be a teret vidám gyermekek kacaja. Ott áll egy ház üresen, ott álmodik most is valaki csendesen…

(pre) Létezik

Messze innen létezik egy másik világ

Ahol mindenki szeret bármit is csinálsz.

Messze innen ahol zöld az ég,

Messze innen ahol minden szép.

Messze innen ahol semmi bajunk,

Messze innen ahol együtt vagyunk.

Messze innen létezik egy párhuzamos világ,

Ahol szeretlek téged, mindegy mit csinálsz.

Messze innen ahol a kezemben tartalak,

Messze innen ahol testemmel takarlak.

Messze innen ahol egy ágyban fekszünk,

Messze innen ahol boldogan szeretkezünk.

Talán nincs is olyan messze ez a világ…

(pre) Nincs kegyelem

Megjött a tél, hozta magával a hideget,
Az emberek szíve még ridegebb lett.
Aztán messzire szállt a lelkem,
Nem maradt más csak bűnös testem.
Számomra már nincs kegyelem,
Céltalan lett az életem.

Mikor pedig minden hideg lett
Az életem is megüresedett.
Aztán messzire szállt lelkem,
A távolból semmit sem tehettem.
Számomra már nincs kegyelem,
Szép lassan felemészt a szerelem.

(pre) Valahol

Hideg fény vetül a tájra, csak a Hold világít. Egy szempillantás alatt történt minden. A fények hunyorogtak, majd kialudtak. Csend borult a városra. Egy gyertya lángja táncol most előttem. Kecsesen vonaglik, táncba hívja a falakon lakó sötétséget. Oltsd el most e tüzet kedvesem, érezz egy kicsit velem. Bújj ide hozzám, nyújtsd felém kezed, félek, lassan felemészt a hideg. A másik szobában halkan duruzsol még a kályha, de nem érzem melegét. Nem érzek most semmit, képzeletben most messze járok, őt keresem. Olyan hirtelen tűnt el a kép, még csak el sem köszöntem tőle. Vajon hol lehet most, mi történik vele? Ezek a gondolatok kínoznak most, segíts egy kicsit, segíts nekem. Félek nekem is kihűl szívem. Félek, egyedül fekszik most valahol, messze innen, messze mindentől. Így repül el most lelkem is a testemtől. Nem tudhatom, mi történik veled valójában, de érzem. Fájdalmat érzek, szomorúságot. Úgy ahogy még sosem láttalak ezelőtt. Mint a meg nem értett művész. Talán ez a legjobb szó. Régebben is láttam rajtad jeleket, de most már tudom miért volt mind ez. Remélem még lesz alkalmam elköszönni…

(pre) Bontatlan

Eljött a karácsony, mint minden évben,
Eljött, mindenki várta csak én nem.
Egy ajándék a fa alatt bontatlan,
Egy melyről eddig csak hallgattam.

Az öröm ünnepe, csak épp engem nem szeretnek,
De most már késő, hiába mondom, hogy szeretlek.
Egy ajándék a fa alatt bontatlan,
A szívem, a művem, ahogy tőled kaptam.

Semmit sem kértem idén, ahol lehetett adtam,
Versenyt futott az idő, és én lemaradtam.
Egy ajándék a fa alatt bontatlan,
Azok a titkon őrzött szavak, amiktől féltem -
Amiket eddig nem mondhattam…

(pre) Az örök pillanat

Visszhangzanak még fülemben a bűnös szavak,
Felejtsd az idő múlandó, csak a bánat marad.
Múlik az idő, vas foga emészt mindent,
Valami örök, a pillanat mely megtart minket.

Megidézve nézem, ahogy lángol egy gyertya,
Az egyetlen dolog mely nem változik soha.
Múlik az idő, emlékek tűnnek tova,
Valami örök, amit nem feledek soha.

Fénye felmelegíti a kihűlt szíveket,
Bárcsak hullana rám is egy kis szeretet.
Múlik az idő, eltűnnek az ígéretek,
Valami örök, van amit nem feledek.

A láng égni fog akkor is, ha én már elmegyek,
Emlékünk marad fent csupán, hogy szerettelek.
Múlik minden, így szállt el a harag,
Valami soha, a pillanat örökké fent marad.

(pre) Jó éjt kedvesem

Eljött hát igen, vége e napnak.
Fáradtan esek neki a zuhanynak.
Te pedig ott vársz reám kedvesen,
Holott most megváratlak rendesen.
Puha ágyban, hozzám simul tested,
Ahogy estére a megnyugvást kerested.
Felkorbácsol ma is vad szenvedély tüze,
Rám mosolyogsz, így jelzed, akarod e.
Mennyi harc egy ritka pillanat miatt,
Íme, eljött megint, lassan véget ér a nap.
Álomba ringatózok most már én is csendesen,
Látom, már alszol, szép álmokat kedvesem.

(pre) A sors és az egyén

Most hogy van időm mindenre, hagytam egy kicsit arra is, hogy elgondolkozhassak az élet értelmén, és egyéb bölcsességeken. Amiről most szeretnék egy pár sort megírni, az is egy ilyen délután szüleménye.

Vannak dolgok, amiknek meg kell történniük, és vannak, amik csak rajtunk múlnak, hogy rá merünk e térni arra a bizonyos nehéz útra, általában mindkettőt boldogság, és öröm követi. A kérdés csak az, hogy észre tudjuk, e venni mi függ a sorstól és mi tőlünk.

Vegyük példának a szerencsejátékokat. Állítólag ott is a szerencse dönt el mindent. A kérdés csak az merünk e játszani a szerencsénkkel. Biztos sokunkkal megtörtént már, bekapcsoljuk a televíziót és pont a lottóhúzást csípjük el. Én magam nem lottózom, hülyeségnek tartom, és ha belegondolok, mennyi pénz folyik be ebből, az a pár százmillió már nem is pénz. Tehát ott ülünk a tv előtt, és nézzük, ahogy peregnek le a számok. Velem talán kétszer történt meg hogy négy találatom legyen az ötből, azokkal a számokkal, amiket sohasem tettem meg, nem mertem megtenni.

Ez nem a legjobb példa volt, itt anyagi javak is belefonódnak a képbe. Emelkedjünk hát fentebb, az érzelmek világába. Még most is fáj arra gondolnom, miket adott elém a sors, és miket hagytam ki én. Lehet, most szubjektív leszek, nemrég történt velem is hasonló eset. Ebből indulok most ki én is. Talán a sors keze hozott vele össze, emlékszem még azokra az ártatlan mondatokra, amik most ide vezettek. A nyári beszélgetésekre, azokra az őszinte szavakra. Az hogy most mégis minden máshogy alakult már mind az én hibám. Az a pont ahol már semmi sem segít, ha az egyén nem tesz érte. Tovább lépve viszont azt látom, rá még újabb csalódás vár. Meg is történt, talán a sors akarta így. Most viszont minden az egyénen múlik… Áll hát a sötét torony, s a tetején most ő sétál. Balra tőle az igaz szerelem várja, jobbra pedig csalódások sokasága. Amikor hátrálni próbál, megnyílik mögötte a feneketlen mélység… Az emberek életében mindig lesznek úgynevezett forduló pontok, jók vagy rosszak, a kérdés csak az, hogy mennyi benne a saját szerepünk. Hogy megmerjük e próbálni még egyszer, hogy rámerünk a lépni arra a nehezebb útra. Sajnos sokszor nem, s ezzel okozunk fájdalmat magunknak, vagy talán másoknak is. Nem mintha számítana valamit a szavam, de annyit el tudok mondani, hogy igenis harcolni, kell, rá kell lépnünk arra az útra. Hiszen ha sikeresen végigmegyünk rajta mienk lesz minden, amit valaha is kívánhattunk volna. Sokak nem merik ezt megtenni, félnek, hogy elbuknak majd az úton. Ha valamiben igazán hiszünk, az sikerülni fog. Most amúgy sem csak tettekről, most érzelmekről, gondolatokról van szó.

Végszóként írnám le, ezek a kapuk mindig jelen vannak az életünkben. Észre kell őket venni és át is lépni rajtuk, vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni, de amíg hisszük, hogy a jövőnk bennünk rejlik, addig igen is van értelme harcolni, küzdeni a szebb és jobb életért.

(pre) Nézz az idegen szemébe

Nézz a szemembe kérlek,
Nézz bele egy idegen szemébe.
Nézz a szemembe kérlek,
Nézz ha kialszanak a fények.

Érzed ahogy nézlek,
Ahogy a vágytól égek.
Ez lesz az első kérlek,
Ne ilyedj meg, nincs miért félned.

Érzed ahogy áramlik szét,
Gyorsul fel szíved.
Ne fuss el most,
Veled vagyok szivem.

Ne gondolkodj mi a helyes,
Bújj most hozzám közel,
Érezni akarom a tested,
Mikor a sötét eltakar mindent.

Gyere jussunk el együtt oda,
Ahonnan már nincs visszaút.
Talán ez lesz az utolsó,
Mikor a sötét eltakar mindent.

Nézz a szemembe kérlek,
Nézz bele egy idegen szemébe.
Nézz a szemembe kérlek,
Nézz ha kialszanak a fények.

Nézz kérlek egy idegen szemébe,
Nézz mélyen egy idegen szívébe.
Nézz kérlek egy barátod szemébe,
Nézz kérlek a szerelmed szívébe.

(pre) Como Estais Amigos

Hogy érzed magad barátom?
Mit tudnál mondani a holtaknak?
Térdeljünk le, mondjunk egy imát?
Ők már nem szólnak, hallgatnak...
Hagyjuk még égni a tüzet?
Nézzük még egy percig a lángot?
Tudsz még rá emlékezni,
Milyen volt a gyönyörű álom?

Ne sírj hát barátom,
Ha száz évig élünk is.
Ne hulljanak könnyeid hiába.

Ha majd egyszer elfelejtjük őket,
A tetteiket, az áldozatot amit hoztak,
a szomorúság visszatér, amit ők okoztak.
Nézzünk a napra, táncoljuk a fényben?
Igyuk rá a bort mintha lenne béke?
Talán örömkönnyeink hullanának,
Talán nem érne minket utol a bánat.


Ne sírj hát barátom,
Ha száz évig élünk is.
Ne hulljanak könnyeid hiába.

Ott ahol már nem hallod a kiáltást,
Ott belül minden megmarad.
Ott nincs győzelem, nem tűnik el semmi,
Ott a bánat ül, csak a fájdalom látszik.


Ne sírj hát barátom,
Ha száz évig élünk is.
Ne hulljanak könnyeid hiába.
Ne mutassuk gyöngeségünk a világnak.

(pre) Hullócsillagok

Talán csak túl sokáig tartott,
A szemedből a vágy eloszlott,
Az egyetlen ami mindent elárult egy szó nélkül.
S most itt állunk szemtől szembe,
De nincsenek szavak, hiába várlak minden este.

Nem tudom ki fogom e bírni,
Nem tudom elég erős vagyok ehhez én,
Nem tudom hogy történt, hogy mindennek vége.
De a szememben még tisztán él a kép,
Az álmaimban még mindig érzem,
Valóban elszállt minden?

Hullócsillagok vagyunk, fénylünk majd eltűnünk,
Megtörve kimondott szent ügyünk.
Hová lettek az ígéretek?
Hová lettek amiket tettünk?
Mi lett a tervekkel hogy örökké?
Talán megijedtél?
Biztos ezt kell tenned?

Tőled sokat tanultam
Milyen mikor valaki nincs velem,
Hiányzol minden este,
Én csak egy dolgot adhatok...
Hogy sosem felejtelek el,
Hogy itt maradsz örökké a szívemben...

De ha majd mind elmegyünk, ugye emlékezni fogsz még rám?

(pre) Fagyos percek

Hideg csípős szél fújja arcomat, odakint tombol a szél. Egy kis vonatállomáson vagyok épp, idehozott az utam. A következő vonatig még fél óra van, megőrjít a várakozás. Jobb lenne mar túlenni mindenen, egy kis pihenésre vágyom. Kilépek a sötétségbe, elrejtenek a vagonok árnyékai. Hiába van most hideg és sötét, jólesik ez a komor táj. Az egyik bennálló vonatnál menedékre találok, itt fagyoskodom végig a maradék időt. Behunyom a szemem, képeket látok. A megfakult múlt emlékeit. Milyen szép idők is voltak azok, s milyen zord most minden. A fagyos idő eszembe juttatja a szép nyári estéket, mikor a tűz égett bennem, mára már eltorzult fantom kép csupán, a lehullott hó örökre belepte tán. Mikor is esett már hó utoljára? Vagy három éve nem láttam már a csodát, s legalább harminc évig nem is fogom talán. Utoljára a levelek hullottak csak le, az ember egy kicsit meghal belül mondani szokták. Ilyen az ősz, minden elvesz az embertől, csak ezt kell túlélni, s jön a karácsony, a szeretet melege. Kit melegít az már ugyan, el vele. Talán majd egyszer eljő még a tavasz, új életet hoz a tájra, talán feléled minden mi egyszer elveszett, de én akkor már nem leszek. Gondolatban már megszűntem létezni, nem látom már a napban a fényt, kihűlt számomra a láng, elveszett a remény. S most ahogy egy hópihe hull az arcomra, lágyan takar be, takarjon be mindörökre. Lehunyom szemem, álmosság tör rám, elfáradtam. Pihenni kéne, pihenni fogok. Erős szél támad, mellettem felkap egy kukát s viszi magával. Valaki elfelejtette elrakni, valaki elfelejtette őt is. Talán valaki majd emlékezni fog még rám. Ugye gondol majd néha rám... Ezek a gondolatok kavarognak a fejemben, körülöttem tombol a hideg szél, tombol a természet, haragszik az emberiségre. Haragudnom kéne nekem is, de nem érzek semmit, belül üres vagyok. Talán így a jó, talán így lesz a legjobb. Nincs is szükségem semmire, sokkal jobb minden így céltalanul bolyongva a világban. Másnak is sikerült már, nekem ugyan miért ne menne. Csak azt felejtem el hogy a más az nem én vagyok, engem valahol elrontottak a tervezésnél. Egy hiba vagyok én is. De a hibák néha megoldódnak maguktól, ezt teszem most én is. Már hallom a halk lüktetést, szívem kezd hosszá szokni a lassú ütemes kattogáshoz. Kezdek eggyé válni a ritmikus lüktetéssel, érzem ahogy kiszáll belőlem a lélek, eggyé válik mindennel és semmivel. Testem megrogy, esetlenül zuhanok a földre. Csak egy picit bealudtam, újra itt vagyok bent. Ahogy közeledik úgy erősödik a kattogás, úgy gyorsul fel a szívem is. Hallom a dudát, ahogy tör előre a monstrum, minek nem árt se fagy se szél. Büszkén halad előre, dacolva a természettel. Talán csak én nem tudom felvenni a harcot az élettel, talán bennem van a hiba, nem tudom. Majd a végén minden kiderül. Lassan közeleg már az óra, érzem ahogy lelassul az idő. Most következik a kínos várakozás, de már nem kell sokat várni, eljön a változás. Kitudja lehet így lesz a legjobb, lehet nem. Pár perc és minden kiderül. Minden ugye? Ismét beindul a ritmikus búgás. Nagyot szisszen a gépezet, indulni készül. Indulni készülök hát magam is. Kihúzom magam, megigazítom a kabátom. Ha már jönnie kell hát legyen méltó hozzám. Szinte már látom a megnyugvást, a csendet, a magányt. Üldöz a jelen keserűsége, bánt hogy tehetetlen vagyok a törvényivel szemben. Isteni kéz alkotta meg ezt a világot, de ördög volt az aki minket teremtett. Bizony a világ már rég nem olyan mint ahogy azt gyerekként megálmodtuk. Közeledik hát a végzet, érzem minden felőrlő erejét. Szemembe vetít a vakító fény, sugarai eltompítják a látásom. Szép lassan megszűnik minden kapcsolat a túlvilággal. Talán ez már a vég? Nem az még nem jött el. Még kell hogy legyen egy esély. Mindig van egy másik út, mindig tudunk nemet mondani. Egyszer talán majd tényleg el kell hagynom e kietlen zord világot. De arra még várnom kell. Még nem végződött be minden, még hátra van az utolsó felvonás. Ilyen gondolatok jártak a fejemben mikor hagytam elsuhanni, tova a sötétségbe. Szép lassan elhal a zaj, nem marad ott más csak én.

Csak én.

(pre) Egy pillanat maga az élet

Gyakran úgy tűnik hogy órák óta várunk valamire, s mikor lenézünk az a monitor jobb sarkára, csak percek tűntek el, vagy talán még egy sem. Sokszor hisszük hogy már órák óta várunk kint a hidegben valakit aki csak öt percre ment fel egy sapkáért. Így teltek az órák azon a délutánon is...

Már harmadik napja voltam akkor otthon betegségre hivatkozva. Ez persze igaz is volt mivel szörnyen ereztem magam. Hétfőn még kedvesem volt beteg most pedig én, már majdnem egy hete hogy nem láttam. Épp unatkoztam ebéd után, úgy gondoltam ráírok, ha hazaér majd elolvassa. Ha jól emlékszem azt kérdeztem tőle enyém lesz e a hétvégén, régen láttam és szívesen ölelném őt újra. Nagyon hideg volt akkor a szobámba, a hideg játszadozott a hátamon. Utolsó sorba csak annyit írtam: Te szeretsz Engem? Majd hátradőltem a székemben és vártam a csodát...

Csodát. Mikor is történtek velem utoljára csodák. Talán azon a nyáron mikor megismertem őt, egy pillanat volt csupán az egész mégis örökkévalóságnak tűnt. Van amikor órák óta élvezünk valamit s mikor megnézzük még csak percek múltak el. Így történt talán az első csók, az első szenvedélyes órákon át tartó csók. Ez persze sosem a ténylegesen első csók, arról az egyről beszélek amikor az életed egy fordulópontjára jutsz. Amikor lepereg előtted az élet, s nem a múltat hanem a jövőt látod magad előtt. Látod az elérhetetlennek tűnő távoli boldog életet, látod az utat ami odáig vezet, látod a társakat akik odáig kísérnek. S mikor elengeditek egymást akkor veszed csak észre hogy az még a távoli jövő, te pedig itt vagy a jelenben, egy gyönyörű pillanat s egy évre előre látod az életed.

Persze létezik ennek a törvénynek másik variációja is. Amikor több óra telik el egyetlen egy másodpercért. Akkoriban még dúlt a szerelem, s szerettem volna karácsonyra valami széppel meglepni Őt. Egy havas hideg téli reggelen kezdődött minden. Aznap elmaradt elég sok órám csak délre kellet bemennem az iskolába. Kapva az alkalmon be is néztem néhány üzletbe. Minden álmom az volt hogy valami egyszerűbb gyűrűt veszek neki. Sosem voltam gazdag és nem is szeretnék az lenni, de olyan ajándékot akartam venni amivel ki tudom fejezni az érzelmeim. A lánykérés még persze messze volt nem is azért akartam. Már régóta arról ábrándoztam hogy majd az én ujjamra is felhúzzák a szerelem jelképét, ez persze csak akkor fog bekövetkezni ha összeházasodunk. Elképzeltem ahogy lemegyek a boltba és fizetésnél ott érzem az ujjamon, vagy ha hosszabb útra indulok motorral, kocsival ránézzek és tudjam hogy vár otthon valaki. Szerettem volna ha ő is rátud majd nézni és talán hasonlókra fog jutni mint én. Az a nap heteknek tűnt akkor. a hideg havas időben indultam útnak, mintha órákat meneteltem volna a hóban mire megérkeztem a célomhoz. Hosszas óráknak tűnt amíg nézelődtem, olyat kerestem ami én vagyok, ami mi vagyunk. Így teltek el órák hosszas töprengéssel, keresgéléssel, de megtaláltam az igazit. siettem ahogy tudtam vissza a suliba. Órákon át gyalogoltam a hóban, valahol a közelben autóbaleset volt, állt a forgalom. Mikor végre beértem akkor néztem csak meg mennyi az idő. Egy fél órával hamarabb jöttem...

Előfordult az is hogy valamit már nagyon vártam és az idő nem akart múlni. Ahogy a a Windows homokórája indul meg végtelen ciklusán, úgy telt az idő a fejemben is. Karácsony előtt jártunk, Ő akkor jött át hozzánk, akkor tartottuk meg az ünnepet. Szerettem volna az ajándékom minél romantikusabban átadni. Ezen felül egy vacsorával is készültem, óráknak tűnt amíg elkészült. Mindezt egyetlen pillanat miatt, amikor majd boldogan felhúzom neki a gyűrűt. Úgy ahogyan majd egyszer az oltár előtt fogom. Ilyen gondolatok jártak a fejemben hosszú órák óta. Hiába néztem az órát a kaja még mindig nem sült meg. Volt egy film amiben a férfi egy madzagra kötötte a gyűrűt és a magasból az a nő kezére csúszott. Elkészült az ebéd, megettük, nagyon finom lett. Közös elhatározás alapján arra jutottunk itt az ideje annak amit már régóta vártunk. Megfordult a kocka. Az a pár perc amire heteket vártam, most óráknak tűnt, s amíg előakartam készíteni a dolgokat mintha másodperceken múlna az egész időzítés. Végül is megtörtént a dolog. Boldogan dőltünk ki az ágyra, egymást ölöve csókolgatva. Az az egy óra ami akkor következett napoknak tűnt akkor, s minden előtte csupán az idő tört részének. Most visszagondolva persze csak perceknek tűnik a dolog, de az a pár perc minden ami szép, minden ami jó. Szokták mondani hogy a rossz emlékek elszállnak, az ember a jókat őrzi meg. Bár akkor semmilyen rossz dolog nem történt, azokra a szép eseményekre még most is jobban emlékszek mint arra mit ettem ma.

A rá következő eseményekről már csak megfakult képek maradtak, kivételt képez talán az a szép hét a nyáron amit együtt töltöttünk. Így visszatekintve csak pár órának tűnik az egész hónap, alig emlékszek már valamire. A nyári élményeken gondolkoztam aznap délután is mikor begépeltem azt a pár sort. Közben már terveztem a jövőt, úgy gondoltam a következő nyáron megkérem a kezét. Abban a pár percben egy egész élet pergett le előttem, öregkorunk megnyugvó napjai, a csecsemősírás, a felnövekvő gyerekek. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy akkor fedezem fel az igazi szerelmem amikor nem csak hogy meglátom az ő hibáit hanem elképzelem a gyerekeinket ahogyan bennük is meglesznek ugyanezek a hibák. Úgy éreztem tökéletes az életem, hogy mindent megkaptam a sorstól amire valaha is számíthattam. Az elmúlt hónapokban kicsit kevesebbet voltunk együtt, itt lenne az ideje bepótolni. Alig vártam hogy hazaérjen és azt mondja igen. Már láttam magam előtt ahogy kint sétálunk a gáton megvadult kutyámat kergetve. Néhány pillanat volt csupán az egész, mégis évekre előre láttam mindent.

Így történt aztán hogy egyetlen egy másodperc alatt megváltozott az életem. Teltek, múltak az órák, a mutató mégis egy helyben állt. Egyszer csak előugrott az ablak, bejelentkezett, hazaért. További órák teltek el ahogyan a kis gondolatfelhőben cikáztak a pontok. S utána egy örök életnek tűnt az a pár szó: Szakítani akarok veled. Egy pillanatnak tűnt utána minden ami történt, órák teltek el amíg ott ültünk, beszélgettünk.

Ha belegondolok hány apró másodpercen múlik az életünk mivoltja, s hogy ezekből én mennyit nem éltem meg, pedig akartam. Arra a tényre jutottam az életünk túl rövid ahhoz amit az elején elterveztünk, és sosem szabad pihenni az egyes epizódok között. Mindig törekednünk kell arra hogy a szép még szebb legyen, a jó még jobb. A lepergett homokszemcséket ugyan nem lehet visszatömködni a szűk lyukon, az órát még mindig meg szabad, meg is kell fordítani. Így telt el most a gépeléssel pár óra, ami olykor hosszú éveknek máskor csak egy pillanatnak tűnt, de hiszem azt hogy egyszer minden jóra fordul, talán egy perc alatt változik majd meg, lehet hogy éveken át küzdök majd érte, A remény addig él, amíg ti életben tartjátok.